Csepel útmutató volt a szakszervezeti képviselet tekintetében, az első ilyen jellegű csoportosulások már 1903-ban megalakultak, s öt évre rá egy állandó törzshely ötlete is felmerült. Annak érdekében, hogy létrejöhessen ez az álom, a tagok 1915-ben gyűjtést rendeztek egy erdei ünnepség keretében, ahová a szomszédos kerületeket is meghívták. Eközben a Weiss Manfréd Gyár vezetősége a hadbavonultak özvegyeinek és árváinak megsegítésére létesített alapot. Ebből kért kölcsön a szakszervezeti képviselet, s ezt összerakva a gyűjtésen szerzett pénzösszeggel meg tudták vásárolni az Árpád utca és a József utca sarkán található Saufner-féle vendéglőt. Az épületet 1916. november 12-én avatták fel, majd hamarosan megvették a mellette álló, tágas telket is, ahol elkezdték az építkezést.
1920. március 14-én adták át a teljes komplexumot, színházteremmel, vetítőteremmel és számos egyéb újdonsággal együtt. A színháztermet Maróti Géza két óriási méretű pannója díszíti, melyek ma is az épület ékei. Hamar tevékenykedni kezdett a vigalmi gárdának nevezett szervezőbizottság: színházi előadásokat, vetítéseket rendeztek, de a munkásotthonban székeltek az eszperantisták és a természetbarátok is. Az Alkoholellenes Szövetséggel egyetemben, akik némi összetűzésbe keveredtek a dalkarral, mikor be akarták tiltatni a bordalok éneklését.
Az 1930 és 1945 közötti időszakot főként a pangás jellemezte, a nyilas uralom alatt katonákat és munkaszolgálatosokat szállásolták el a hatalmas épületben. 1945-ben visszakapta a helyet a vezetőség, s hamarosan kórusok, szakkörök, táncegyüttesek és színjátszó körök alakultak. 1960-ra már annyi látogatója lett a kultúrháznak, hogy kinőtte magát. Többek között ezért is újították fel 1963-ban. Nemcsak kívül, de belül is renováltak: az otthon dolgozói úgy döntöttek, nagyobb teret kell kapjon a művészeti nevelés: havonta kétszer színházakat hívtak meg vendégszerepelni, hangversenyeket tartottak és irodalmi köröket szerveztek – utóbbinak sokat használt, hogy saját könyvtárral is rendelkeztek. Sőt, folyóiratot is jelentettek meg! Itt publikálta első zsengéit Czippán György is, aki később az Ifjúsági Magazin szerkesztője lett.
A hetvenes-nyolcvanas években azonban átalakult a látogatói kör. A korábban említett tevékenységek népszerűsége lecsökkent, azonban a koncertre járók egyre többen lettek. Gyakorlatilag majdnem minden híresebb zenekar megfordult a CSMO színpadán. Koncertezett itt a hetvenes évek végén a Tűzkerék – erről egy bootleg is tanúskodik, a Hobo Blues Band, de a P. Mobil is. Számos alkalommal fellépett itt a Beatrice is, akiknek egyik koncertjéről a következőt olvashatjuk egy korabeli jelentésben, egy „Futó” fedőnevű titkos megbízott tollából: „Legfeltűnőbb módon a már jelzett Beatrice-együttes 14-18 éves fiatalokból álló rajongói viselkednek. A ruházatukra aggatott különféle ’díszek’ között kb. 1 hónappal ezelőtt egy koncerten horogkereszt alakú jelvények is voltak, több fiatalnál nyakláncon hordva. Fékezhetetlenségükre jellemző, hogy legutóbb a Csepeli Munkásotthonban tartott koncert alkalmával összetörték a terem több berendezését.” (Csatári Bence: A Beatrice-mítosz). A nyolcvanas években egyszer-egyszer tiszteletét tette a CSMO színpadán a Bizottság, a Color, a Karthago, a Pál Utcai Fiúk, a Solaris és a V’Moto-Rock is. Visszajáró vendég volt a HIT, a P. Box, a Prognózis és a Rolls Frakció.
Azonban a rendszerváltás után már a koncertek száma is jelentősen lecsökkent. A Csepeli Munkásotthon a kétezres évektől kezdve folyamatosan a megmaradásért küzd. Teszik ezt színes programokkal, musicalekkel, gitár- és népzenei oktatással, gyerekeknek szóló műsorokkal, valamint a korábbi profilt megtartva: irodalmi klubbal.
Fotó: csepel-sziget.hu, MTI.
Szerző: Murzsa Tímea
A blog a Hangfoglaló Program támogatásával készül.
