Volt egyszer egy beatkorszak:
Korai zenekarod, a Florida, mondhatni, hogy Nógrád megye első beatzenekara volt. Mennyire támogattak titeket? Hogyan reagált a közönség a zenétekre?

Fábián Attila:
Az 1964-ben alakult Florida „beatzenekar” Balassagyarmaton nőtte ki magát. Első időszakunkban a Madách Imre Fiúkollégium adott lehetőséget a próbákra, ezenkívül játszottunk a Kultúrházban, valamint vidéki bálokon. A városi KISZ-titkár felajánlotta állandó próba- és fellépési helynek az MHSZ-klubot, amely meglehetősen lerobbant állapotban volt. Ezt a zenekarhoz tartozó „galeri” rendbe rakta, ugyanis ők több szakmához is értettek! Ez egy három szobából álló földszintes épület volt, a srácok kiverték az egyik falat, így nagyobb tér keletkezett. Kifestették, körbe világítást tettek, teljesen rendbe hozták. A helyi vállalatoktól kaptunk leselejtezett székeket, olajkályhát, billiárdasztalt, még egy „zeneszekrényt” is: középen rádió, két szélén lemezjátszó, illetve szalagos magnó volt. Ezt is a galeri elektronikai szerelői rakták rendbe. A nyomdász srácok tagságit készítettek, aki ilyet birtokolt, annak 3 Ft volt a belépő, egyébként 5 Ft! Mindezen munkálatokat a srácok „társadalmi munkában” végezték, a zenekar iránt szeretetből. A törzsgaleri úgy 15-20 főből állt. Tehát, mi az akkori korhoz képest ilyen jellegű támogatásokat kaphattunk. Közönségünk zöme az akkori tinédzserekből, középiskolásokból állt, de hétvégén a külföldi egyetemekről hazalátogató fiatalok is lenéztek a klubba. Helyi viszonylatban nagyon népszerűek voltunk: szerettek minket és a zenénket! Vidékre is mindig a törzsgárdával mentünk, úgyhogy minket soha nem ért atrocitás. A Florida 1967-ben szétszéledt!

A Földmunkát Gépesítő Vállalat Vigyázó Ferenc utcai KISZ-helyiségében 1962-ben az elsők között nyílt beatklub. A Scampolo volt a rezidens, Varga Tibor billentyűst leszámítva minden tag a Földgépnél dolgozott ugyanis. A klubban az alig húsz éves virtuóz gitáros, Faragó Judy István és a vele egykorú Komár László énekes volt a két legnagyobb sztár. A Scampolo elsőként játszott Magyarországon profin rock and rollt, a Shadows, Carl Perkins, Cliff Richard, Neil Sedaka és Paul Anka számai voltak a műsorukon. És persze Elvis Presley-dalok, amiket Komár olyan hitelesen énekelt, hogy néhányan azt hitték, magnóról megy az egész.

Csepregi Éva (1953) popénekesnő 1972-ben a Kócbabák énektrió tagjaként, illetve a Stereo együttes énekeseként tűnt fel a Ki mit tud?-on. A Kócbabák 1973 végén társult a Neoton együttessel, amely 1977-től hivatalosan Neoton Família néven folytatta pályafutását. A Neoton – Erdős Péter menedzselésének köszönhetően – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. 1979 és 1989 között több országban (Japán, Spanyolország, Németország, Dánia, Oroszország, Dél-Korea) jelentek meg albumaik és játszották slágereiket (Santa Maria, Don Quijote, Halley, Latin szerenád, Pago-Pago, Te Quiero) a rádiók. 1980 és 1989 között minden évben ellátogattak Japánba, hol promóciós körúton, hol filmzene bemutatón, hol országos turnén vettek részt.

Jávorszky Béla Szilárd:
Ki találta ki, hogy a Neoton legyen a Varsói Szövetség ABBA-ja?

Csepregi Éva:
Ez is Péterhez kötődik, akárcsak a Família név. A Neoton számára kétféle stílust céloztak meg: a Pásztor Lacinak nagyon tetsző Santa Esmeralda-féle vonal volt az egyik, ami dús hangszereléssel, sok vokállal előadott diszkózene volt, a másik vonzó lehetőség pedig az ABBA-stílus, aminek én különösen örültem. Péter is ez utóbbit támogatta, az ABBA kötelező „hallgatmány” lett a zenekarban, mindent meg kellett tőlük hallgatni, amihez csak hozzá lehetett jutni. Péter elintézte, hogy a Filmgyárban levetítsék nekünk az ABBA ausztrál turnéjáról készített filmet, még mielőtt a hazai mozikban bemutatták volna. Az ABBA amúgy azért is tűnt jó példaképnek, mert mi is ezt az „egy család vagyunk” imázst szerettünk volna sugározni. Péter kitalálta „a mi koncertünkre apádat is elhozhatod, a mi lemezünket anyádnak is megveheted” jelmondatot, és ezzel tömören meg is fogalmazta a célt: nem rétegzenét akarunk játszani, hanem széles közönséget szórakoztatni magas színvonalú popzenével, amibe a jó szöveg és a csúcsminőségű felvétel is beleértendő.

Az Andy Warhol Factoryja által inspirált néven, a Czinderi utca 3–5. szám alatti használaton kívüli üzemcsarnokban, a Bázis Építőipari Vállalat lepusztult tulajdonát kibérelve 1991. november 1-én nyitotta meg kapuit Pécs első független rockzenei és alternatív művészeti centruma.

