A Generál együttes első nagylemeze 1973 tavaszán került a boltok polcaira. Az albumon hallható dalok hangzása tagadhatatlanul friss volt, a dalai közül több is a Magyar Rádió által kiemelten játszott slágerré válhatott. Az együttes tagjai nemcsak előadói, hanem szerzői tehetségüket is maradéktalanul megmutathatták, a Staféta című album ezért a hazai rocktörténet legfontosabb korongjai között foglal helyet.
Az együttes Magyarországi fellépésein túl sikeres turnékat bonyolított az NDK-ban, Csehszlovákiában, valamint Lengyelországban is, ám időközben a Generál felállása nagyban megváltozott.
Várkonyi Mátyás leszerelt a katonaságtól és újra a Generál teljes jogú tagja lett. Távozott viszont a zenekarból Reck Lajos dobos, akinek helyére Póta András érkezett. A Mikrolied énektrió személyi összetétele is változásokon ment keresztül. Várszegi Évát és Karácsony Jánost korábban gyengéd szálak fűzték egymáshoz, ám kapcsolatuk időközben véget ért. Emiatt távozott a Mikroliedből Várszegi Éva, akinek a helyére Szigeti Edit került. Ő az együttes régi ismerőse volt már, korábban szövegíróként vett részt a Generál munkájában.
Mire az együttes 1974 nyarán új nagylemezének dalaival a stúdióba ért, már Ákos István sem volt a Generál tagja. Ő később a Hungaria együttes legénységében tűnt fel, énekes-gitárosként.
A Generál – valószínűsíthetően a Staféta című nagylemez, valamint az 1974. februári Made in Hungary első helyezése (Csöngess be, jóbarát) okán – lehetőséget kapott a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól, hogy újabb nagylemezt rögzítsen a Rottenbiller utcában. Nagy horderejű dolog volt ez, különösen annak tekintetében, hogy Erdős Péter nem különösebben kedvelte a Generált – szerteágazó okokból kifolyólag. Ám ha a lemezgyáriak a Csöngess be, jóbaráthoz hasonló popzenét vártak az együttestől, az album kész mesterszalagjainak meghallgatásakor csalatkozniuk kellett...
A Jöjjetek című keményrock-dal a lemezcímke szerint Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor szerzeménye. Alapja egy remek kis unisono, amit a gitár, a basszusgitár és az elektromos zongora közösen ad elő. Novai Gábor basszusgitárja masszívan dörög, hallható, hogy nagy hangerővel rögzítették a hangját. Póta András pontosan, ötletes megoldásokkal fűszerezve lélegzik együtt Novaival, akik így maradéktalanul megteremtik a masszív alapot Karácsony János és Várkonyi Mátyás muzsikálásához. Ugyanis amit ebben a dalban hallunk, az ennek a szenzációs albumnak a veleje is:
Várkonyi és Karácsony a két főszereplő.
Várkonyi Mátyás Fender elektromos zongorája pazarul szól, játéka sziporkázóan laza, díszítései, ha kell „piszkosak”, ám ha a szükség úgy hozza, a muzsikus finom kézzel nyúl a billentyűkhöz. A dalban az elektromos zongora csöves erősítőjét kissé túlhajtották, ezért a hangszer hangja „torz”, karcos. (Várkonyi játéka az egész albumon briliáns, de némi összehasonlítás céljából ajánlom a kedves olvasó figyelmébe Suzi Quatro 1973-as, debütáló nagylemezét. Ott Alastair McKenzie játszik elektromos zongorán hasonló felfogásban.)
A Jöjjetek felépítése tehát az unisono köré szerveződik. Ez a téma választja el egymástól a verzéket, melyek Karácsony János hangjával érkeznek, majd Révész Sándor következik a bridge-szakasszal, amely előtt az unisono kétszólamúra bomlik. A refrénben csatlakozik a Mikrolied-vokál is, majd Karácsony János gitárszólója kerül sorra. A gitár hangszíne nyers, a szóló energikus, alapjában véve rock and rollos hagyományokból építkezik (és itt-ott nagyon Bartás…).
Ebben a dalban a Generál egyszerűen frenetikusan játszik, ám a szöveg arra utal, hogy a rajongók kezdenek elpártolni az együttestől. Karácsony az első verzében a dalaikat egyenesen „tejszagúnak” nevezi, ám ők mégis arra biztatják a fiatalokat, hogy mindenképp tekintsék meg a banda műsorát, tapsoljanak, sikítozzanak, mert akkor ők is izgalmasabban és lelkesebben játszanak majd. Nos, a dalszöveg minden bizonnyal valós tényeken alapszik, ám az ennek ellenére biztos, hogy ma már ez a megközelítés teljesen irreleváns: a Generál második nagylemeze – már itt le kell szögeznem – a maga teljességében időtálló, valójában minden kritika felett álló alkotás.
A Kezdhetjük témáját tekintve az előző dal egyenes folytatása. A címke szerint a dalszöveget Révész Sándor írta, aki egyenesen azt énekli a refrénben:
„ha segítesz, majd jobban megy nekem.”
A dal két dobsávra rétegződik, melyeket szétpanorámáztak a sztereótérben. A pergődob lelkesítően, „indulószerűen” nyit, Révész mindössze ennek kíséretében énekli el az első verzét. A második versszakban csak Novai Gábor basszusgitárja csatlakozik: Novai helyenként kvintekkel kísér, ami meglehetősen brutálissá teszi a hangzást. A gitár és a zongora csak a második verze végén lép be, Várkonyi és Karácsony ismét szikrákat szórnak. Újfent hallhatunk ötletes, sorok közti díszítéseket és egy jól kitalált unisonót, valamint egy szólószakaszt, melynek első felét Várkonyi, második részét pedig Karácsony adja elő. Egyikük produkciója jobb, mint a másiké, de Karácsony János játéka nagyobb teret kap. A számnak van egy kis Deep Purple-ös lüktetése is, Révész ereje teljében énekel: hangja úgy szól, mintha egy üres szobában üvöltene. A dal végén – mintegy alátámasztva a mondanivalót – elhangzik egy „yeah, yeah”-vel történő „közönségénekeltetés” is, megelőlegezve ezzel a körülbelül egy évtizeddel később teret nyerő, már lényegesen lebutítottabb „rock-szellemiséget”.
A Madár száll a szívemmel című Karácsony János szerzeményről nehéz írni, talán annyi is elég lenne, hogy dalszerzés mesterfokon. Ám ez a megfogalmazás nem egészen helytálló, hiszen Karácsony János egy egyszerű mestertől lényegesen több: ilyen gyönyörű zene áradt belőle és szerencsére semmi sem állt útjában annak, hogy zenei világa kiteljesedhessen.
A dal akusztikus gitárral és kongákkal indít. Karácsony melódiája és éneke lélegzetelállító, a verzék harmóniai felépítése különleges. Ha elemezzük kicsit a kompozíció akkordmenetét, rájöhetünk, hogy nem is születhetett volna más hangszeren, csakis gitáron. A verzék első két sora egy D-dúr – E-moll váltásra épül (Karácsony az E-moll akkordot a harmadik fekvésben fogja), majd ugyanezen az elven ugrik a harmadik sorban A-mollra, melyet ismét feljebb csúsztat a harmadik fekvésbe és így nyer egy H-moll (add11) harmóniát. Ez az akkordmenet sajátos lebegést kölcsönöz a verzéknek, ám jön a meglepő – tulajdonképpeni – refrén, ami beiktat két dzsesszes-bluesos harmóniát, egy G-dúr szeptimet és egy C-major9-es akkordot.
Az első refrén végén csatlakozik a Mikrolied kórusa is, majd a második refrén-szakasz után következik a gyönyörű bridge, melyben Karácsony a verzék harmóniamenetét fejleszti tovább míves melódiával, mely zárásként egy A-moll szeptimbe torkollik.
Ekkor már teljes vértezetben kísér a zenekar: a ritmusszekció játéka levegős (Novai díszítései ragyogóak), Várkonyi finom kezű arpeggiokat játszik, s mindezek fölött egy szájharmonika-szóló hangzik el – szintén Várkonyi Mátyás által.
A szóló után hallhatunk egy újabb verze-refrén-bridge kombinációt. Karácsony soraira a Generál-Mikrolied kórus kicsit kánonszerűen válaszol, majd a dal ismét az A-moll szeptim „karjaiba dől”, mely egy ponton sejtelmesen elhalkul.
Karácsony János és Miklós Tibor szerelmes balladája nemcsak a Generál második albumának, hanem a magyar könnyűzene történetének is egyik apró, de annál ragyogóbb ékkövét jelenti, és hol van még a nagylemez vége…
A Lopom a napot Novai Gábor és Miklós Tibor szerzeménye. Szövegét tekintve nem túl különleges, a dal főhőse a Mikrolied-Generál kórus támogatásával arról énekel, hogy folyton csak a hangszert nyúzza, gyakorol és emiatt sosem lesz belőle komoly ember…
Ám szerencsére ez csak a szöveg, a zene megformálása épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
A dal alapja ismét a határozott 4/4-ed, amit Póta András kiválóan, megint csak két sávon rögzített dobjai teremtenek meg. A duplázott éneksávokkal felvett verzék mindössze a dob kíséretében hangzanak el, majd következik egy gitár-basszusgitár-Hammond-orgona unisono (ami itt-ott talán megkapóan „hanyag” kicsit), és amely mintha J. S. Bach valamelyik fúgájából származott volna át ide. Karácsony János kezdi, ezután csatlakozik Várkonyi, Novai majd Révész is, hogy aztán következhessen egy hard rockos, „gitársikás-szakasz”, melynek szüneteiben a felettébb hatásos (a Mikrolied-vokállal kibővített) kóruséneklést hallhatjuk. Ezután visszatér a bachos unisono, melyek között Várkonyi Mátyás kap egy kis teret, hogy előadhasson néhány „bartóki” zongoratémát lazán és magabiztosan.
A dal még elgurul egy kétszólamú zárótémáig, majd jön a Novai basszusgitárja által indított zárótéma, amit a Hammond és a gitár csatlakozásával is megismételnek még háromszor. A kompozíció meglehetősen progresszív hangvételű. Feltehetően nem reagált rá kedvezően a Generál akkori közönsége, ma már viszont a magyar könnyűzene csúcsteljesítményei között van a helye – véleményem szerint vitathatatlanul.
Az Ének a toronyból című, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor nevével jegyzett kompozíció nemcsak tovább folytatja, de tovább is fejleszti a Generál progresszív megszólalását. Egy gitáron előadott, tisztább hangszín és egy Leslie-szekrény segítségével felvett, duplázott ostinato adja a dal alapját. Ehhez csatlakozik – némi dob-basszus hangsúlyozás mellett – a Generál sejtelmes férfikórusa, majd érkezik az első verze Karácsony János szólóénekével. Érdemes megfigyelni a szakasz különleges ritmikai szerkesztését, valamint izgalmasan szól Várkonyi elektromos zongorája is, amit szintén Leslie-ládán keresztül rögzítettek. Ezután a dal mintha elölről kezdődne, ám a második verzét már Várkonyi Mátyás énekli. Ezt a részt Póta lábdobja kalapálja össze egy bridge szakasszal (a dalnak nincs refrénje), amelyet Révész Sándor ad elő kifejezően és kiválóan. A szakasz második felében Karácsony János csatlakozik hozzá egy alsó szólammal, de rövidesen ismét érkezik a gitár-ostinato és a vészjósló kórus. A témára ezúttal újabb verze helyett Karácsony János gitárszólója rétegződik, melyet slide-gyűrű segítségével ad elő, valószínűleg nyílt E-hangolásban. Ebből a szólóból nő ki egy, a verze énekdallamát megvariáló unisono, amelyet a gitár és basszusgitár ad elő közösen. A szakasz után megismétlik a Révész által vezetett bridge-szakaszt, majd érkezik egy kétszólamú zárótéma, amit kezdetben csak a zongora és a gitár mutat be, majd csatlakozik hozzájuk a Mikrolied-Generál kórus is, így jutnak el közösen a dal hirtelen lezárásáig.
Az album B-oldalát nyitó Cserépkályha jókedvű boogie – alapjában véve a Mikrolied főszereplésével. Ám, amíg a Generál odaengedi a lányokat a mikrofonhoz, csaknem egy perc is eltelik. A szám tehénkolompokkal indít, melyeket Várkonyi Mátyás visszaemlékezései szerint Bulgáriában vásároltak, és amikhez Várkonyi boogie-woogie stílusú zongorázása csatlakozik elsőként. Menet közben Póta tizenhatodos lábcinre vált, majd csatlakozik a gitár és a basszusgitár is. Ugyan mit is adhatnának elő közösen, mint néhány ötletes unisonót (melyek ezt a nagylemezt sűrűn átszövik).
Érkezik az első verze, de Novai és Karácsony nem bírják ki: mielőtt következne egy újabb versszak, ismét előadnak egy kerekded unisonot. A refrén ritmizálása rockosabbá, válik, ennek lezárásából fejlődik ki Karácsony János gitárszólója, amely ezúttal kétszólamú. A szétpanorámázott sávokon jól megfigyelhető, hogy játékmódja és gitárjának hangszíne mennyire hasonlít Barta Tamáséhoz...
A dal egy újabb verze és két refrén megismétlésével, valamint egy „hagyományos” rhythm and bluesos lezárással véget ér, de felemelő hallani, hogy a Generál még ezt a könnyednek szánt „helykitöltőt” is milyen ízléssel és fantáziával zenéli teli.
A szerelem virágai kétgitáros játéka, alapvető megszólalását tekintve némileg a Free (vagy ezekben az időkben inkább már a Bad Company) együttes súlyos hangvételét idézi. A dob témája határozott és eszköztelen, mellette dörög Novai testes hangú basszusgitárja. A hangzás lényegi eleme az elektromos zongora, melynek erősítőjét ismét túlhajtották, sőt, a hangszer hangját még egy Leslie-szekrényen is átengedték. Az így kapott hang meglehetősen morcos; ez társul Várkonyi Mátyás szikrázó játékával.
Az első verzét Karácsony János, a másodikat Révész Sándor énekli. A refrénbe (szokás szerint) egy zongora-basszusgitár unisono vezet át, csatlakozik a Mikrolied is, a refrén végén a kórus egy kis gospeles színezetet is kap.
A refrén után Karácsony János és Várkonyi Mátyás precízen kidolgozott, kétszólamú gitárszólója következik, majd érkezik két újabb verze, melyeket nem refrén, hanem egy hosszú, hangszeres szakasz követ. Először néhány ritmikai furfangot követően Karácsony – kicsit pszichedelikus – gitárfantáziáját halljuk, majd felhangzik egy szájharmonika hangja. A harmonikaszólamot is Várkonyi Mátyás adja elő, így tulajdonképpen saját magának válaszolhat izgalmas harmóniákkal az elektromos zongorán. A zene hirtelen egy kis levegőhöz jut, majd a gitár megindít egy „indulószerű” témát (ami némileg a Wishbone Ash-t idézi), és amelyet a basszusgitár tercben kísér, az elektromos zongora pedig unisonóban követ. Ez a téma aztán fütyülésbe torkollik, majd egy kis hatásszünet után elvezet újra a szám Bad Company-szerű nyitóriffjéhez. A dal egy refrénnel és némi Mikrolieddel közös énekléssel ér véget. Ebben a zárószakaszban végre hallhatjuk Révész Sándor hangját szárnyalni egy kicsit…
A Hova menjek „egyszerű” shuffle, amelyet Várkonyi Mátyás szájharmonikájának hangjai nyitnak. A kíséretben Karácsony János gitárja mellett Várkonyi ízes elektromos zongoraszólama a dominánsabb. A ritmusszekció határozottan, különösebb trükkök nélkül húz, a dalt Karácsony János kezdi és Bódy Magdi folytatja. A refrének első szakaszában a Mikrolied kapja a vezető szerepet, majd a Generál férfikórusa következik – ötletes kontrasztot teremtve ezzel.
A dal természetesen nem hangozhat el unisono nélkül, ezúttal a zongora és a gitár ad elő egy sűrű, játékos témát. A szólórész Karácsony Jánosé, de magát a szólót kettészeli egy újabb versszak eléneklése. A gitáros játéka kiváló, nyújtásai nagyon helyénvalók, ízlésesek, a szóló alaphangulata a dal „nyughatatlanságról” szóló szövegéhez idomulva ideges, zaklatott.
A Neked szól ismét egy csodálatosan megírt szerelmes dal, ezúttal Novai Gábor és Miklós Tibor tollából. A mesteri finomsággal formált kompozíciót akusztikus gitár hangja nyitja, Karácsony János játékstílusa hasonló ahhoz a pengetési módhoz, amit talán az olasz Delirium együttes 1972-es számában, a Jesahelben hallhattak.
A rövid bevezetés után apró triangulumhangok kíséretében fel is csendül Karácsony János megejtően tiszta énekhangja, majd egy verzerefrén után a zenekar is belép. Póta András dobtémája ötletes: a pergődob káváján negyedel és lábcinemeléseket is alkalmaz, ezt mindössze az alaphangokra szorítkozó basszusjátékával egészíti ki Novai Gábor. (Az így kialakuló ritmika még egy enyhe ska-színezetet is kap.) Itt halljuk a dal tulajdonképpeni középpontját, Karácsony János slide-gyűrűvel előadott, pazar kis gitárriffjét is. A megszólalás szempontjából fontos még Várkonyi Leslie-szekrényen keresztül felvett elektromos zongorája, melynek „kásás” hangja (látszólag) tökéletes kontrasztban áll a dal légies hangvételével, lírájával.
A második verzében Karácsony mellé csatlakozik Herczku Annamária énekszólama is. A bridge-szakaszokat is közösen éneklik el, előadásukról nehéz lenne mást írni, mint azt, hogy lenyűgöző!
Karácsony János gitárszólója némileg Carlos Santana világából táplálkozik, de egyelőre nem kap túl sok helyet. A lényeg még mindig a csodálatra méltó éneklésen, előadáson van. Újabb verzerefrén és bridge következik, majd ismét felhangzik Karácsony gitárja, aki e helyt egy kicsit kibonthatja ötleteit. A dal végén Várkonyi Mátyás az elektromos zongorán átveszi tőle a stafétát, de sajnálatos módon a felvétel lassan elhalkul.
A Talán holnaptól című dal egyike a Generál második nagylemezén szereplő azon kevés pontnak, amely visszautal az együttes két évvel korábbi, első nagylemezére. A dal hangulata rendkívül vidám, kicsit úgy is hangzik, mintha ezt a számot direkt a nagylemez végére írták volna. A verzéket Karácsony János és Bódy Magdi felváltva, majd együtt éneklik.
Zenei formáját tekintve az album többi dalához képest meglehetősen egyszerű, csak Karácsony János akusztikus gitáron előadott, folkos arpeggiói jelentenek kiemeltebb zenei furfangot.
A dalban a 6 és 12-húros akusztikus gitárokon és a tömör ritmusjátékon túl természetesen az éneklésé a főszerep. Az első verzét Karácsony, a másodikat Bódy Magdi adja elő, majd a harmadik verzét már két szólamban, közösen éneklik el. A refrének kórusában mindenki részt vesz, a hangzás nagy súllyal megszólaló, energikus és lendületes. A dalszöveg lényege tulajdonképpen a felnőtté válás, és ha ezt a témát magán a dalon túl is vizsgáljuk, akkor talán közelebb jutunk ennek a fantasztikus nagylemeznek a megértéséhez is.
A Generál ugyanis az 1973 tavaszán megjelent Staféta című nagylemezéhez képest szerzői-zenei értelemben véve (is), ténylegesen felnőtté vált. Míg az első nagylemezen a fiatalos lendület, jókedv, derű dominált (Pofon; Fűrész; Kövér nap; Törökméz), addig a második albumon a jóval bonyolultabb, progresszív hangvételé a főszerep. A dalszövegek a fiatalok általános közérzete helyett inkább a zenekar életével és helyzetével foglalkoznak (nézzük meg mindjárt az album első két dalát), ám az is igaz, hogy – minden bizonnyal Miklós Tibor verseinek is köszönhetően – az együttes lírai oldala, hangvétele csak tisztult és finomodott. Ennek bizonyítéka két olyan szerzemény az albumon (Madár száll a szívemmel és Neked szól), melyeknek egy képzeletbeli popiskola tananyagában lenne a helyük. (Végtelenül szubjektív véleményem szerint ez a két kompozíció előkelő helyet foglal el a valaha írt és felvett tíz legjobb magyar dal között.)
Talán ennek a lírai irányba tett, erőteljes fejlődésnek „köszönhető” az is, hogy szólóénekesként Karácsony János került az együttesen belül főhelyre, Révész Sándor lényegesen kevesebbet szerepel a felvételeken.
2025-ben persze már nyilvánvaló, hogy a Generál második nagylemezén hallható muzsikálás, magas színvonalú dalszerzés mekkora érték, de a lemez megjelenésének évében, 1975-ben ez még nem volt ennyire egyértelmű. Ahogyan az együttes a nyitódalban meg is énekli: a közönség kevésbé volt vevő a bonyolultabb zenei megoldásokra, ez pedig a Generál együttesen belüli viszonyokra is bőven rányomta a bélyegét. Ezt tetézte az a tény is, hogy Karácsony Jánost 1974 őszén elhívták a Locomotiv GT-be, Barta Tamás helyére. Karácsony rövid gondolkodás után igent mondott Presserék ajánlatára…
Adja magát a lehetőség, hogy néhány mondatban megvizsgáljuk ezt a döntést, ám jelen cikk terjedelmi korlátai miatt most talán elég megállapítani annyit, hogy Barta Tamás nem véletlenül szerette volna maga mellett látni Karácsony Jánost az LGT-ben. (Kezdetben még úgy volt, hogy Barta nem disszidál…) Karácsony János játékstílusa, a gitárhoz mint hangszerhez fűződő viszonya rendkívüli módon hasonlított Barta Tamás felfogásához. A Generál második nagylemezén hallható néhány olyan pillanat, amikor akár azt is hihetnénk, hogy maga Barta Tamás gitározik…
Az már persze más kérdés, hogy Karácsony Jánost ezen az albumon hallhatjuk utoljára ilyen „fiatalosan” és szabadon gitározni. A Locomotiv GT-ben egészen másféle zenésszé vált (vagy inkább érett), Presser Gábor leginkább Karácsony lírai énjét csalogatta elő, mert arra minden bizonnyal nagyobb szükség volt – ha csak a dolog szerzői oldalát vizsgáljuk is. (Fontos leszögeznem, hogy ez nem negatív kritika vagy szemrehányás! 2025-ből tekintve ez már inkább egy szerencsés dolognak tűnik, mint vita tárgyának.)
A Generál második nagylemeze tehát történelmi sarokkő is egyben. Kiváltképp, hogy mire 1975 tavasza táján az üzletekbe került, az együttes ebben a felállásban már nem is létezett. A lemezborító krizantémjai is az elmúlás üzenetét hordozzák… ám egy kis Zalatnay Saroltával közös közjáték (Szeretettel nagylemez, 1975), egy holland turné és kislemez, valamint egy Lengyelországban rögzített album után a Generál története majd mégis új fejezethez érkezik…
A hazai zenerajongókat 2025 júliusában az az öröm éri, hogy a Grund Records megjelenteti a Generál első két nagylemezét CD formátumban is. A lemezmegjelenéshez közönségtalálkozó is társul július 20-án, 19 órától a Rockmúzeumban, ahol a lemezeken szereplő zenekari tagok beszélgetnek egymással és természetesen a közönséggel is.
Szerző: Majnik László
Nyitókép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
