1970-ben a Siculus Klub és a Román Televízió Magyar Adása rendezésében indult el Székelyudvarhelyen az évente megszervezett könnyűzenei fesztivál, amelyen a vendégegyüt­te­sek által előadott román számoktól eltekintve a magyar zenéé volt a főszerep.

A szervezők az országos trendtől eltérően több stílus szá­mára biztosítottak lehetőséget, és ezeket ‒ a folkot, a tánczenét és a beatet ‒ külön értékelték. Érdekesség, hogy az utóbbi műfaj hivatalos formában is megjelenhetett, hiszen a kapitalista országokból származó stílus köztudottan tiltva volt. Ezzel a hatalom voltaképpen hallgatólagosan tudomásul vette, hogy a fiatalok többsége hallgatja és utánozza a nyugati zenét.

A rendezvény megszervezése két székelyudvarhelyi sze­mély­nek volt köszönhető. Pakot Józsefnek, az akkori városi KISZ-titkárnak, és Csiszár Antal klubigazgatónak, akik nevét Józsa Erika szerint „aranybetűkkel kellene beírni az erdélyi nagy tettek könyvébe.” A fesztivál ötlete Csiszár Antal fejéből pattant ki, aki számos zenés ka­baréban játszott, ennek keretében 1969-ben eljutott Bukarestbe is vendég­szerepelni. A közönség jól szórakozott, viszont az utána következő sajtótájékoztatón az újságírók ki­fogásolták, hogy az előadásokat nem fűszerezik hazai szerze­mé­nyek­kel. Útban hazafele ez adta az ötletet az intézmény­vezetőnek, hogy be kellene bizonyítani az országnak, hogy vannak jó, hazai magyar szövegírók, zeneszerzők, énekesek és együttesek. A kezdeményezést Pakot József karolta fel. „Én voltam az ötletadó, ő pedig a bástya, aki tartotta a hátát, vagyis vállalta a kockázatot” ‒ jegyzi meg Csiszár.

Természetesen rajtuk kívül is sokan dolgoztak azért, hogy a rendezvény megfelelő színvonalú legyen. Mindenképpen említenünk kell Bán Miklóst, Simon Balázst (ő készítette a díjakat), Bálint Mózsit (ő készítette a fesztivál jelvényét), Kisfalussy Bálintot (aki a szervezésből vette ki a részét), a jogász és zeneszerző Kaizler Lászlót (aki többek között a fesztivál nyitószámát írta meg), Bodor Pált (a televízió magyar adásának akkori főszerkesztőjét) és még sorolhatnánk.

Király István, megyei KISZ-titkár az első fesztiválról szóló kétoldalas jelentésében azt olvashatjuk, hogy Székelyudvarhely municípium KISZ szervezete június hónap végén azzal a javas­lattal jött a megyei bizottsághoz, hogy szeretne egy táncdal­fesztivált szervezni, amelyre több együttest meghívna, azzal a céllal, hogy elősegítse a magyar nyelvű zenekarok saját dalai­nak bemutatását. A párt és állami szervek engedélyt adtak az esemény megszervezésére, de azzal a kikötéssel, hogy az ötletgazdáknak saját pénzből kell megoldaniuk, mivel a KISZ szervezet­nek nincs erre anyagi kerete. Ezután a Megyei Pártbizott­ság propagandaosztálya is jóváhagyta az előkészületeket. Csiszár Antal visszaemlékezésében szintén kifejtette, hogy anyagi tá­mo­gatást egyáltalán nem kaptak, kimondottan a zenét kedvelő közönségre számíthattak.

Zsűritagok a Siculus fesztiválon. Forrás: erdely.ma / Boros Zoltán archívuma.

Az első fesztivál 1970. augusztus 13–16. között tartották a székelyudvarhelyi kultúrházban, ahol tizenegy formáció lépett fel három-három versenyszámmal (a válogatásra huszonhét szerző ötvenkét szerzeményt küldött be), és amelynek gálaműsorát élőben közvetítette a Román Televízió magyar adása.

A KISZ jelentése szerint, a Municípiumi Bizottság a hivatalos versenyzők mellett tizenkét vendégelőadót hívott meg (együtteseket, szólistákat) Maros, Kolozs, Bihar, Máramaros és Kovászna megyékből, akik a szünetekben szórakoztatták a közönséget. A zsűriben tízen vettek részt, köztük a híres zene­szerző és zenekritikus George Sbârcea, az Electrecord hang­lemezgyár elnöke. Az eseményre meghívták, a helyi és orszá­gos sajtót, így beszámolt a rendezvényről a Scânteia Tinere­tu­lui, az Ifjúmunkás, a Dolgozó Nő, és a megyei lap, a Hargita.

