Volt egyszer egy beatkorszak

Lemezjátszó Classic

Zorán és Szörényi Levente is mesél a klasszikus lemezéről

2019. augusztus 30. - beatkorSzaki

solaris_event.jpg

Új, tematikus programsorozatot indítanak a Lemezjátszó szervezői. Augusztus végétől havi rendszerességgel, összesen nyolc alkalommal a magyar könnyűzene történetét jelentősen formáló és alakító könnyűzenei albumokat hallgathatja meg a közönség, és a lemezekről a dalok szerzői mesélnek. A Lemezjátszó Classic vendége lesz többek közt Szörényi Levente, Frenreisz Károly és Zorán.

A Lemezjátszó programsorozat még 2017 tavaszán indult azzal a céllal, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album még inkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos volt, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock ’n’ roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni. A programsorozat nívóját Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani vezetője, a Klasszik Rádió műsorvezetője emeli. aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget. A bő két év leforgása alatt vendége volt többek közt Harcsa Veronika, Beck Zoli, Prieger Zsolt, Kiss Tibi és Lovasi András is.A Lemezjátszó szervezői ezúttal egy új tematika alapján indítanak programsorozatot Classic néven.

- A Lemezjátszó Classic azon albumok és előadók előtt tiszteleg, amelyek említés szintjén ugyan talán még szóba kerülnek, de valójában túl régen hallgattuk őket meg ahhoz, hogy emlékezzünk rá: miért időtállók még mindig!?  teszi fel a kérdést Horváth Gergely. – Ez a tisztelgés a Classic-sorozatban annyiban tér el az eredeti Lemezjátszó-sorozattól, hogy egyrészt korszakos magyar albumokat hallgatunk végig, másfelől szerzőikkel és/vagy előadóikkal beszélgetünk róla. Kis Magyar Rocktörténet, a klasszikusok tanúságtevésével…

Az első estre augusztus 31-én kerül sor Szentendrén, az Új Műhely Galériában, ahol a közönség a Solaris Marsbéli krónikák című lemezét hallgathatja meg, és Erdész Róbert, az együttes alapítója, billentyűse mesél a dalokról.

Ezt követően a Lemezjátszó Classic programsorozat beköltözik állandó helyszínére, a B32 Galéria és Kultúrtérbe. Itt szeptember 5-én Frenreisz Károly, október 3-án Szörényi Levente, november 28-án Zorán lesz a vendég. A közönség sorrendben a Skorpió A rohanás, az Illés Illések és pofonok és a Metro Metro című albumát hallgathatja végig. A 2020-as estek programját később hozzák nyilvánosságra.

A Lemezjátszó Classic együttműködő partnere az Audio-Technica és a Fülesbagoly Alapítvány. A rendezvénysorozat a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram segítségével jött létre.

Solaris Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/533158900824286/

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8215032348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása