A hódmezővásárhelyi beatkorszak „legvadabb” együtteseként tartják számon a Nevadát. Koncertjeik vadsága a zenekar előadásmódjából és a közönségük mentalitásából adódott össze.
A Nevada zenekar őse 1967 őszén alakult meg a HÓDIKÖT Kultúrházban az alábbi tagokkal: Burai Károly (dob), Havancsák Tibor (gitár/ének), Petrik István (ének), Szathmári Gábor (basszusgitár/vokál), Ferkovics Katalin (vendég, ének). Ebből a felállásból Havancsák Tibor és Szathmári Gábor már az 1960-as évek közepén játszottak egy zenekarban, amely rendszeresen fellépett az Ifjúsági Házban [továbbiakban IH], valamint Mindszenten a művelődési házban. Ennek a bandának tagja volt még Krámli István („Pityesz”, dob), Simon Árpád (gitár) és Tóth Dezső (gitár). Krámli később a vásárhelyi Piramis együttesben folytatta a zenélést.
1968-ra alaposan átalakult a Nevada tagsága, ennek oka, hogy a zenekar tudatosan a Beatles és a Rolling Stones dalait akarta megszólaltatni. Az akkori, legerősebb felállás: Burai Károly (dob), Petrik István „Pocok” (ének), Sebestyén Zoltán „Csopek” (gitár/ének), Szathmári Gábor „Bika” (basszusgitár/vokál), Vadai László „Vadai büc” (szólógitár/vokál). Első rendszeres fellépési és próbahelyük a Munkásotthon volt. A Nevada zenekar egyre népszerűbbé vált, fellépéseiken szinte „extázisba került a közönség”, ami néha balhékhoz is vezetett. Az együttes rajongótábora főleg munkásszármazású, inasiskolás, külvárosi fiatalokból került ki. A Nevada vadabb zenei megszólalása elég volt ahhoz, hogy rájuk üssék a „huligánbanda” bélyegét.
„Hódmezővásárhelyen rivalizált két zenekar, a Piramis és a Nevada. Mi voltunk a vadak a hagyomány szerint, a Piramis volt a nyakkendős zenekar a nagy kivilágítással bíró Béke szálló báltermében, ott mindig óriási fények voltak. Nálunk mindig sokkal sötétebb volt a rendezvény világítása. Amikor én bekerültem a zenekarba, az elején csak énekes voltam, és egy furulyám volt, amin néha játszottam, főként a Vincze Gyuri által írt saját számokban (Csarmaz úr, és volt még néhány nóta, amit ő szerzett) furulyáztam, mert azokat ő énekelte egyébként.
A hatvanas években, amikor az emberek táncolni jártak, akkor a Beatles mindenhol kedvenc volt. Amikor tudtuk, hogy megjelenik majd a Hello, Goodbye (1967), azt egy hónappal előtte a Szabad Európa Rádió bekonferálta, és mindenki reszketve várta, hogy az az egy kislemez megjelenjen. A mai világgal összehasonlítva ez már-már nevetségesnek tűnik, hogy egy hónapot várunk arra, hogy egy szám megjelenjen, amikor manapság naponta megjelenik kétszáz új nóta. A Beatles mellett eléggé jellemző volt ránk az említett vadság, és ez a zenei érdeklődésünkben is megmutatkozott. Vadai Laci [szólógitár], aki viszonylag gyorsan megszerezte a vau-vau pedált, megtanulta, hogy a Led Zeppelin Whole Lotta Love című számában püfölni kell ököllel az erősítőt, ahhoz, hogy ilyen zengő hangok jöjjenek ki, amit el se tudtunk képzelni, hogy a Led Zeppelin eredetileg hogyan csinálta. Aztán láttam különböző felvételeket, hogy tulajdonképpen ezek a zenekarok ugyanezt csinálták, ütötték, vágták az erősítőt, meg ilyen zengetőket raktak be” – mesélte Böszörményi Gergely, a Nevada egyik énekese.
A legtöbb zenekar történetében a katonai szolgálat teljesítésének kötelezettsége alaposan felforgatta a tagságot. Minden együttest megviselt, amikor a tagok közül valaki(k) megkapta a katonai szolgálat teljesítésére kötelező behívóját. Azonban olyan is előfordult, hogy a behívó ahelyett, hogy apasztotta volna, inkább gyarapította a zenekar legénységét. Amikor Vadai László szólógitáros megkapta a behívólevelét, a helyettesítésére a szegvári Fekete tulipán zenekar gitárosát, Vass Istvánt hívták a Nevadába, aki el is kezdte tanulni a számokat. Azonban a fellépési próba előtt kopogott az ablakon Vadai László, miután létszámfelettiként nem kellett bevonulnia. Attól kezdve egy ideg két gitárossal lépett fel a zenekar.
1968-ban jelentős sikert könyvelhetett el a Nevada együttes azzal, hogy bekerült az országos ismertség esélyét jelentő Ki mit tud? budapesti válogatójába. Ennek előzményeként megnyerték az amatőr tehetségkutató városi és a megyei döntőjét. A táncdal kategóriában induló, és szintén döntőbe került Ferkovics Katalint is a Nevada kísérte, így két kategóriában is érintett volt a vásárhelyi zenekar.