A jelentés szerint, habár előfordult egy-két szervezési prob­léma, ez semmit nem von le ennek az egyéni kezdemé­nye­zés­ sikerességéből:

„Külön kell szólnunk a municípiumi KISZ bizottság, az Ifjúsági Klub kezdeményezéséről, ami illeti a Siculus táncdal­fesztivál megrendezését ez év augusztusában, amely Beke György író »A város dicsérete« című cikkében Székelyudvar­helyt a hazai magyar táncdal bölcsőjévé avatta. Egyes kisebb hibák kivételével elértük célunkat, ezt bizonyítja az is, hogy a román televízió magyar adása első helyszíni közvetítését erről a fesztiválról sugározta. Ezek a tények arra köteleznek, hogy a jövőben még jobban, levonva a következtetéseket a hibákból, szervezzük meg ezt a szép akciót.”

A díjazottak közül megemlíthetjük Kisfalussy Bálintot (szer­zői nagydíj), a Siculus együttest (kommersz zenekari nagy­díj), a nagykárolyi Ifjúság együttest (beatzenekari nagydíj), a marosvásárhelyi Szabó Editet (énekes nagydíj). A fellépők között szerepelt Boros Zoltán, Czakó Ádám, Fogarassy György és Orosz Gábor is.

Csiszár Antal szerint, habár megfigyelők szép számmal jelen voltak a rendezvényen, mégse cenzúrázták a műsort, viszont amikor a fesztiválnak országos hírneve lett, szálkává vált a hatalom szemében.

Az első fesztivál szervezésével kapcsolatosan Boros Zoltán kiemelte, hogy a szervezők példásan végezték a munkájukat, hiszen az elszállásolás és az étkeztetés zavartalan volt és pontos, a fellépő együttesek zenei tanácsokkal látták el egymást és telefonszámot cseréltek. A fesztivál szín­vona­lá­val kapcsolatban viszont kritikus hangon beszél:

„Nagyon sokan jelent­keztek viszonylag sok szerzeménnyel. Ne haragudjon meg senki, aki ott volt (én is részt vettem), de elég gyenge muzsi­ká­lást hallhatott a székelyudvarhelyi közönség. A beategyüttesek rosszabbnál rosszabb hangszerekkel, recsegő-ropogó erősítők­kel jöttek, a szövegből nem sokat lehetett érteni…”

Elmon­dása alapján ő is egy ideiglenesen verbuvált együttessel lépett fel, hiszen a dzsessz-zenekara éppen ebben az időpontban a tenger­partra szerződött. Mindezek ellenére, az előadásuk megtetszett Bodor Pál szerkesztőnek, aki két díjjal (a televízió és rádió ré­széről) jutalmazta az együttest, elsősorban azért, mert a sokáig mellőzött költők (Szabó Lőrinc, Reményik Sándor) megzenésí­tett verseit adták elő.

A második Siculus fesztivál 1971. szeptember 2–5 között zajlott le. Ezt már komolyabb szervezés előzte meg, hiszen külön kategóriában díjazták a dzsessz-, beat-, és kommersz ­zenekarokat. Az anyagi támogatás ismét elmaradt, ezért a szervezőbizottság körlevélben kérte a romániai magyar lapokat és a művelődési intézményeket, hogy ajánljanak fel különdíjakat a versenyzők ösztönzésére, hiszen erre kezdetben nem sok esély lát­szott. A zsűri szakszerűbbé tétele miatt meghívták Mișu Iancut, Birtalan Józsefet, Richard Bartzer, Adalbert Winklert, Márki Zoltánt és Boros Zoltánt, hogy ne érje az a vád a ren­dez­vényt, miszerint filológusok ítélkeznek zenei produkciókról, nem egyszer pedig a versenyző együttesek vezetői zsűrizhettek. Emellett a rendezvény színvonalának emelése miatt igyekeztek neves előadókat meghívni, így Angela Simileá (a brassói Aranyszarvas fesztivál díjazottját), Giony Dimitriut, Foga­rassy Györgyöt, Szabó Editet, és Sergiu Cioiut.

