Volt egyszer egy beatkorszak

Legendás koncertek és balhék a PeCsában

2019. november 17. - beatkorSzaki

fortepan_125775.jpg

A Petőfi Csarnok szinte a nyitás pillanatában nemzetközi hírnévre tett szert, a kezdetektől számtalan híres és kevésbé híres külföldi előadó adott koncertet a nagyteremben vagy a szabadtéri színpadon. A show-kat ritkán kísérték botrányok, a legtöbb visszaemlékezés legfeljebb kisebb fennakadásokról és annál több emlékezetes élményről számol be. Például 1986-ban a PeCsában adta elő verseit a beatnemzedék legendás költője, Allen Ginsberg, a Jethro Tull huszonöt éves jubileumi koncertjére pedig még az épületet övező mező is megtelt 1993-ban.

A PeCsáról alkotott képet azonban Vitézy László és Vicsek Ferenc dokumentumfilmje komolyan befolyásolta: az 1987-es Úgy érezte, szabadon élt elején ugyanis a film főhőse egy gitártörős Beatrice-koncert előtt várakozva beszél drogokról, lecsúszó fiatalokról és rendőri erőszakról, amik a korszak tabutémáinak számítottak.

Részben ezt a rossz hírt erősítette meg a Petőfi Csarnok legrémisztőbb balesete 1987 decemberében, a megszokott metál karácsonyon, amikor a Pokolgép koncertjének elején berobbant a pirotechnika. Ketten életveszélyese, ketten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek a balesetben – további szomorú következmény a Pokolgép karrierjének meggyengülése volt, hiszen hiába nem a zenekar hibájából történt a robbanás, ez csak megerősítette a szélesebb közvélemény gyanakvását a heavy metallal szemben.

A Petőfi Csarnok egyik legizgalmasabb legendája szintén felemás: a Nirvana első és egyetlen magyarországi fellépése. Kurt Cobain együttese ugyanis még azelőtt lépett fel Budapesten 1989. november 21-én a TAD előzenekaraként, hogy a nagyvilág ismerte volna őket. Ennek megfelelően a koncert rendkívül hiányosan dokumentált, az első fotók is csak a közelmúltban kerültek elő róla. Visszaemlékezések szerint a koncert – ami bizonyára első lemezük, a Bleach anyagát tartalmazta – rosszul sikerült, a rövid fellépésre körülbelül száz ember volt kíváncsi, problémák voltak a hangzással, Cobain folyamatosan a gitárját igazgatta, ezért többször le is állt a műsor. A Nirvana csak két évvel később robbant be a köztudatba az 1991-es Nevermind című albummal – ezután sok magyar rajongó bánta, hogy lemaradt az akkor még ismeretlen amerikai banda turnéjáról.  

Szerző: Gyöngyösi Lilla

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás.

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr515310200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása