Negyven éve jelent meg a Fonográf együttes Jelenkor című nagylemeze. Az az album, amelyet a zenerajongók az együttes legjobbjának tartanak. Az évforduló kapcsán Szörényi Leventével beszélgettünk. Nemcsak az albumon szereplő dalokat elemeztük, hanem a Fonográf 1984-es búcsúkoncertjét, illetve érintettük a zenekar megszűnésének körülményeit is.
Nemrégiben olvastam egy korabeli kritikát, amiben a szerző a Jelenkort az István, a király konjunktúra-termékének gondolja. Te mit gondolsz erről?
Rém egyszerű: ez marhaság. Mert ugyan a lemezt az István, a király után vettük föl, ám ez arra ad csak magyarázatot, hogy miért csak két számmal szerepelek az albumon.
Amikor a Jelenkort tervezgetni kezdtük, akkor még nem lehetett tudni, hogy mekkorát durran az István. A rockoperát 1983 nyarának végén mutattuk be, majd Borsék nagy nehezen kiadták a lemezt és karácsonyig elfogyott belőle 50.000 példány.
A lemez dalainak legnagyobb részét Tolcsvay László írta, két másik számot Móricz Mihály jegyez…
Így van, és rajta van a lemezen Tolcsvay Laci egyik remekműve is, a Bengázer című szám. Olyan volt az a dal, mintha a verzéket magának, a refréneket pedig egyenesen nekem írta volna.
Most, hogy elmondtad ezt, eszembe jutott, hogy amikor én annak idején – nagyjából harminc éve – először feltettem ezt a lemezt, azt hittem, hogy a nyitódal, a Tiltott forrás a te szerzeményed. Meglepődtem, amikor megnéztem a lemezcímkét… Laci elmesélte nekem a zongorája mellett ülve, hogy mennyire örült, amikor a dal akkordmenetét kitalálta…
Teljességgel Tolcsvay Laci szerzeménye, de az elképzelések találkoztak, összemosódtak. Tehát végül is okkal érezhetted azt, hogy olyan, mintha én írtam volna. A Fonográf egy ilyen zenekar volt, tökéletes szimbiózisban tevékenykedtünk.
Tulajdonképpen a Jelenkorra csak azért írtam két számot, mert az István sikere és az ehhez kapcsolódó hosszas alkotói munka helyére tett bennem dolgokat. Az István sikerével én valahogy – hogy is mondjam – kiszabadultam bizonyos megkötöttségekből. Attól függetlenül a két szám, amit én szereztem, mindenképp az akkori kornak megfelelő, progresszív hangzásvilággal szólalt meg.
Az egyik dalod a Várj még volt és most, ahogy a beszélgetésünk előtt újrahallgattam a lemezt az jutott eszembe, hogy miért nem lehet ilyen manapság a popzene?
Mert az üzletemberek kitalálták, hogy ne ilyen legyen. Tönkrement időközben a műfaj sajnos.
A másik dalod A jelenkor ítélete.
A jelenkor ítéletével kapcsolatban csak annyit tudok elmondani, hogy a keleti nyitás nekem már akkor megszólal – zenében, persze. Az egy ilyen effektes gitár, kobozhangzású, a szám végén is elég misztikus hatást kelt.
Tehát ez a keleti nyitás intellektuálisan elkezdődött és ebben én hiszek is. Aztán ez folytatódott is a harmadik szólólemezemen, az Végtelen úton című albumon.
A Végtelen úton is megérne egy alapos elemzést, az a lemez is, ahogy a Jelenkor, teljesen kilógott az akkoriban megjelent hazai nagylemezek sorából. Hozzá kell tennem, hogy a Jelenkor szerintem – ellentétben más, korabeli albumokkal – nagyon jól öregedett és a megszólalása egyszerűen még mai füllel is fantasztikus.
A lemezt Törökbálinton vettük fel, Bohus János és Kálmán Sándor voltak a hangmérnökök. És természetesen Szabolcs is ott ült a keverőpultnál. Szabolcs keze nagyban benne van a Jelenkor és a Búcsú című koncertlemez hangzásában is. Hozzá kell tennem, hogy a törökbálinti egy nagyon jól felszerelt stúdió volt. Már az István, a király felvételekor is dolgoztunk ott. Volt ott minden kütyü, effekt, ami kellett. Persze, mert a világsztárjelölt Neotonnak építették. (Nevet.)
