Azt gondolnánk, ha egy zenekar bejön a közönségnek, mindenki mellé áll, hiszen lemezt lehet eladni, sikeres koncerteket lehet szervezni. Magyarországon ez nem mindig volt ilyen egyértelmű.
Volt legalább két együttes, a Ferm és a Generál, akikben jóval több volt, de fel kellett adniuk, mert az egyetlen hazai lemezkiadó nem akart foglalkozni velük. Más és más a történet, a végül elért siker foka is, de az együttesek feloszlása mindkét esetben a lemezkiadó vonakodása volt.
Csepel útmutató volt a szakszervezeti képviselet tekintetében, az első ilyen jellegű csoportosulások már 1903-ban megalakultak, s öt évre rá egy állandó törzshely ötlete is felmerült. Annak érdekében, hogy létrejöhessen ez az álom, a tagok 1915-ben gyűjtést rendeztek egy erdei ünnepség keretében, ahová a szomszédos kerületeket is meghívták. Eközben a Weiss Manfréd Gyár vezetősége a hadbavonultak özvegyeinek és árváinak megsegítésére létesített alapot. Ebből kért kölcsön a szakszervezeti képviselet, s ezt összerakva a gyűjtésen szerzett pénzösszeggel meg tudták vásárolni az Árpád utca és a József utca sarkán található Saufner-féle vendéglőt. Az épületet 1916. november 12-én avatták fel, majd hamarosan megvették a mellette álló, tágas telket is, ahol elkezdték az építkezést.
„Három éven belül világsztárunk lesz!” – nyilatkozta 1977-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat propaganda-igazgatója, dr. Erdős Péter. Ennek érdekében a franciaországi Cannes városában megrendezett MIDEM hanglemezfesztiválra és vásárra 1979-ben népes delegáció utazott Budapestről. A magyar esten hazánkat ötven fős zenészválogatott képviselte. A következő évben már nem üres kézzel utaztak a magyar előadók: angol nyelvű lemezeiket kínálták a világ legnagyobb hanglemezipari vásárán. Köztük a Locomotiv GT albumát is.
Kispest és Pestszentlőrinc határán terült el a Kispesti Textilgyár hatalmas komplexuma, amely gyakorlatilag egy egész kis várost rejtett magában. Az 1907-ben Popper Károly alapította intézményben Ágoston Manó kezdte az első munkásjóléti intézkedéseket, amelyeket gróf Teleki János folytatott.
Évtizedeken keresztül titokban tartották, hogy a hetvenes évek végén megjelent, több százezer példányban értékesített Omega-albumoknak (Csillagok útján, Gammapolis) nagyrészt Bródy János írta a szövegeit. Nyíltan akkoriban ezt nem lehetett felvállalni – ahogy Bródy fogalmazott: „nagy zűrzavart okozott volna” –, de az utóbbi években az érintettek több alkalommal is beszéltek erről nyilvánosan. Még ha mindez a hivatalos adatokon már nem is változtat: a Léna, az Égi Vándor, a Csillagok útján, a Nyári éjek asszonya vagy az Ezüst eső szövege után változatlanul Várszegi Gábor kapja a jogdíjat.
Sárosi Katalin, a hatvanas évek egyik legtündöklőbb csillaga 1930. június 23-án született, Budapesten. Kisgyerek kora óta foglalkoztatta a zene, s felvételt is nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol ekkoriban Kodály Zoltán is tanított. Eleinte a komolyzenei pályán képzelte el a továbbhaladást, azonban a hangereje saját bevallása szerint nem volt megfelelő az operához. Első zenekara a Napsugár trió volt, mely négy évig működött, majd a Swing nevű együttesben vokálozott három éven keresztül. A Magyar Rádióval való kapcsolatát is az utóbbi bandának köszönheti. A feltörekvő zenekar énekest keresett a meghallgatásához, így csatlakozott be hozzájuk Sárosi Katalin. Itt ismerte meg Zsoldos Imrét, későbbi férjét is.
Egy, az Első Emelet együttesről készült dokumentumfilmben a zenekar szövegírója, Geszti Péter olyképpen fogalmazott, hogy az általuk követett – a Duran Duran, Kajagoogoo, Frankie Goes to Hollywood stb. zenekarokhoz köthető – New Romanticism nevű stílusnak az volt a problémája az 1980-as évek végén, hogy nem kapcsolódott semmilyen társadalmi mozgáshoz, mozgalomhoz. Nemcsak itthon nem volt nemzedéki-politikai mondanivalója, hanem Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban sem nagyon, így a hidegháború végével gyorsan semmivé vált, jelentősége, érvényessége hirtelen elenyészett.
