Az 1980-tól fél évig létező URH (Ultra Rock Hírügynökség) megannyi underground zenekarhoz hasonlóan a Spions szellemében sugározta provokatív „tudósításait”. A tagok – „a megszállott ország négy megszállott embere”: Kiss László (basszusgitár), Menyhárt Jenő (gitár, ének), Müller Péter (ének), Salamon András (dob); az alapítók között volt még Somoskői „Soma” Lajos (gitár, ének) is – stílszerűen (a Balaton együttessel együtt) a Kulich Gyula téri Pszichiátriai Klinika pincehelyiségében próbáltak, illetve az intézet udvarán – többek között az egyik ápolt közreműködésével – adták első koncertjüket is. A későbbiekben a Kassák Klubban kaptak állandó fellépési lehetőséget.
A „hivatalos adást” megszakító hírközléseik többek közt Észak-Jemenről, egy Ismeretlen katonáról, a Kék fény sugárzásáról, a rockot mérgező Doktorról, egy Kísérleti állatról és a Nagy Testvérről szóltak. A dalszövegek többnyire egy kelet-közép európai vidék háborús, illetve megszállt övezetének klausztrofób világát képezik le, melyben mutálódott, hatalmat gyakorló lények („Kétezer apró démon táncol / Kétezer rohadt alisten / Kétezer apró szörnyszülött / Egy emberi arc sincsen” – Kétezer) tartják ellenőrzésük alatt a kihalófélben lévő, kietlen környezet mérgezett tudatú élőlényeit („Baljós ünnep / Kihalt utcák, néptelen terek / Nem baj, nem rák / Minden ágon egy hulla és egy beteg / Egy kép, csak egy kép / A plakáton egy ujjlenyomat / Egy kép, csak egy kép / A létezés fagypontja alatt” – Temesd el). A kor kórképének látleleteiben a rock and roll az egyetlen szabad – mégsem zavartalanul fogható – csatorna, amely azonban csak pillanatokra szakíthatja meg az adást.
A dalszerzők – az újhullámos felfogáshoz hűen – szakítanak a hagyományos könnyűzenei közbeszéddel. Vagyis egyfajta metanyelven szólnak a rock and rollról, ami egyszerre vált a kultúra kontrollálhatatlan tényezőjévé és a mindent ellenőrzése alá hajtó rendszer kísérleti alanyává. A „Tedd tönkre, ami tönkretesz” jelszava nem a klasszikus értelemben vett ifjúsági lázadást hirdeti; egy egészen másfajta ellenállásra mozgósít, ugyanakkor – a Spions „győlöletes üzenetéhez” hasonlóan – saját pusztulására is figyelmeztet. A paradoxonokat feloldani nem kívánó számok így már keletkezésükkor posztumusz opuszokká, a pillanat emlékműveivé, mementóvá váltak.
„Mindenki megdöglik vagy lelép / Nem hallgatják a zenét / Nem is tudom, minek szól / A jövőből is elég / Megdöglik vagy lelép / Ez már rég nem rock and roll…” (Pokoli aranykor)
Az erőteljes szövegekkel együtt az együttes primitív, ugyanakkor progresszívnek számító zenei kíséretei és kísérleti hangzása is túllépett a szokásos formulákon. „Az URH zenéjénél semmi jobbat nem hallottam közép-európai kirándulásom alkalmával. Vad, felajzó zenét csinálnak, aminek hajtóereje a csodálatosan dühös gitárfutamok által csak alig-alig kordában tartott kötetlen ritmus… Életerős zenéjük úgy fűrészeli el a hivatalosan támogatott együttesek ál-rock zenéje alatt az ágat, ahogy a punk teremtett tiszta levegőt nálunk néhány évvel ezelőtt.” – írta anno Chris Bohn, a New Musical Express Közép-Kelet-Európába látogató újságírója a Rock évkönyv 1981 lapjain.
A felforgató erejű előadásmód, a rock and roll-életérzés újszerű megélése, illetve a szókimondó és agitatív tónusú szövegvilág egy új identitás keresésének kifejezése volt, amely a mindenkori hatalommal szemben pozícionálta magát: „…az URH-szövegekben a megkettőződött (skizofrén) világ relációira vonatkoztatott képzetrendszer nem egyszerűen társadalomkritikai, hanem ontológiai érvényességre is törekszik. A szerzők nem csak arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmat megfélemlítik és megfigyelik, hanem arra is, hogy nincsenek olyan politikai, morális, metafizikai stb. normák, garanciák, amelyek alapján bármely pozícióból kijelenthető lenne, hogy az egymással szemben álló felek közül »kinek van igaza«, ki a legitim, ki a jó, ki a rossz, és egyáltalán: ki a valóban létező entitás, dolog.” – értekezik a zenekar működéséről Anna Frank és a nagy Testvér című tanulmányában Havasréti József.
Ebben a kétpólusú vonatkoztatási rendszerben tehát korántsem voltak olyan konkrétan beazonosíthatók a szóban forgó ellenséges felek. Még akkor sem, ha például név szerint említődik, nyilvánvaló utalás mentén idéződik, esetleg színpadi gesztus révén jelenítődik meg egy-egy közszereplő (Szabó László, Erdős Péter, Demszky Gábor stb.). A történelmi momentumok és földrajzi helyszínek is amolyan parabolisztikus értékkel bírnak; egyértelműen referenciális funkcióval rendelkeznek, ugyanakkor túlmutatnak magukon. (Vagyis nem kizárólag a politikum határozza meg ezeket a kitételeket. A dalok inkább valamilyen eredendő félelemérzetet és megszokott szorongást közvetítenek, ami persze az adott korszak viszonyai között értelmezhető a leghitelesebb módon.) A szövegek jövőképe ennek ellenére nem utópisztikus; a Spions-féle eltűnő tendencia felé irányul, mégsem teszi esztétikai/egzisztenciális totalitássá azt. Azaz csak az idő függvényében számolja föl létezését, kiharcolt identitását megőrzi.
„El akarok tűnni / De nem innen / Hülyeség volna / Szerintem / Itt, ha vesztettem is / Jól jártam / Mégis el fogunk tűnni / Sorjában / Vigyetek el innen! / Vigyetek el!” (Vigyetek el)
A szerzők „ujjlenyomata” pedig a későbbi utódzenekaraikon (Kontroll Csoport és Európa Kiadó) marad. Ezzel együtt az URH hanghullámai ott vibrálnak a későbbi art-punk zenei törekvéseiben, dalszövegeiben, illetve Müller Péter Sziámi és Menyhárt Jenő további működésében, szerzői tevékenységében is, hiszen a zenekarból való távozásuk csupán jelképes szünetet, pillanatnyi áthelyeződést jelentett.
Az URH hullámhossza viszont a mai éterben is fogható, a dalszövegek esetenként szinte áttétel nélkül aktualizálhatóak. „Utolsó óra bármelyik óra / Fesd feketére a helyedet / Kifordult régen, kesztyű a város / Megfejthetetlen üzenet” (Atommagömlés) Vagy: „Miért égnek a hangok? / Ki lesz az úr? / Van-e élet a Földön / A rock and rollon túl? (Van-e élet a Földön?) Müller Péter pedig Sziámi, majd Sziámi-Sziámi nevű formációival, jelenleg pedig az …and Friends zenekarral az URH egyes mementóit is fölavatta, fölavatja újra meg újra koncertjein; többek között olyan friss szerzemények mellett, melyeket – kevésbé konfrontatív torzítatlanságuk ellenére – akár az URH egykori adása is befoghatott volna.
Szerző: Papp Máté
Nyitókép: rockbook.hu
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
