„I think Bob Geldof is a saint!” - mondta Bryan Adams, mielőtt belekezdett volna Cuts Like a Knife című slágerébe Philadelphiában. 1985. július 13-át írtunk és a poptörténet egyik legfontosabb eseménye zajlott éppen Live Aid néven, ráadásul egyszerre két helyszínen, a londoni Wembleyben (hetvenkétezer nézővel) és a philadelphiai JFK stadionban (kilencvenezer érdeklődővel), ahol gyakorlatilag a teljes popzenei élvonal fellépett Geldof szervezésében. Az élő tévéközvetítést több mint másfél millió - más adatok szerint kétmillió - néző látta az egész világon, majd a koncert és a segélyprogram megszervezéséért II. Erzsébet királynő Bob Geldofnak lovagi címet adományozott. A közvetítést itthon Baló György vezette, és kommentátorként jelen volt Presser Gábor is, aki akkor már egy mondatban elejtette azt az információt, hogy a magyar zenészek sem maradnak tétlenek.

Külföldi előzmények

A Live Aid története jól ismert: Geldof 1984-ben egy, az éhező etiópiai gyermekekről szóló tévériport hatására az ultravoxos Midge Ure-ral írta meg a Do They Know It's Christmas? című számot, hogy az ebből keletkező bevételből élelmiszerszállítmányokat indítson Afrikába. A brit sztárokból álló Band Aid által előadott kislemezből Angliában hárommilliót adtak el, mely hetvenezer fontnyi nyereséget termelt. Geldof a kislemez sikere után döntött úgy, hogy összehoz egy jótékonysági koncertet, miközben Amerikában Lionel Richie és Michael Jackson megírta a talán még emblematikusabb dallá vált We Are the Worldöt, mely az USA for Africa nevű sztárparádé előadásában lett közismert.

Itthoni előzmények

Csak 1985 decemberében derült ki, hogy mire is gondolt Presser, illetve a társszervező Sztevanovity Zorán: egy sajtótájékoztató során jelentették be, hogy a szervező-lebonyolító Magyar Média, valamint a fővédnök Magyar Vöröskereszt segítségével segélykoncertet szerveznek december 26-án és 28-án a Budapest Sportcsarnokban. A harmincöt produkcióból álló névsor elméletileg még nem volt teljes: a szervezők külföldi fellépőkben is gondolkodtak, de végül csak Hazel O'Connor tudott eljönni, aki akkoriban a KFT-vel dolgozott együtt egy kislemezen. Ekkor még úgy tervezték, hogy a segélykoncert két napja során az elsőn a pop-rock produkciók lépnek fel, míg a másodikon a Rock Színház ad műsort. Pár nappal később igazítottak a programszerkezeten és az Élő segély Afrikáért címet kapott rendezvényen 1985. december 26-án a rock-, 28-án pedig a popzene képviselői léptek fel. Az első nap szervezője Presser Gábor, a másodiké Zorán lett.

A külföldi sztárvendégek kapcsán talán egy másik eseményre is asszociálhattak a szervezők, hiszen 1984-ben a Battonyán épülő SOS Gyermekfalu javára szerveztek háromnapos koncertet, amelyen az osztrák-nyugatnémet anyaegyesületi kapcsolatok révén rengeteg sztár lépett fel lemondva fellépti díjáról, többek között a Boney M., Caterina Valente, René Kollo, Melanie Holliday, Ludwig Baumann, Heidi Brühl, Umberto Tozzi, a Benkó Dixieland, a Rajkó zenekar, a Budapest Táncegyüttes, a Cats tánckar, a Saragossa Band, a Twins, a Spandau Ballet, Bernie Paul, Riccardo Fogli, a Dolly Roll, a Neoton Família és az R-GO, míg a Volkswagen két autót ajánlott fel, amelyeket kisorsoltak az est végén a jegytulajdonosok között.

Az Élő segély Afrikáért esemény bejelentése után megmozdult a Magyar Hírlap is és 1985. december 7-i számában terjedelmes riportot közölt dr. Brüll Miklóssal, a védnök Magyar Vöröskereszt működéséről:

A tervezett koncerttel kapcsolatban Brüll elmondta, hogy a jegyek száz-kétszáz forintba kerülnek majd, és mindkét napon tombolajegyek árusításával is növelni kívánják a bevételt. A tombolán egy személygépkocsi a főnyeremény, a Magyar Televízió pedig háromszázezer forintos közvetítési díjjal járul hozzá a bevételhez.

A Mondd mit ér egy falat kenyér? album

Még a koncert bejelentése előtt, december legelején készült el a magyar Do They Know It's Christmas? / We Are the World dal is, a Mondd mit ér egy falat kenyér?, a maga fanyar dalszövegével reggae ritmusban, az LGTRWHP előadásában, ami az LGT, Révész Sándor, Wahorn András, Hobo és Póka Egon alkalmi szövetségét takarta. A szöveget Földes László Hobo írta, míg a zenét Presser Gábor szerezte.

A dal az Élő segély Afrikának koncertről:

Az MHV százezer LP-t dobott a piacra a tizenkét számos albumból, melyből lemezenként tizenhárom forintot ajánlottak fel jótékony célra.

A teljes lemez itt hallgatható meg:

A koncert

Az Élő segély Afrikáért című eseményt a Magyar Rádió élőben közvetítette a Budapest Sportcsarnokból, a Magyar Televízió pár héttel később, 1986. január 13-án egy hétfői, rendkívüli adásnapon adta le megvágva, körülbelül a program felét tartalmazó, de így is órákon át, 17.30-tól 23.20-ig tartó programfolyamban. Az első nap műsorvezetője B. Tóth László, a másodiké Antal Imre és Udvaros Dorottya volt.

Az akció persze itt nem ért véget

A korabeli tudósítások alapján mindenki optimista volt és maximális bevételt várt, de ez nem egészen így alakult. A Magyar Nemzet 1986. január 10-i lapszáma arról cikkezett, hogy előreláthatólag januárban indul az első segélyküldemény az afrikai éhezőknek. Ennek kapcsán ismét megszólalt Brüll Miklós, aki elmondta, hogy a zenei rendezvények társszervezőjétől, a Magyar Médiától kapott tájékoztatás szerint a december 26-án és 28-án megtartott koncertek tiszta bevétele 2 millió 237 ezer forint lett. A segélyezés alapjául szolgáló pénzösszeg azonban ennél jóval magasabbra növekedhet, mivel a Magyar Vöröskereszt ugyanerre a célra háromszázezer tombolajegyet bocsátott ki 20 forintos egységáron. Ha sikerül valamennyit értékesíteni, akkor további csaknem hatmillió forint gyűlik össze. Emellett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat százezer példányban kiadott egy nagylemezt Mondd, mit ér egy falat kenyér? címmel, és minden lemez eladási árából 13 forintot átutal a Magyar Vöröskereszt számlájára.

 

„Ez 1 milllió 300 ezer forint lehet, ha valamennyi hanglemez elkel. A Magyar Televízió -  amely mindkét koncertet rögzítette - vállalta, hogy átutal 300 ezer forint közvetítési díjat a Magyar Vöröskereszthez. Az elképzelések szerint ily módon mintegy kilencmillió forint áll majd rendelkezésre.”

A Magyar Vöröskereszt vezetősége a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Ligájának főtitkárát írásban tájékoztatta a két koncert bevételéről, és javaslatot kért a Ligától arra, hogy mely országba juttassák el a segélyküldeményeket. A várt összeg azonban elmaradt. Mint ahogy Ligeti Nagy Tamás a Képes Újság 1986. december 20-i (vagyis egy évvel a magyar Live Aid után) nagy segélykoncert-összegző cikkében írta: „Hogy a kétségkívül hatásos segélyáradatnak lesz-e folytatása, ma még kérdéses. Nem utolsó sorban azért, mert néhány »lekopirozott« rendezvény nem érte el a magasztos célokat, sőt egész egyszerűen ráfizetéses, vagy majdnem deficites volt. A hazai segélykoncertek például látszólag hatalmas tömegeket mozgattak meg. A magyarországi Live Aiden néhány sértett csoport kivételével megjelent a pop élvonal színe-java, méghozzá azzal a tervvel, hogy a koncertbevételekből & a lemezfelvételek után járó szerzői jogdíjakból mintegy 8-9 millió forint értékű gyógyszer- és élelmiszerküldeményt juttatnak el Etiópiába. Az eseményre készült tombolajegy is (300 ezer példányban), amelynek »ellentételezésére« 1 millió 200 ezer forint értékű ajándékalapot hoztak létre.

A koncertek alatt – és főként: után azonban kiderült: az álmok és a valóság között jelentős különbség van; a Budapest Sportcsarnokban nem volt teltház, a tombolajegyeket csak az esemény után (!?) árusították, és kevés fogyott az egyébként felháborítóan kapkodva szerkesztett »Mondd, mit ér egy falat kenyér?« című alkalmi nagylemezből. Miután kifizették a BS terembérét, valamint az éhezők sorsát ezúttal kevésbé szívükön viselő technikusok honoráriumát, alig valamivel több, mint 1 millió forintot tudtak a Vöröskereszt számlájára átutalni (az igazsághoz tartozik, hogy a nagylelkű szervezet – egyébként jogosan tartva a blamától – további 1 milliót adott a saját alapjából).”

Ahogy egy félmondatban Ligeti is megjegyezte, ellentmondásos volt az elkészült album megítélése is. A Magyar Hírlap 1986. január 16-i száma még udvarias kritikát írt Pénz kell címmel.

Pár hónappal később, 1986. március 1-jén már nem volt ennyire tiszteletteljes az Igaz Szó lemezkritikusa, sőt:

„Talán meglepő, hogy egy olyan lemezről lesz szó, amely köztudottan társadalmi méretű összefogás önzetlen felajánlásaként született meg, mert a közvélemény hajlamos az efféle cselekedeteket, s ezek produktumait kritikai szemlélet nélkül elfogadni, hiszen ezek úgymond tiszteletre méltóak, s elsődleges a szándék becsületessége. S mint tudjuk, ez az LP a bevételeivel az etiópiai éhezők sanyarú helyzetén kíván segíteni.
 
A szándék előtt természetesen mély tisztelettel adózunk, ám ez nem adhat felmentést az alól, hogy megvizsgáljuk, mi is hallható egy ilyen felemelő cél érdekében. Már csak azért sem, mert egy ilyen album is része a tömegkommunikációnak, amellyel kapcsolatban azonban egyre többen felvetik, hogy bizonyos, az egész emberiséget átfogó témákban (békemozgalmak, éhezők stb.) gyakran éppen, hogy nem mozgósító erejű, hanem monoton hírfolyamával eltompítja az érzékeket.

Ilyen értelemben egy efféle tematikus lemeznek különösen nagy a felelőssége, lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de erre a területre különösen igaz, hogy vagy jót vagy semmit – a nemes szándékú gesztus nem felmentés.

Sajnos, ebből a szempontból ez a lemez igencsak összehányt munka. A dalok jelentős részének aligha van sok köze ahhoz a lemezfelirathoz, hogy Rockzenészek az éhező afrikaiakért, azon túl, hogy rockzenészek produktumai.

Nagy Feró erre az alkalomra szóló Üzenete szokásos blöff, ezúttal népdalt idézve, bizonyítva, hogy egyes embereknek az MHV képtelen igent vagy nemet mondani, Nagy Feró az utóbbi periódusban tevékenykedik jó ideje. Az Omega Pénz, pénz, pénz száma elég disszonánsán cseng éppen egy ilyen lemezen, a HBB Bilihez szóló Búcsú Blues-a is magánügy csak itt. Újabb csoportot képvisel a Hátha csak álom (KFT), Kiáltok érted (Dés és barátai), a Csillag a tóban (Varga M. Band), a Ments meg engem (Slamó). A P. Box és a Prognózis kerülte az áttételeket, de csak közhelyekre futotta. Hátra van még a beszédes című Elhagyott az a... kompozíció, ahol a három pont tényleg azt jelenti, amire saccol az ember látatlanban is. A Satöbbi egyébként is kiemelkedően gyér számának erre a lemezre kerülését nehéz lenne megmagyarázni nem csupán egy afrikai éhezőnek. Szerencsére van azért a lemezen két olyan dal is, amely miatt azért nem érzi magát teljesen becsapottnak a vevő.”

Utóélet

Elméletileg itt zárulna a magyar Live Aid története, amely a hatalmas összefogás ellenére nem lett frenetikus siker, nem hozta az elvárt számokat és a kritika is erősen vegyes volt. Pár évtizeddel később Zorán a Zalai Hírlap munkatársának mesélt a 2000. május 6-i lapszámban arról, ő hogy látta „belülről” a történetet:

„Sajnos a több évtizedes tapasztalatom a segélykoncertek körül nem igazán pozitív. Annak idején, még a Live Aid után egy évvel (Zorán itt téved az időt tekintve - a szerző) Presser Gáborral szerveztünk egy koncertet, az afrikai éhezők javára. Ez volt a Mondd mennyit ér egy falat kenyér. Rettenetesen bonyolult, hálátlan feladat volt, és rettenetesen nehéz volt kézben tartani, egyáltalán nyomon követni azt, hogy hova kerül a pénz.”

Annak ellenére, hogy voltak, akik úgy vélték, a magyar segélykoncerteknek itt befellegzett, mégis a jótékonyság gondolata más területen is pozitív utóéletű lett. 1986 májusában a brit szervezésű Húszmillióan Afrikáért, avagy a Sport Aid nevű nemzetközi futóverseny-akcióhoz Budapest is csatlakozott, hogy kétszázhetvenkét városban, egy időben fussanak a sportkedvelők. Több mint hétezer futó indult itthon, ami akkor rekordnak számított, köztük a legidősebb Kosztka Emil, aki 1907-ben született, míg a legifjabb futó, Kamenszky Dénes csupán hároméves múlt. Míg a Sport Aid himnuszát Vangelis szolgáltatta, a magyar etapét a Mondd mit ér egy falat kenyér. És vissza a popzenéhez: 1986 decemberében már újabb jótékonysági popeseményt tartottak a Budapest Sportcsarnokban a pályafutásuknak idő előtt búcsút mondani kényszerült sportolók megsegítésére. A szervezők kilencszázezer forint tiszta hasznot zsebeltek be.

Szerző: Bihari Balázs

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.