Volt egyszer egy beatkorszak

Erdélyben, magyarul? – megjelent Zilahi Csaba Erdélyi Magyarock 1970–2010 című kötete

2022. május 15. - beatkorSzaki

metropol_1979.jpg

„Ha be akarsz futni és románul énekelsz, költözz Bukarestbe. Ha magyarul énekelsz, akkor pedig Budapestre.” – Boldizsár István, Semnal M. (2004)

Van-e értelme Erdélyben magyarul énekelni, ha a potenciális közönség többsége román? Mi van, ha nem csak Székelyföldön akarunk sztárok lenni? Ha azt szeretnénk, hogy egyaránt szóljunk az erdélyi magyar és román közönséghez is? Ha a zenekarban román zenésztársaink is vannak? Énekeljünk akkor inkább angolul! Amúgy is „ez a rock anyanyelve”. Így legalább mindenki megérti a dalszövegeinket, sőt, talán sikerül nyugatra is „betörni”! Vagy énekeljünk románul, Erdélyben azt a magyarok is értik (Székelyföldön azért nem biztos). Örök dilemma. Legalábbis az volt hosszú évtizedekig, mígnem pár éve Budapesten kiderült, hogy az erdélyi magyar rockzene ugyanúgy része az egyetemes magyar kultúrának, mint az erdélyi irodalom, költészet, képzőművészet, filmművészet, stb.

metropol_1978_costinesti.jpgA Metropol 1978-ban. Forrás: Zilahi Csaba arhívuma

A hetvenes években a román szocialista kultúrpolitika árnyékában a magyar közművelődés kulcsemberei rendkívül céltudatosan kutatták fel és segítették, népszerűsítették a fiatal tehetségeket, folyamatosan arra ösztönözve őket, hogy anyanyelvükön énekeljenek. Mígnem a nyolcvanas évekre le nem bénították őket. Megszűntek a magyarul éneklő zenekaroknak szervezett (verseny)fesztiválok, 1985-ben a körzeti rádióstúdiók és az országos köztévé magyar nyelvű adása.

Az erdélyi magyar zenekarok az évtized közepétől többnyire már csak a Kárpátokon túli tehetségkutatókra nevezhettek be (Râmnicu Vâlcea, Buzău, Brăila, Câmpulung Muscel, stb.) ahol nyilván csak román vagy angol nyelvű dalokkal léphettek színpadra. (Sokat meg is nyertek!) A kolozsvári magyar zenészekből álló Rival például egy teljes nagylemeznyi anyagot írt román nyelvű saját szerzeményekkel, a marosvásárhelyi Autostop MS dalai is csak román szövegekkel kerülhettek lemezre. A csíkszeredai székely srácokból álló Fair Play szintúgy románul énekelt, hogy felléphessen a nagyobb fesztiválokon. Koncertjeiken a Szocialista Nevelés és Kultúra Tanácsa tartotta rajta vigyázó, cenzúrázó szemeit.

A rendszerváltás a dalszövegírás dilemmáján és általában a rockzene megítélésén nem sokat segített. A magyar közművelődés kulcsemberei addigra már megfeledkeztek a „rockos gyerekekről”.

Már senkit sem érdekelt a tehetségkutatás, a tehetséggondozás. Tisztelet a kivételnek: a nagyenyedi katolikus plébános (!), Papp László a plébánia udvarán szervezett Talentum néven tehetségkutatót a kilencvenes években, míg 1999-ben át nem helyezték egyik napról a másikra Marosvásárhelyre. Az évtized másik rendszeresen megrendezett tehetségkutatója a DEOT volt, amelyet sepsiszentgyörgyi diákok szerveztek. A két vetélkedő nyertesei ideig-óráig büszkék lehettek magukra, de a jelképes díjak zenei pályafutásukon nem sokat lendítettek. Nem csoda, hogy ebben az időben számos fiatal rockzenész akasztotta szögre gitárját vagy próbált szerencsét Magyarországon és a nagyvilágban.

echo_rock_band_1981.jpgAz Echo Rock Band 1981-ben. Forrás: Zilahi Csaba archívuma