Csányi Attila zenekarvezető és jazzkutató, 1940-ben született Budapesten. 1946 és 1956 között Tarjáni Tóth Idánál és Hazai Györgynél tanult zongorázni, 1959 és 1961 között Pitó Tibor növendéke. Hazainál zeneszerzést is tanult. 1957-től 1961-ig Zilcz Györgynél tanult harsonát. Saját zenekart vezetett 1958 és 1964 között, amelyet a Magyar Televízió is bemutatott 1959-ben. 1968-ban Simon Géza Gáborral és Pál Sándorral elhatározták, hogy összegyűjtik a magyarországi jazztörténet hangzó emlékeit, dokumentumait és összeállítják a magyar jazz történetét. E témában számos cikket, tanulmányt, diszkográfiai összeállítást publikált. 1986 és 1989 között az Oldsmobile Dixieland Jazz Band művészeti vezetője, 1989-ben alakította az Orient Dixieland Jazz Bandet, amely tíz évig működött. Az együttes a húszas és harmincas évek dixieland- és swingmuzsikáját szólaltatta meg korhűnek szánt hangszerelésben.
Jávorszky Béla:
Közben – 1962 októberében – a Bajcsy Zsilinszky és az Alkotmány utca sarkán megnyílt a híres Dália klub. Sokan innentől számítják Magyarországon a modern jazz kezdetét. Te hogyan élted ezt meg?
Csányi Attila:
A Dália motorja Kertész Kornél volt, akinek a neve már 1958 óta az Astoria Kvartett miatt együtt szerepelt a modern jazzel. Amolyan hallgatólagosan vezetőként elismert ember. Ő már sokkal korábban szeretett volna jazz klubot létrehozni. De az akkoriban megjelent beatrock elsöpörte a jazzt. Saját magam is tapasztaltam ezt. A pozanosunk – tipikus jótanuló, vörös diplomás gyerek volt, aztán hangmérnök lett – a harsona mellett a zongorán is jó volt. A zenekarban jól érezte magát, kapott szólókat, tehát nem volt egyáltalán elnyomva, ha akart, hangszerelhetett is, de nem nagyon akart. Egyszer szólt, hogy játsszuk már mi is a Radio Luxembourgon gyakran hallható Rancho meg a Tequila slágereket. Mondtuk neki, hogy minket a jazz érdekel. Ő meg azt akarta. Aztán egyik nap azt mondta, hogy gyerekek, akkor kiszállok. Tehát a saját bőrünkön tapasztaltuk a beat elsöprő erejét.
Az NKA Hangfoglaló Program (egykori Cseh Tamás Program) és a Hangőr Egyesület közös rendezvénysorozata.
Helyszín: Kino Cafe Mozi (1137 Budapest, Szent István krt. 16.)
Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös beattörténeti filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba, de most a hetvenes-nyolcvanas évek undergroundjára koncentrálva. A hatvanas évek tvisztelő, stoppoló fiataljai helyett ezúttal a csöveseké és a földalatti figuráké lesz a filmvászon. Az Extázis héttől tízig őszi vetítésein Szomjas György és Jancsó Miklós, tavaszi alkalmain pedig Xantus János, Bódy Gábor, Müller Péter és Wahorn András filmjeit tekinthetik meg az érdeklődők csütörtökönként 19 órától.
A filmek vetítését követően a szervezők a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésekre is marasztalják a résztvevőket. A filmklub házigazdája Gelencsér Gábor, filmesztéta.
„A Tobacco Roadból átmegyünk a Retek utcába. Lemegyünk kutyába, lemegyünk furkóba” – adta ki az ukázt a képzeletbeli Colorado együttes főnöke (Schuster Lóránt), és a korosodó zenészekből álló, „hamisítatlan brit szellemű”, tíz éve sikertelen rockzenekar (Hobo Blues Band) egyik napról a másikra megújította stílusát. Újabb keletű bluesos, rockos dalaikban a nyolcvanas évek elejének csövesrétegét igyekeztek megszólítani, az ő életérzéseiket megénekelni, az ő hozzáállásukat felvállalni, a „leszakadtak”, a „lemartak” szócsövévé válni. A fazonigazítás bevált, a zenekar egyre hatalmasabb és egyre hisztérikusabb tömegek előtt játszhatott, miközben a Főnököt szépen magára hagyták.