Dragojlovics Péter:
A kezdetektől fogva részt vettél a munkában?

Hajnal Gábor:
Nem a legelején kerültem be, hanem pár hónappal az indulás után. Hárman csináltuk: Besnyő Laci, Darabos Jancsi - aki sajnos már nem él - és én. Laci volt a gazdasági ügyek intézője, Jancsi volt a rendező, én pedig a műsorszervező. A Csillagfény este nyolctól hajnali háromig működött, még szignálja is volt. Ma már elég furcsa és hihetetlen, hogy egy diszkó már este nyolckor elkezdődik. Ez egy komplex show-műsor volt, nem csak annyiból állt, hogy egy diszkós rángatja a potmétereket. Minden óra 45. percében volt színpadi műsor: táncprodukció, vagy pedig fellépett egy szólista, zenekar. Három diszkósunk volt: Éliás Gyula, Dvoracsek György és B. Tóth Laci. Hat éven keresztül működött a Csillagfény, és minden szombaton telt ház volt. Az adott nap délután háromra odahívtuk a fellépőket próbára, az Eddától a Bikinin át Demjén Rózsiig. Lepróbáltunk három-négy nótát, illetve a show-elemeket. A művészek öt körül hazamentek, mi pedig nyolcig megírtuk a stábszobában a forgatókönyvet. Azt is kitaláltuk, mikor jöjjön a lézer, ami nagyon fontos volt, hiszen akkor még nem voltak intelligens lámpák. Egyébként a program már este hat órakor elindult, volt film-, illetve a buliban videoklip-vetítés. Két színpad volt, egy nagy és egy kisebb. Teljesen műfajfüggetlen volt, mindenkit szeretet a közönség. A nagyon kemény zenekarokat azért nem nagyon hívtam.

Dragojlovics Péter:
Bár az Ossian fellépett…

Hajnal Gábor:
Igen, de ebből sem volt gond. A közönség mindenkit elfogadott, mert úgy vette, hogy ez egy igazi nagy buli. A beugróért olyan műsort kaptak, amiben több sztár is fellépett, még ha csak három-négy nagy slágert játszott, Mivel volt függöny, be tudtuk rendezni a színpadot a következő fellépő műsorához, amíg ment a tánc. Emlékszem, hogy Deák Billnek berendeztük a színpadot kőbányai kocsmának. Voltak a PeCsában könyöklők, azokból felépítettük a pultot, a rendezőket beállítottuk a díszletbe, küldtünk fel söröket, szépen befüstöltük, és így énekelte Bill a Kőbánya bluest.

Volt olyan, hogy Szűcs Jutka lenyomott két nótát a nagyszínpadon, és amíg ment a tánc, az öltözőfolyosón átment a kisszínpadhoz, és ott folytatta. Amit akkor meg lehetett valósítani egy show-ban, azt megcsináltuk. Volt Csillagfény-slágerlista is, ennek Fábián Tibi volt a műsorvezetője. Minden zenész, akinek aznap Pesten volt bulija, vagy nem túl messze a fővárostól, odajárt. Akkor még a koncertek korábban kezdődtek, és ahogy befejezték, a PeCsa felé vették az irányt. Éjfél után szinte a teljes popzenei mezőny ott volt a backstage-ben. Sok előadó a Csillagfényben futott be: itt tűnt fel az AD Studio; a Pa-Dö-Dő; Sárközi Anita; a Bumm; Szigeti Feri Karthago utáni zenekara, a Känguru és sokan mások.

Dragojlovics Péter:
Nem beszélve a Bonanza Banzairól.

Hajnal Gábor:
Az egy külön történet. Annyira népszerű volt a Csillagfény, hogy péntekenként, illetve vasárnaponként járunk vidékre, méghozzá sportcsarnokokba, és telt ház volt. Székesfehérvárra vagy Debrecenbe két-három havonta jártunk, lényegében körbehakniztuk az országot. Egyszer Miskolcon voltunk, és betelefonáltam B. Tóth Lászlónak a Poptarisznyába, hogy mondja be, hogy már ne jöjjön senki a sportcsarnokba, mert teljes telt ház van. Voltak helyettesítő dj-k is, például Kiss Joe vagy Csiszár Jenő. Vidéken számított, kik a vendégek, így ott kiírtuk a plakátra, Pesten viszont nem tudta előre a közönség, kik lesznek a fellépők, ez csak még izgalmasabbá tette a dolgot. Az aranylemezeket is ott adták át. 1987-ben, amikor Szombathelyre mentünk, jött velünk Lehel Laci, a PeCsa igazgatója is. Útközben eszembe jutott, hogy kéne csinálni egy tehetségkutatót, ha már ekkora a tömegbázis. Mondtam Lacinak, ő pedig egy nagyon lelkes ember volt, egy igazi népművelő, rögtön igent mondott. Az első ember, akit bevontunk, Fábián Tibi volt, aki a Pesti Műsor popzenei rovatát vezette. Ő találta ki a nevet, ezt lett a Csillag születik. Meghirdettük a PM-ben, és érkeztek a kazetták, de annyi, hogy az igazgatói irodában térdmagasságig álltak. Czippán Gyurit az Ifjúsági Magazintól is bevontuk a zsűrizésbe és még néhány zenészt. Csináltunk kategóriákat: rock, szólisták, új hullám, stb., kiszűrtünk annyit, hogy legyen elegendő fellépő. Volt egy selejtező, egy középdöntő és a döntő. A Magazin nyert rock kategóriában, ebből lett később a Sing Sing. Ott tűnt fel a Moho Sapiens, amiben Alapi István gitározott, onnan került az Eddába. Pataky ott ült mellettem a döntőben, és mondta, hogy te, ez a gitáros nagyon jó. Másnap már ment is Gömöry Zsolti Alapiért. A Bonanza is itt tűnt fel, és egy évre rá az Induljon a banzáj című nótájukkal - aminek a klipjét a PeCsában vették fel, ha valaki megnézi, látható is a Csillagfény-felirat - országos sztár lett. A Csillag születikkel bebizonyítottuk a szakmának, hogy lehet csinálni egy ilyen nagyszabású tehetségkutatót, ahol a fellépők nem tűntek el utána a süllyesztőben, hanem gyökeret eresztettek a szakmában. A legnagyobb dobás az volt, amikor az akkor nagyon népszerű  angol Sky Television egyórás műsort sugárzott élőben a Csillagfényből, Starlight Budapest címen. Emlékszem, Héder Barna volt a magyar műsorvezető, és az angol riportercsajjal egy helikopterrel ereszkedtek le.

Volt egy másik nagyon emlékezetes buli, egy szilveszteri Csillagfény. Akkor volt nagyon népszerű a Rabszolgasors című tévésorozat. Kitaláltuk, hogy csináljunk egy Isaura-paródiát. Waszlavik Gazembert beöltöztettük Isaurának. Egy rózsaszínű pongyolát vett fel. Nagy Feró volt Leonció, a gonosz rabszolgatartó. Emlékszem, hogy kitűzött magára egy „I love Leoncio” feliratú jelvényt. Előttem van a kép, ahogy térdel a színpadon Isaura előtt, és megkéri a kezét.

Nagyon pozitív volt az egész Csillagfény légköre, számunkra is, akik csináltuk. Több mint hat évig tartott.

Amit nagyon sajnálok, hogy a dokumentálással abszolút nem foglalkoztunk, nem is maradt fenn szinte semmilyen anyag, leszámítva egy rendezvényt, ahol trópusi díszleteket - például pálmafákat -állítottunk be. Ebből látható néhány perc a Youtube-on.

Dragojlovics Péter:
Szerinted, ha nem szűnik meg a rendezvény, túlélte volna az 1990-es évek második felének elektronikus zenei hullámát, a partikultúra bejövetelét?

Hajnal Gábor:
Ezt nem tudom megmondani. Lehet, hogy tovább tudtuk volna csinálni, például más diszkósokkal, akik a legújabb zenét nyomták.

Dragojlovics Péter:
Nem tartom valószínűnek, hogy Éliásék vállalták volna, hogy technót vagy house-t játsszanak.

Hajnal Gábor:
Valószínűleg nem. Nézd, én is voltam diszkós a hetvenes évek elején, szóval tapasztalatból tudom, hogy az ember nem tud kibújni a bőréből, nem szívesen játszik olyan zenét, amit nem szeret. Az is lehet, hogy abbamaradt volna, végül is semmi nem tart örökké. Az biztos, hogy azt a korszakot, a nyolcvanas évek második felét abszolút hitelesen reprezentálta a Csillagfény, nagyon szép emlék mindenkinek, aki oda járt.

Az interjút Dragojlovics Péter készítette.

 A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.