A magas kultúrával ellentétben a rockzene ugyebár csak „szubkultúra, amolyan ifjúkori bolondság, nyugat-majmolás, csimm-bumm zene, amit idővel majd úgyis kinőnek a fiatalok”. Bizony, sokáig annak számított. Erdélyben jóval több ideig, mint Magyarországon. Ahol a Képzelt riport… musicallel a rockzenét már a hetvenes évek derekán elfogadták a magaskultúra korifeusai. De valljuk be, nem csak róluk van szó. Míg Woodstock generációja Amerikában Hendrixet, Doors-t és Led Zeppelint hallgatott, Pesten Omegát, LGT-t és Skorpiót, addig Erdélyben a legtöbb család lemezjátszóján Szécsi Pál és Koós János lemezei forogtak. Igaz, a hetvenes évek derekán a nagyváradi színházban az Ifjú W. újabb szenvedései című musical dübörgött a Metropol zenéjével, Déry Tibor és az LGT rockmusicaljét pedig 1980-ban a kolozsvári társulat is bemutatta. De két fecske nem csinált nyarat… A rockzene még jó ideig legfennebb a mézesmadzag szerepét tölthette be. Egy rockszám és egy táncdal között a közönség legalább egy verset is meghallgat – gondolták a hetvenes évek fesztiválszervezői. De a kilencvenes években is csak akkor volt szükség rockzenekarra, ha a fiatalokat kellett valahogy „megszólítani”.

Erdélyben a rockzene körül valamikor az ezredforduló után kezdett olvadni a jég. Ekkor már úgy tűnt, érdemes magyar dalokat írni és énekelni. A jogdíjtörvény érvénybe lépése után egy ideig valósággal szárnyalt a lemezkiadás, egy magyar zenekar három kiadó (Dancs Market Records, Euro Music, Sendus) közül is választhatott. 2001-ben elindult az Erdélyi Gitártábor sorozata, az első kettő Kalotaszentkirályon majd a többi Székelyföldön. 2003-ban, a Félsziget Fesztivál első kiadásán meghirdették a Talentum tehetségkutatót. Beindultak a hazai rockzenekarokat is felvonultató nagy fesztiválok (Tusványos, Székelyföldi Rockmaraton, Félsziget) és újabb tehetségkutató sorozat indult Médiabefutó néven az RMDSz támogatásával. A „milyen nyelven énekeljek?” dilemmája valamikor a tizes években szűnt meg. Ebben fontos szerepe van az anyaországi Hangfoglaló Programnak is, amelytől az erdélyi zenekarok olyan támogatást kapnak lemezfelvételre, turnéra, videoklip készítésére, amiről 10-20 évvel ezelőtt még álmodni sem mertek. Ez már valóban az aranykor!

rival_2_1985_koncert_az_echinox_udvaran.jpgA Rival koncertje 1985-ben. Forrás: Zilahi Csaba archívuma

Egy biztos: ha a rockzene önkifejezési eszköz, ha örömöd, bánatod, életérzéseidet dalba akarod önteni, azt a legjobban az anyanyelveden tudod. Ezért született meg az erdélyi magyar rock and roll a hatvanas évek vége felé, ezért élte túl a legsötétebb diktatúrát és a zűrzavaros kilencvenes éveket. De nyilván Erdély azért sokszínű és izgalmas, mert itt több nemzet kultúrája keveredik, mert sok zenekarban együtt játszanak magyarok és románok. Ez ugyanúgy természetes, mint az is, hogy szabadon eldöntheted, milyen nyelven énekelj és ezáltal a román, a magyar vagy az angolszász rockzenei kultúrát akarod gazdagítani (ez utóbbiak azért könnyen kerülhetnek két szék közt a pad alá). De lehet is-is, ahogy például a Metropol tette a nyolcvanas években és ahogy sokan teszik a mai napig is.

exit_erdely_magyarock_borito_00_print-page-001.jpg

Az Erdélyi Magyarock 1970–2010 kötetben elsősorban azokról lesz szó, akik letettek valamit az „asztalra”, legyen az bakelit (vinyl) lemez, kazetta, CD vagy rádiófelvétel. Elsősorban azokról, akik úgy döntöttek, hogy Erdélyben magyarul énekelnek. De néhány oldalon azokról is, akik magyarként valamilyen oknál fogva román vagy angol dalszövegeket írtak. Elvégre ilyen az erdélyi rock and roll!


A fentebbi szöveget Zilahi Csaba szíves engedélyével közöltük az Erdélyi Magyarock 1970–2010 című, a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában megjelent kötetből. Zilahi Csaba Kolozsváron született 1963-ban, középiskolai tanulmányai mellett klasszikus gitározást tanult. Egyetemi évei után 1990-től a Kolozsvári Rádiónál műsorvezető, zenei szerkesztő. Volt zenés tévéműsora, 1994-től rendszeresen megjelenő zenei rovata, újságoldala az Európai Időben, Krónikában, Szabadságban. Az Erdélyi Gitártábor kezdeményezője, számos tehetségkutató zsűritagja.

Szerző: Zilahi Csaba

Nyitókép: A Metropol 1979-ben. Forrás: Zilahi Csaba archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9917823555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása