Ómolnár Miklós ontotta a jobbnál jobb rocktörténeti könyveket a nyolcvanas évek végén. Ennek jegyében nyit ez a kötet: „Már megint egy rockkönyv.” Hála Istennek! Tény, hogy a sajtótörvény hatályba lépésével a létező szocializmus haláltusája során olyannyira liberalizálódott a lemez- és könyvkiadás, hogy kinyílt egy szelep. Már nem fékeztek semmit, a valós igények kielégítése egyre kevésbé volt kontrollálható.

Pécs kultúrája, művészeti élete mindig is inspiráló közeget jelentett a különböző könnyűzenei megnyilvánulásoknak. A változatos műfajok – pop, rock, underground/alternatív, blues, folk, dzsessz, kísérleti, elektronikus és fúziós zenék – képviselői rendszeresen teret kaptak a város kulturális kínálatában. Szerepük a többi művészeti ággal kölcsönhatásban is számottevő.

Miklóska Lajos a hazai rockélet fontos figurája. Basszusgitárosként, szerzőként, énekesként több legendás formációt erősített pályafutása során, elég csak a Radics Bélával és Demjén Ferenccel közös Sakk-Mattot említeni, vagy a Syriust és a Beatricét, de a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera magyar nyelvű bemutatásában is fontos szerepe volt a hetvenes évek elején. „Apu” manapság a zenei élettől visszavonulva él, de a nagy sikerű, „Hogyha hallom én, minden az enyém” címmel hirdetett koncerttörténeteket közlő pályázatunk kapcsán szívesen osztotta meg velünk az emlékeit.

Fekete Kálmán az Első magyar blues könyv előszavában azt írja, hogy 1995 őszétől épp nagyon ráért, így jó egy év munkájával végiginterjúzta a magyar bluesmezőny szinte összes szereplőjét, és fergeteges pillanatképet készített erről az időszakról, és már ez sem lenne kevés. Csakhogy a beszélgetésekben visszatekint a hazai blueszenekarok és -előadók ezen időpontot megelőző mintegy két évtizedes történetére is, egészen addig ás tehát, amióta a műfaj ilyen-olyan formában jelen van idehaza.

„Új hullámos találkozó lesz augusztus 6. és 8. között Veszprémben, a megyei KISZ-bizottság és a KISZ KB kulturális osztályának közös szervezésében. Azok az ifjú popzenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik az utóbbi időben tűntek fel, s a popválogatottunk utánpótlását képviselik. A gyakorlási és játszási lehetőségek mellett elméleti és szakmai képzésre is mód nyílik ez alatt a három nap alatt.”

Herskovits Iván hosszú időn keresztül a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. Nevéhez több életműsorozat és ritka felvételeket bemutató rádióműsor fűződik, érdemei a magyar könnyűzene teljesebb megismertetésében elévülhetetlenek. Egy ideje Hollandiában él, de ma is foglalkozik a magyar rock történetével. Interjúnk apropóját készülő könyve adta, amely Barta Tamásról fog szólni.

Azok a kötetek, amelyekről alább szó lesz, nem kifejezetten rocktörténeti munkák. Viszont a disszidálás kérdése a rendszerváltás előtti könnyűzene történetének is visszatérő eleme, Ómolnár Miklós, valamint a Forró Tamás–Havas Henrik szerzőpáros művei ráadásul érdekes, a magyar rocktörténelemhez közvetlenül is kapcsolódó részleteket is tartalmaznak.

Az ötvenéves jubileumát 2019-ben turnéval ünneplő P. Mobil vezére, Schuster Lóránt a hazai rockzene egyik legnagyobb történetmesélője. A pályája zenekari háttéremberként indult, aztán rövid időn belül megszerezte a színpadi fellépéshez szükséges igazolást is. Megannyi más feladata mellett menedzserként, szövegíróként és színpadi showmanként is tevékenykedett. Zenekara az utóbbi években ismét sikerszériáját futja, Lóri pedig hetvenkét évesen is aktív. „Hogyha hallom én, minden az enyém” című koncerttörténeteket bemutató sorozatunkhoz kapcsolódva vele is felidéztünk néhány nevezetes bulit, balhét és zenei hatást.

Kevesen ismerik Latzin Norbert nevét. Pontosabban báró von Latzinét, aki a magyar könnyűzene egyik megkerülhetetlen, ám méltatlanul elfeledett alakja, pedig az 1970-es évek elején a Bergendy-együttes tagjaként az egyik legjelentősebb és legsikeresebb szerzőpárost alkották Demjén Ferenccel. Azon túl, hogy generációjának zseniális dalszerzője volt, tragikus sorsa a Kádár-kor tipikus életút-torzója, példája annak, hogy a legtehetségesebb emberek is elveszhettek a legvidámabb barakkban.

Megszokhatatlan, zavaró érzés, hogy egy önmagát ennyire jól dokumentáló, egykor kifejezetten népszerű zenekarról még nem jelent meg könyv, hogy a szélesebb nyilvánosságnak csak kislemezek, illetve posztumusz kiadványok jelentik az életművet. A hatvanas évek első felében alakult és 1976-ig létező Atlas persze nincs egyedül, sőt. A sok évtizede Svédországban élő volt zenekarvezető-énekessel, Flamm Ferenccel jártuk körbe a beatkorszak legszebb éveit, és beszélgettünk arról is, hogy mennyire tipikus karrier az övék, és hogyan lett a közös bandázásokból tudatos munka.