Nem tartja magát műfajteremtőnek, pedig nagyon is az: nincs még egy alkotó, aki így ötvözné az amerikai fekete dzsessz harmóniamozgását és improvizációs technikáját a magyar népdalkinccsel és lelkülettel, akinél e két egymástól távoli világ ennyire míves és természetes egységet alkotna, aki tényleg ennyire hamisítatlan „magyar dzsesszt” játszana. Dresch Mihály (1955) számára a zenélés persze mindig is személyes identitáskeresés volt, befelé élt, belülről építkezett, konokul, következetesen járta a maga útját, függetlenül attól, hogy az mennyire tűnt korszerűnek vagy sikeresnek. 

A magyarországi könnyűzene közelmúltját körüljáró Azok a régi csibészek poptörténeti beszélgetéssorozat célja, hogy szórakoztató formában, első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról, az ifjúsági kultúráról. A 2015 tavaszán indult talkshow keretében a Kádár-korszak meghatározó muzsikusai idézték fel emlékeiket a korszak hangulatáról, lehetőségeiről, légköréről. 2019. decemberével a rendezvénysorozat „generációváltáson” ment keresztül: a Csibészek ’90 eseményein Lévai Balázs beszélgetőtársai a nyolcvanas, kilencvenes években induló zenészek.

A Kolinda együttes. A háttérben, balról az első Lantos Iván

Lantos Iván (1949) a hetvenes években az Orfeo, a Vízöntő, majd a Kolinda alapító tagja volt, emellett játszott a Sebő-együttesben is. 1980 és 2003 között Franciaországban élt, ahol szintén több formációt alapított (Transylvanian Káposzta, Spondo), a dzsesszdobos Gritz Péterrel duózott, kortárs tánccsoportok számára írt zenét, valamint számos előadó (Hughes de Courson, Pierre Akendengué, Gabriel Yacoub, Christian Ferrari) lemezprojektjeiben és/vagy turnéiban vett részt. Hazatérése után a bugaci pusztában telepedett le, az utóbbi években a szentendrei Dömörkapun él. Saját neve alatt egyetlen albuma jelent meg (Holnapig, 2003), amelyen életműve legmarkánsabb stílusirányait vonultatja fel. Ahogy a CD borítóján olvasható: „Lantos egyedi zenei világában a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul.”

A tavalyi esztendő karácsonyára nagyon jól hájpolt ajándékkal lepte meg a zenerajongókat a The Qualitons. Új „lemezt” készítettek, melyen muzsikálásukat az 1969 és 1971 között létező és alkotó KEX együttes dalaira alapozták.

A KEX a magyar intellektuális zenei underground első csúcslétesítménye volt, fellépéseik nem egyszerű koncertek, hanem valódi performanszok voltak, énekesük, Baksa-Soós János vezetésével. Ettől függetlenül számos saját daluk is született, ám Baksa – az államhatalom elvárásaival összeegyeztethetetlen – viselkedése miatt szélesebb nyilvánosságot mindössze csak 1970-ben, Mészáros Márta Szép leányok, ne sírjatok! című filmje kapcsán kaphattak. A Hanglemezgyár egy kislemezt is megjelentetett velük (Elszállt egy hajó a szélben / A család), de a „támogatásból” csak ennyire futotta, a banda nem készíthetett nagylemezt.

A Kádár-rendszer nem arról volt híres, hogy tenyerén hordozta a pop-rock zenészeket, éppen ezért számított különleges alkalomnak, hogy a Művelődési Minisztérium és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) találkozót szervezett 1981. március 23–25-én a tatai Mező Imre KISZ Továbbképző Központban, ahol a hatalom képviselői – ideértve a könnyűzenével is foglalkozó intézmények vezetőit, mint Szentkuthy Pált és Bolba Lajost a Magyar Rádiótól, Pentz Zsoltot a Nemzetközi Koncertigazgatóságtól, Vass Gábort a Zeneműkiadótól, Péter Miklóst az Országos Szórakoztatózenei Központtól (OSZK), Bors Jenőt és Erdős Pétert a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól (MHV) és a Bulányi László–Bali György kettőst az Országos Rendező Irodától (ORI) – és a könnyűzenészek megvitatták a műfajt érintő legégetőbb kérdéseket. Persze itt leginkább a hatalom által kiadott diktátumokról és elképzelésekről volt szó, de legalább meghallgatták a muzsikusok véleményét is az őket érintő problémákról. Ehhez hasonlót sem előtte, sem ezután nem kezdeményezett a pártállami kulturális vezetés. Hozzátehetjük, nem véletlenül került sor a rocktanácskozásra épp ekkoriban: a „nemzetközi helyzet fokozódott”, Lengyelországban már kialakulóban volt a kommunista hatalomtól független szakszervezet, a populáris műfaj művelőinek pedig kapóra jött ez a fajta szellemi erjedés, hiszen nekik semmiféle érdekvédelmi egyesületük nem volt. Így már 1980 őszétől elkezdték kialakítani a szakszervezetüket, ami egyben a bejelentett munkahely és a társadalombiztosításhoz való egyszerűbb hozzájutás lehetőségével is kecsegtetett. Az pedig kifejezetten a malmukra hajtotta a vizet, hogy az ellenzéki értelmiség ekkorra már több fronton – egyebek mellett az akkorra már betiltott Fiatal Írók József Attila Körébe tömörülve – kritizálta a pártállami vezetést.

1972-ben nyílt meg a legrégebben működő pécsi egyetemi klub az akkori Tanárképző Főiskolán, egy tényleges szenespince százötven fő befogadására képes átalakításával. Ma is ugyanitt, az Ifjúság útja 6-ban, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának campusán, az „A” épület földszintjén található, immáron körülbelül háromszáz fő befogadására alkalmassá téve.

Sok improvizációval és már meglévő ötletekből mindössze két nap alatt született meg Cseh Tamás első, Másik Jánossal és Bereményi Gézával készített nagylemeze. Az 1977-es, legendás Levél nővéremnek albumról, annak készültéről mesél Bereményi Géza, Kossuth-díjas dalszövegíró január 16-án, Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a teljes lemezt is meghallgathatja a közönség.

A mai napig vita tárgya, hogy Szörényi Levente Utazás című szólólemeze a Fonográf első lemezének tekinthető-e vagy sem. Igaz, hogy a későbbi Fonográf teljes tagsága játszik rajta, de azért ez mégiscsak Szörényi Levente első, önálló albuma. Viszont az 1976-ban megjelent FG-4 album címéből is arra következtethetünk, hogy a Fonográf az Utazást, mint első nagylemezét tartotta számon.

Fujkin István képzőművész, lemezborító-tervező sok éve Kanadában él és alkot. Nevéhez fűződik többek között az LGT Zenevonat, az Edda 6. és Török Ádám Alligátor című LP-jének borítója is. Ezekről és még sokkal többről - a zene színeiről, képi megjelenéséről - beszélgetünk vele.

Az Illés-együttes díjesője az 1968-as Táncdalfesztiválon egyértelműen jelezte, hogy a beatzene kinőtte gyerekruháit. Talán az Illés-siker is közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a vezető beategyüttesek számára önálló nagylemezeik elkészítésére.