Szenvedélyesen szeretem a magyar retrót, különösen a hatvanas-hetvenes évek dalait. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog ebből a korszakból, és lehetne sorolni, hogy az öltözködés, a hangzás, a karcos énekhangok, Kovács Kati lelkemig hatoló számai, de tulajdonképpen a történetek azok, amik igazán magukkal sodortak mindig is.
Zenekedvelő család vagyunk, én kiskorom óta figyelemmel és csodálattal lesem a magyar muzsikusokat, de igazából ez egy öröklött dolog. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy édesapám Latzin Norbert után kapta a keresztnevét. Sokszor meghallgattam nagymamámtól a történetet. Szerintem ez nagyon szép dolog, és valahol követtem ezt a példát én is, mert a kutyámat Giorgionak neveztem el a Carson Coma frontembere után…
A Bergendy együttes neve nemcsak a Norbert név kapcsán hangzott el sokszor nagymamám szájából, hanem egy igazán emlékezetes koncert kapcsán is mesélt róla nekünk.
1972‒73 táján (erre már nem emlékszik egész pontosan), szóval a hetvenes éves elején egy nyári napon a nagymamámék Szántódon szálltak kompra. Méghozzá egy olyan kompra, aminek a Bergendy koncertezett a fedélzetén! Kifutott a hajó, de nem volt konkrét úticél, kicsit messzebb ment a parttól a komp és lehorgonyoztak a Balaton közepén. Ez tulajdonképpen igazán idilli jelenet lenne, viszont jött egy óriási nyári zuhé ‒ hatalmas vihar a magyar tengeren.
Pánikra semmi ok, ugyanis mindenkinek a koncert köti le a figyelmét, ami annak ellenére sem marad el, hogy tényleg elképesztően esik. A komp ponyvája leszakad, viszont a mamám és barátai tartják hősiesen. A nagymamám sosem panaszkodott arra, hogy rossz lett volna a vihar miatt ez a buli. Épp ellenkezőleg, hatalmas élményt jelentett számára és a barátai számára is.
A nagymamám persze nemcsak a Bergendyt szerette, hanem Zoránért is odavolt, el is vitte édesapámat a koncertjére, illetve Bródyra is. Őt viszont inkább a Fonográf zenekar ragadta meg.
Hálás vagyok, hogy a családtagjaim ilyen zenéket hallgattattak velem kiskoromtól kezdve. Abszolút egy élő emlék nekem, hogy egy ormánsági parókián lakunk, én pedig kisgyerekként az Illés Sarikájára táncolok.
Mai napig vonz ez a világ, külön öröm, hogy tavaly decemberben találkozhattam a PTE Művészeti Karán Szörényi Leventével és Bródy Jánossal, és aláírathattam velük azt az István, a király-lemezt, ami a megjelenése óta generációkon át öröklődik nálunk. De ugyanilyen nagy élmény volt, amikor Karácsony Jánossal, avagy James bácsival találkozhattam a Fishing on Orfű fesztiválon és beszélhettem pár szót vele.
Úgy érzem, hogy ők az én hőseim is.
A szöveg a Volt egyszer egy beatkorszak 2024-ben meghirdetett A hősöm és én című pályázatára érkezett.
Szerző: Kisóvári-Németh Kincső Iringó
Nyitókép: Hajdú Sándor és Bergendy István a Diósgyőri Popfesztivál színpadán. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
