Nemrégiben megkerült a magyar rockzene Szent Grálja, Radics Béla gitárja. Ha van ikonikus tárgya a hazai rockzenének, akkor az Radics bikanyakú, bikaszarvú SG alakú, bordó Gibsonja. 1987 körül veszett nyoma, sokan próbálták az elmúlt harminc évben előkeríteni, nemrég pedig sikerült. Új tulajdonosa nem dugdossa, nem kezeli titkos és elérhetetlen tárgyként, a facebookon egyre szaporodnak a hangszerrel készült közös rajongói fotók.

A gitárt Szidor László, a Syncom gitárosa hozatta be az országba 1966-ban, aki már a Gemini tagjaként adta azt el Németh Dezsőnek. Radics Béla a hangszert Dezsőtől vásárolta valamikor 1968 tavaszán. Cserébe odaadta korábbi hangszerét, egy EKO gitárt, és ráfizetett még tizenkétezer forintot – a felek összesen húszezer forint értékűnek tekintették az ügyletet. Béla egyik példaképe, a Cream gitárosa, Eric Clapton használt hasonló hangszert, egészen biztos, hogy ez is motivációs tényező volt abban, hogy kifizessen érte annyi pénzt, ami akkoriban tízhavi átlagkeresetnek felelt meg.

Ilyen menő, nyugati hangszere ekkor csak Zoránnak volt az országban – ő egy sárga Fender Telecasteren játszott. Azonban, komoly különbség volt a konszolidált családból jövő Zorán és Béla, az angyalföldi, külvárosi proletár között a tekintetben, hogy kinek mennyit kellett küzdenie ezért. 1968 és 1982 között ez volt Béla egyetlen hangszere, és tulajdonképpen egyetlen vagyontárgya.

A hangszerfanatikusok kedvéért  ejtsünk pár szót arról is, hogy bár Béla gitárjának SG alakja van, ez egy olyan 1961 végétől 1962 elejéig gyártott ritka szériája a Gibsonnak, ahol az SG típusnév még nem is volt használatos. Egészen speciális a hangszer a tekintetben is, hogy a tremolója az úgynevezett sidepull technológiára épül, de ezen mechanikai metodika sikertelensége miatt rövidesen be is fejezték az altípus gyártását. Tehát szigorúan véve ez nem egy SG (és ettől csak még ritkább darab), de ahogy a vinylt is bakelitnek hívja a köznyelv, szerintem ilyen értelemben nem helytelen Béla gitárját sem az SG-megjelöléssel illetni.

Radics 1982-es halála után a hangszert Póka Egon kapta meg Béla anyukájától, több Hobo Blues Band-felvételen is használták. 1986-ban megjelent Ómolnár Miklós szerintem kiváló könyve Béláról, az R. B. kapitány, avagy pengék és halak, az abban írtak miatt Béla anyukája visszakérte a gitárt Egontól. Az indok az volt, hogy Egon lektorálta a könyvet, melyben azt írták, hogy a fia ivott. Egon leszegett fejjel visszavitte a gitárt, melynek innentől harminckét évre veszett nyoma. 1987-ből ismeretes egy Dr. Csatári Bence által a levéltárban fellelt ORI-levél másolata, melyben Bali elvtárs – az ORI akkori elnöke – megköszöni Béla anyukájának, hogy az felajánlotta a hangszert az ORI-nak. Szövegszerűen ez a levél értelmezhető úgy is, hogy talán maga a hangszer nem jutott el az ORI-ig, és csak a felajánlást köszönte meg Bali György. Ezzel együtt is érthetetlen a gesztus, mert ha volt szervezet, ami nem törődött Bélával, akkor az az ORI volt.

Bélát egy erős és kikezdhetetlen kultusz lengi körül, a Gitárkirály olyan legenda, aki halála után négy évtizeddel is foglalkoztatja a rockzeneszeretők fantáziáját. Azokét is, akik sosem látták vagy hallották élőben. Kortársai szinte egyöntetű visszaemlékezései alapján elég volt megjelennie a színpadon, hogy felforrjon a levegő, megőrüljön a közönség. A cikknek nem tiszte ezt a varázst megfejteni, ezt csak tényként rögzítjük a fiatalabbak kedvéért. Béla legendájának része a „Kotró” is – ahogy Béla hívta ezt a méregdrága húrozott falapot. A zenészből áradó varázslat eszköze, transzformátora volt ez a hangszer, eltűnése csak tovább erősítette szakrális státuszát.

A magyar rocktörténet ereklyéi lassanként komoly műgyűjtői érdeklődésre kezdenek számot tartani. Egy-egy korabeli plakát egyrészt grafikus alkotásként, másrészt történeti relikviaként is kezd forintosítható értéket képviselni, ahogy egy-egy hangszerritkaság is, pláne, ha híres zenészhez kötődik. Így nem kerülhető meg a kérdés, vajon tényleg ez-e az a bizonyos gitár.

A hangszert többen megvizsgálták. Zenésztársak, Béla barátai, barátnője és hangszerszakértők is. A kopásnyomok, ütődések, sérülések – amiket szinte darabszámra ismerek a régi fotókról, az egykoron odaragasztott, majd Béla halála után lekapart Stones-matrica és a hosszúkás, „260 powered” feliratú matrica halványan felsejlő nyoma is egyértelműen azonosítja a műtárgyat.

Legközelebb augusztus 30-án lesz látható a hangszer a Várkert Bazárban, ahol egy Bélára emlékező emlékkoncert keretében találkozhat vele a közönség.

Szerző: Bálint Csaba

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.