A Magyar Televízió 1989 előtti könnyűzenei kínálatát alapvetően Módos Péter (1939) és stábjának szerkesztői tevékenysége határozta meg. Az eredeti foglalkozása szerint műszerész Módos 1962 és 1968 között a KISZ II. kerületi Bizottságának kulturális és agitprop titkára volt, emellett a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei és Jazz Klubot vezette. 1968-ban lett a Magyar Televízió zenei szerkesztője. A táncdal- és jazzfesztiválok mellett szerkesztőként olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Könnyűzenét Kedvelők klubja, az Extázis 7-től 10-ig, a Tapsifüles, a Slágerszerviz, a Jazz Pódium, az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus, a Pori Jazz és a TeleJazzPódium.

Jávorszky Béla Szilárd:
Voltak-e politikai tabuk? Olyan zenekarok, akik ugyan nem voltak hivatalosan letiltva – tehát nem készült erről leirat –, de akikről tudni lehetett, hogy őket nem lehet képernyőre engedni.

Módos Péter:
Tőlem két műsor nem mehetett adásba. Az egyiket már az előbb említettem. A Nagy Feró-féle Bikini, az átmeneti időszakban, a tévé 4-es stúdiójában, illetve az odavezető csiga lépcsősoron vettük fel. Nagy Feró nagyszerű forgatókönyvet írt hozzá, amiből készült egy tizennyolc perces show, amiben részt vett a felesége, Csuka Mónika is, meg az akkor még pici gyereke. Azért nem mehetett adásba, mert az egyik jelenetben, miközben egy orosz népdalt adtak elő, a zenekar tagjai üvegből itták a sört. Az volt a kifogás, hogy ezzel rosszra nevelik az ifjúságot. És pont egy orosz népdal kapcsán. Aztán mégis engedélyezték. Aztán mégsem ment le. De nem volt tragédia.

A másik „letiltott” adás egy Komár-műsor volt, ennek viszont kifejezetten örültem. Roxinpad adás lett volna, a Bolgár Kulturális Otthonban vettük fel, élő hanggal, de felvételről. Azért nem mehetett le, mert – mondom, örültem is – rossz volt a produkció.

Aradszky László táncdalénekest olyan népszerű zeneszerzők és szövegírók halmozták el slágerekkel, mint Dobos Attila, Lovas Róbert, Fényes Szabolcs, Szenes Iván és S. Nagy István. 1963-ban Aradszky a Magyar Rádió Tessék választani! című versenyén megosztott első helyet szerzett a Még ide-oda húz a szív című dallal, 1966-ban pedig megnyerte a Magyar Rádió Made In Hungary című dalversenyét, az Isten véled édes Piroskám című slágerrel és az ország egyik legnépszerűbb sztárja lett.

Tóth Eszter Zsófia:
A Budai Ifjúsági Parkról milyen emlékeket őriz?

Aradszky László:
Az Ifjúsági Park is egy meghatározó helyszín volt, hiszen amikor megnyílt, fantasztikus népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Nagyon szigorúan vették a nyakkendő viselését. Rajnák Laci, a főnök fantasztikus krapek volt, olyan fegyelmet tartott, hogy ilyet munkatáborban sem lehetett látni. Kiadta a jelszót, hogy szórakozzon mindenki, de csak kulturáltan. Nagy élményt jelentett ott fellépni, hiszen szinte nem is volt különbség a hétköznap és a hétvége között, mert mindig tele volt a Park csinos lányokkal és tomboló fiatalokkal. A mi dalaink ugyanolyan sikert arattak, mint aztán később az egyre jobban teret kapó beates bandáké. Akkor így neveztük Zoránékat, meg a többieket, hogy a beates bandák. Voltak ott kemény magú rajongótáborral rendelkező zenekarok is természetesen. Öt-hat évig nem volt olyan hét, hogy ne hívtak volna fellépni. Ennek azért volt óriási jelentősége számunkra a siker mellett, mert olyan muzsikusok is kísértek, ami ritkaságszámba ment. A Bergendy zenekarral, az Expressz együttessel, vagy a Kék Csillaggal fellépni azt jelentette, hogy a hangzás frenetikus volt. Mi, énekesek nem voltunk hozzászokva ehhez.

A Bem rakpart 6. szám alatt található patinás, XIX. századi szecessziós villa az Andrássy grófok budai rezidenciája volt, szökőkutas télikerttel, egzotikus növényekkel, pálma- és banánfákkal, a képtárban Rembrandt-, Rubens- és Munkácsy-képekkel. Egy jótékonysági hangverseny alkalmából Liszt Ferenc is fellépett itt. A háború után államosították, majd egy varroda működött az épületben. Aztán a kerületi tanács úgy döntött, kell egy hely, ahol a fiatalok jól érezhetik magukat.

A ma már világörökségi státuszt élvező Várkert Bazár 1875 és 1883 között, Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz stílusban. Üzletek, műtermek, tanműhelyek működtek benne, a Történeti Arcképcsarnok is ide költözött. A második világháborúban belövéseket kapott, erősen megrongálódott és évekig gazdátlanul állt. A budapesti KISZ-bizottság ötlete alapján a kihasználatlan épületet szabadtéri szórakozóhelyként hasznosították.

Dénes József „Dönci” Szökésben című könyvének bemutatója

A Budapest Music Expón a CSTP Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja több programmal is várta az érdeklődőket. Az egyik rendezvény keretében Vass Norbert szerkesztő, az alprogram koordinátora beszélgetett Dénes József Szökésben című könyvéről Legát Tiborral, Dönci egykori zenésztársával.