„Bennünket addig nagyhajú huligánoknak, kültelki zenekarnak tartottak. Ahogy megvolt a [Ki mit tud?] döntő – ez volt szombaton – vasárnap már parancsszóra nekünk az IH-ban kellett játszani a Zrínyi utcán. Ez úgy zajlott, hogy az ötórai teák vasárnap 17:00-től 21:45-ig, a szombati koktél 18:00-tól 23:45-ig, és utána csináltak még csütörtöki zenés klubdélutánokat, azok meg 18:00-tól 21:45-ig tartottak, óránként 15 perces szünettel. Előnyünk nem nagyon származott ebből az időszakból, csak annyi, hogy jobb, nagyobb helyre kerültünk, és hetente kétszer próbálhattunk, kedden és pénteken. Volt egy kisebb terem, ami nekünk így nagyon jó volt, ott beszereltünk, onnan már, csak át kellett vinni a nagyobb terembe. A mai napig nem tudom megmondani, de több százan jöttek, innen a környékből, Szegedről nagyon sokan, akkor Szentesről, és persze a vásárhelyiek. Közben velünk párhuzamosan, vasárnaponként a Piramis átkerült a Béke szállóba, ott a nagyteremben játszottak. Ők is mesélték, hogy 700-800-an ott voltak, nálunk is 400-an legalább, dugig volt a terem. És itt az volt a lényeg, hogy a hatalom nem szeretett bennünket, hanem az IH, és a klubvezetők így tudtak maguknak pénzt csinálni. Nem akarok hazudni, de azt hiszem először 5 Ft, majd 10 Ft volt a belépő, és ezért mi szolgáltattuk a zenét. Utána ez már annyira vitt magával, hogy egyszerűen belehajszolt bennünket – persze mi is szerettük” – emlékezett vissza Szappanos László, a Nevada egyik dobosa.
Nem kis feltűnést keltett a zenekar azzal, hogy a próbán gyapjú mellényben (bekecs) jelentek meg. A provokatív öltözet miatt kis híján kidobták őket az IH-ból.
Miután 1968-ban Böszörményi Gergely is csatlakozott az együtteshez mint énekes, a Beatles számait is sorra játszották. A gombafejűek 1969-ben megjelent Abbey Road című nagylemezének dalai a Nevada jóvoltából már a következő héten, élőben szóltak Hódmezővásárhelyen.
„Amikor bekerültem a zenekarba, úgy emlékszem 150 Ft-ot kaptam egy-egy alkalomra, ami aztán 200 Ft-ra növekedett. Ez annak volt köszönhető, hogy vásároltam egy keletnémet gyártmányú Regent 60 erősítőt. Ez egy négycsatornás, nagyon egyszerű szerkezet, de miután mégiscsak német produktumról van szó, egy nagyon-nagyon megbízható, nagyon jó erősítő volt. Ehhez két nagy zöldes színű Böhm hangfal tartozott, két-két hangszóró volt benne, és tulajdonképpen ez volt az ének cuccunk. Az ének cuccon szólalt meg az orgona is, a basszusgitár, és a gitár szólt külön erősítőkön és hangfalakon. A dobnak természetesen nem volt hangosítása, mert így is túl hangos volt ehhez a helyhez, meg ehhez az erősítőberendezéshez.
10500 Ft volt körülbelül – pontosan nem emlékszem – ez a Regent 60 erősítő, és azért az egy 16 és fél éves sráctól egy elég rendes beruházásnak számított. Ha most kiszámoljuk azt, hogy a KISZ házban hetente háromszor volt buli, csütörtökön, szombaton, és vasárnap, az egy héten 600 Ft, egy hónapban 2400 Ft, tehát 16 és fél évesen többet kerestem, mint a szüleim, Ők ketten kerestek kb. 2000 Ft-ot, nem is kértem tőlük semmire pénzt” – így Böszörményi Gergely.
Vincze Györgyöt, Vadai Lászlót és Sebestyén Zoltánt lehet az együttes „zenei motorjainak” nevezni. Az együttes népszerűségét tovább növelte az a sokszínűség, amivel a korszak legismertebb stílusirányzatait tudták megjeleníteni a repertoárjukban.
A fentebbi szöveg Sulyok Csaba A beatkorszak és előzményei Hódmezővásárhelyen című, július 27-én megjelenő könyvének részlete.
Szerző: Sulyok Csaba
Nyitókép: Ötórai tea a hódmezővásárhelyi Ifjúsági Házban, 1968, Nevada zenekar. Balról jobbra látható Budai Géza (orgona, ezen az egy alkalmon játszott a zenekarral), Szappanos László (csörgődob), Petrik István (ének), Sebestyén Zoltán (szólógitár), Vadai László (szólógitár), Szathmári Gábor (basszusgitár). Forrás: Szappanos László
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