Ezekben a napokban az egész város lázban égett, egy kora­beli beszámoló szerint:

„Székelyudvarhelyen tegnap este, ün­ne­pi külsőségek közepette és népes közönség előtt megkezdő­dött a hazai magyar táncdal második fesztiválja. S most négy napon át az ősi városban a fiatalság, az ifjúság dallamai szár­nyalnak majd mindannyiunk örömére és kedvére. […] Hang­súlyozzuk: a lényeg most a dal, az ének, amely betölti Székely­udvarhely városát, a dalolás és éneklés, a könnyűzene művelői­nek – és hallgatóságának – nemes versengése, de pillanatig sem feledkezünk meg arról, hogy az országból Székelyudvarhelyre dalosok-zenészek, zenerajongók és hallgatók e seregszemléje egyben olyan közművelődési tett is, mely nemcsak a város közismerten becses rangját hivatott öregbíteni, hanem – egyszers­mind igényeket támaszt. Mi hisszük, hogy igényesség és szín­vonal, minőség és ízlés találkoznak a hazai magyar táncdal második fesztiválján…”

A programot tekintve az első napon a csíkszeredai Saepya, a nagyváradi Metropol Group és az aradi Ypsilon lépett fel. Az utóbbi két együttes – akiknek tagjai többnyire alig töltötték be a tizenkilencedik életévűket – először léptek fel a fesztiválon egy igazi nyugatias „hangosan bömbölő” zenét játszva, amelyre az akko­ri zsűri és a közönség sem volt felkészülve. A helyi sajtó­orgánumok így közvetítettek az új stílusról:

„Hogy az együttes tagjai értik a dolgukat, az nem vitás előttünk a látottak, hallottak alapján, mesterségbeli tudásuk azonban, véleményünk szerint nem lépte túl egy jól összeszo­kott iskolai könnyűzene-csoport tudását, énekeseik hangjáról pedig csak annyit mondhatunk: valószínűleg kellemes lett volna, ha a zenekar mértékletesebben játszik, így azonban nem hallottuk. S ezzel tulajdonképpen, az első napra vonatkozó, leglényegesebb mondandónkhoz jutottunk el, mely érvényes a csíkszeredai Saepya könnyűzene-együttes teljesítményére is, amely azzal a hátránnyal indult, hogy elsőként lépett színpad­ra.”

A második napon a helybeli Siculus, a szatmári Rytmik, és a marosvásárhelyi Sympathy mutathatta be dalait. A harma­dik napon a borszéki Apollo, a nagyváradi Concorde és a szatmári Zephir lépett fel. Ezek az együttesek szerződésben kötelezték magukat a részvételre. A sajtóban ironikusan meg­jegyezték, hogy a Manyák Erik vezette szebeni együttes nem jelent meg, mivel úgy tűnt „elveszett” a tengerparton. Így az egy évvel korábbi tizenegy fellépővel szemben kilenc maradt, habár voltak köztük új zenekarok is.

Józsa Erika visszaemlékezésében egy érdekes helyzetről számolt be, ami szinte botrányhoz vezetett. Ő Horváth Károllyal közösen fellépve, Concorde néven jelentkezett a fesz­tiválra, hisz a szervezők kötelezték, hogy a szólistákon kívül mindenki más, együttesként regisztrálja magát. A felkonferá­lásnál viszont Concordia néven mutatták be az elektromos hang­szerekkel ellentétben csellóval, nagybőgővel, doboz­gitár­ral és szájharmonikával felszerelt kéttagú csapatot. Ezen a néven pe­dig köztudottan egy temetkezési vállalat működött Nagy­vára­don, így a fellépők majd megfulladtak a nevetéstől. Amúgy is furcsán néztek az együt­tesre, hiszen nem elektro­ni­kus hangszerekkel jelentek meg, a nagybőgő ládájára pedig úgy tekintettek, mint valami csodára, amely ráadásul a Metropol és Concorde együttesek ruhatáraként is szolgált.

Mindezek ellenére a résztvevők pozitívumként értékelték, hogy a vetélkedő technikai szüneteiben sem töltötték hasztalanul az időt a zeneszeretők, hiszen Berkó György és Botka László színművészek a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház meghívott tagjai sziporkázó jelenetekkel, kabaréba illő mókákkal fokozták a han­gulatot. Angela Similea, Giony Dimitriu fellépése pedig egye­nesen országos szintre emelte a rendezvényt.

Az 1971-es fesztivál díjazottjai a következők voltak: Silay Edit (előadói díj), Kisfalussy Bálint (a legjobb táncdal-szöveg), Concorde együttes (beatzenekari díj), Zephir együttes (tánc­zenekar díj), Vakarcs Pál (táncdalszerzemény díj), Siculus együt­tes (a zsűri különdíja). A közönség körében a Concorde együttes, Birta Csaba szerző és Kisfalussy Bálint énekes voltak a legnépszerűbbek. Horváth Ká­roly visszaemlékezésében kiemelte, hogy a siker kötelezte őket, hogy új számokat írjanak, változatos zenét komponál­ja­nak úgy, hogy a szakzsűrinek és a közönségnek a következő fesztiválon is elnyerjék a tetszését.

Szerző: Demeter Csanád

Nyitókép: Marx József fotóhagyatéka/Haáz Rezső Múzeum

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.