Viszont arra, hogy jól öregedett a lemez, annyit tudok mondani, hogy mi igazán soha nem engedtük előtérbe a szintetizátorokat. Pedig nekünk volt először Moog-szintetizátorunk, amit a Franciaországban élő nagybátyám csempészett be az országba. Emlékszem, mekkora attrakció volt, amikor a Kővirágban az asztalra került. Aki nem tudná, a Kővirág volt a bázishelyünk az ORI-turnék alkalmával. Egy emeletes villa volt ez, még Illés Lajossal harcoltuk ezt ki magunknak, mert az ORI csak ilyen-olyan „sufnikban” foglalt nekünk szállást addig. Aztán persze az ORI a Kővirágot mindig kibérelte, más zenekarok is laktak itt később.
De visszatérve a zenére: a Fonográf lényege a többszólamú gitár és a többszólamú vokál együtt. Ketten a Misivel még rá is játszottunk és nagyon lényeges volt az elképesztő vokál. Ez a kettő adta meg azt a Fonográf-hangzást, amit persze 2018-ban nem tudtunk visszahozni az Arénában.
Szerintem nem a realitások talaján mozgott az, aki 2018-ban – mondjuk – az 1984-es megszólalásotokat várta tőletek. De térjünk vissza ’84-be. A Jelenkor megjelenése után mégis elbúcsúzott a Fonográf. Ennek okait mi csak találgatni tudjuk, vagy legfeljebb csak sejthetjük. Olyan mendemondákat is hallani, hogy a feloszlás egyik legnyomósabb indoka az volt, hogy te már nem akartál részt venni a zenekaron kívül más projektekben.
A zenekar legénységének egy része befolyásolható volt, ezért úgy döntöttem, kiszállok, és persze egyesek fel voltak háborodva, hogy csak a sajtótájékoztatón tudták meg ezt. Azért volt ez így, mert a dolognak reklámértéke lett volna és nem akartam, hogy csak ezért jöjjenek el annyian a koncertre.
De, ami a legfontosabb: én úgy érzem, hogy az volt a legjobb Fonográf-koncert. Igazából két ilyen „legjobb koncert” élményem van. A 2001-es Illés‒Metro‒Omegában mi voltunk a legjobbak. Pedig volt előtte is pár Illés-koncert. A Fonográffal pedig a Búcsú. Olyan tökéletes volt minden, mindenki száz százalékon teljesített.
Az éneklésed szerintem abban az időszakban jár a csúcsra...
Igen, valóban formában voltam hangilag. Megnéztem a koncertről készült filmet többször is. Mindig megállapítottam, hogy hibátlan. Tele van zenével, érzelemmel és precizitással.
Ez a dupla nagylemezről is tökéletesen lejön.
Pontosan. És nagyon fáj a szívem, amikor a Jelenkor szóba kerül. El voltam telve az István sikerével, ami azóta is tart. (Nevet)
Én rendkívüli módon sajnálom a Fonográfot. A Jelenkor után még egy-két turnéban én is benne lettem volna, a társaság azonban az idők során felélte a csoport-kohézió erejét, energiáját, így ebben a formában nem működhetett tovább.
Óhatatlanul eszembe jut egy kérdés: milyen érzés lehet úgy bezárni valamit, hogy tudod, tudjátok, hogy az nem ürült ki, még fantasztikus dolgokat tartogathat?
A kérdés jó. Ez az, ami végeredményben igazolja azt, hogy a Fonográfnak nem kellett volna szétmennie, mert szakmailag ezt semmi sem indokolta. Csúcson volt a zenekar. Végül is így volt rendjén. Szépen elbúcsúztunk és nem dicstelenül ment szét a Fonográf.
Kicsit térjünk még vissza a Jelenkor progresszív zenéjére. Móricz Mihály két dalát, a Vihar előttöt és a Visszatérést csodálatosan énekled el. Én a Jelenkor legnagyobb pillanataiként tartom számon ezt a két dalt.
Móricz Misi nagyon jó zenész volt és jó dalokat írt. Ha country kellett, akkor azt hozott. Ő írta az Első sorban ült című countrynótánkat is például. De a Jelenkoron szereplő dalai nagyon komoly munkák, természetes volt a száz százalék. A Visszatérésben ráadásul a Dés Laci játszott el egy remek szaxiszólót.
De a Vihar előtt című számot mint zeneszerzői teljesítményt, azt, hogy ezt a Misi így kiadta magából én – érdekes módon – a gitárszólóihoz tudnám hasonlítani. A Misi szólói nem voltak lekottázva, nem ezt mondom, hanem nagyon precízen megkonstruált szólók voltak. Otthon csinált egy vázlatot magának, mire a felvételre jött, minden tökéletesen kidolgozott volt. Átgondolt és dallamos szólói voltak, ezért van olyan érzése az embernek, mintha leírta volna őket előre. Ebből a hozzáállásból fakad a Vihar előtt című szám, de furcsa mód ez nem jellemző a Misi egyéb nótáira. A Vihar előtt teljesen progresszív. A Visszatérés ehhez képest nem annyira „találmány”, hogy úgy mondjam. A Vihar előtt nem is igazán dal, hanem inkább egy nagyszabású zenei kompozíció.
A játékotokon is érezni ezt a lelkesedést, ahogyan most beszélsz erről a dalról. Ahogy Tolcsvay László klavinetezik, ahogy a gitárok szólnak, ahogyan elénekled.
Nem beszélve arról, ami a leginkább idegesítette az elvtársakat. A szöveg…
Érdekes, hogy a Vihar előttöt átengedték, az Olvadást nem.
Nem is értettem, hogy mi a bajuk az Olvadással. Az csak egy nóta volt, egy évvel azelőtt, hogy az Istvánt bemutattuk… na, az volt az igazi olvadás!
Összességében: a Jelenkor nagyon sokak szerint a legjobb albumotok, tapasztalataim szerint egyöntetű a zenerajongók lelkesedése a lemezzel kapcsolatban.
A Jelenkor progresszív zenéjével kapcsolatban vissza kell térnem 1973-ba. Megjelent az Utazás című szólólemezem, majd megtartottuk az első zenekari megbeszélést. Nem lényegtelen momentum, hogy Bródy engem javasolt zenekarvezetőnek, amit a többiek elfogadtak. Ennek a története szétfeszítené e cikk kereteit, legyen elég annyi, hogy folyamatosan szembekerültem azzal, hogy mások irányítják a zenekart. Egyeztettünk, hogy hogyan alakítsuk ki az együttes zenei koncepcióját. Én az Utazást egy kis kalandnak szántam csak, az a country-gyökerű zene tökéletes formát jelentett nekem ahhoz, hogy elmeséljem a Nyugat-Európában tett útiélményeimet.
A Fonográf számára én egy west-coast jellegű, de progresszív zenét gondoltam ki, ezt el is mondtam a többieknek. Ám Tolcsvay Laci nagyon kiállt amellett, hogy mivel az Utazás sikeres lemez lett, annak a zenei vonalát kellene folytatnunk. Így jött létre az első, „bordó” lemezünk, amire mindent felvettünk, amink éppen volt. Érdekes, hogy nem sok country került rá.
Talán csak a Mondd, hogy nem haragszol rám…
Igen, azt is én írtam. De a lényeg nem ez, hanem, hogy a Jelenkor körülbelül az a fajta zene, amit én a Fonográfnak elképzeltem. Persze, nem konkrétan erre a zenére gondoltam már akkor, ’73‒’74-ben, de valamilyen erősen hasonló fazon, felfogás felé akartam vinni a zenekart.
A lemez eredeti borítóját Korga György készítette, ám azt betiltották. Helyette egy egyszerű, fehér színű, zöld keretes tasakban került forgalomba a lemez. Viszont különös, hogy a dalokat tartalmazó kottás füzet – lemezborító méretben – már korábban a boltokba kerülhetett Korga grafikájával…
Igen, a Jelenkor borítójára Korga György A bengázer című festménye került volna. Bródy a „benga” és a „bulldózer” szavakból alkotta meg ezt a szót, ami a szovjet megszállókra utal egyébként. A grafikán ez a bengázer vörös rohamsisak képében jelenik meg.
Ám el kell mondanom, hogy ez is szépen keretbe foglalja a Fonográf együttes történetét. Az Utazást Bródy átcsúsztatta az első Fonográf-lemeznek. Az FG4-et az elején igazán nem értettem, mert az ember, amikor a zeneszerzéssel van elfoglalva, másra figyel. Bródy így egy plusz lemezzel gazdagította a Fonográfot annak érdekében, hogy a zenekar minél hamarabb és gazdagabban felnőjön, belső elkötelezettségéhez igazodva alkalmassá téve más érdekű feladatok elvégzésére is.
A Fonográf végjátéka visszamenőleg igazolja ezt. No meg, a Fonográfot állandóan az Illéssel akarták összehasonlítani, körtét az almával. A történelem úgy rendelkezett, hogy az Illés vált maradandóvá, a Fonográf kevésbé. Ezt azért sajnálom, mert nagyon nagy számú tehetségszikra működtette ez utóbbit.
Az Utazás borítóját az elvtársak a szerintük kábítószer-fogyasztásra való utalás miatt tiltották be, Korga grafikáját pedig a vörös sisakos bengázer miatt. Egyik sem véletlen, természetesen.
Szerző: Majnik László
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
