Volt egyszer egy beatkorszak

A legelitebb hely a városban - Vár Klub

2017. április 27. - beatkorSzaki

varklub.jpg

A Szentháromság téren, a Mátyás-templom szomszédságában álló épület eredetileg Pénzügyminisztériumnak készült, 1904-ben, neogótikus stílusban, Fellner Sándor tervei alapján. A II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítását 1948-ban kezdték meg, s évekig húzódott. Az eredmény egy jóval egyszerűbb, szögletesebb épület lett, amelyet sok mindenre használtak. Működött általános iskolaként is, majd 1954-ben a Budapesti Műszaki Egyetem létesített itt kollégiumot.

Ahol egyetemisták vannak, ott szórakozási lehetőség is kell, szombatonként táncos rendezvényeket tartottak ezért a díszteremben. Később amatőr és egyetemi bandák is jöttek a kollégiumba próbálni, aztán létrejött a Vár Klub, a hatvanas évek egyik legelitebb ifjúsági szórakozóhelye, ahol a hetvenes évekig kötelező volt a zakó és a nyakkendő viselése.

A Várban kezdte pályafutását az Omega, játszott itt a Futurama, a Wastaps, az Echo, a Nautilus, a Wanderers és sokan mások, míg a bárban a Sakál Vokál szórakoztatta a közönséget. Igazi rangot jelentett a Vár Klubban fellépni, minden hétvégén hosszú sorok álltak belépésre várva, egy ide szóló tagsági hellyel-közzel státusszimbólumnak számított. Az Omega után az Illés lett a házigazda, 1970 februárjában is itt búcsúztak közönségüktől az angliai turnéjuk előtt. „Direction England” – hirdette a plakát. Az Illés előtt rendszerint a Tolcsvay Trió játszott, itt kezdődött a zenészek barátsága, amelyből aztán közös turné, közös munka, végül pedig a Fonográf együttes lett. A hatvanas évek elmúltával csökkent a Vár Klub jelentősége, már csak egy hely volt a sok közül. A magyar popzene egy jelentős fejezete mégis itt kezdődött: Erdős Péter a Vár Klubban nézte meg először a Neotont – a többi már történelem…

1981-ben a kollégium új helyre költözött, a Vár Klubból Új Vár Klub lett, diszkóműsorral és időnként rockbulikkal, még a VHK is rögzített itt koncertet. Az Új Vár Klub aztán a XI. kerületi Schönherz Zoltán Kollégiumba került, míg az eredeti Vár Klub épülete volt már levéltár, minisztériumi továbbképző intézet, a Magyar Kultúra Alapítvány székháza és a Magyar Borok Háza is.

Fotó: Magyar Rockhírességek Csarnoka/Kovács Antal.

Szerző: Fábián Titusz

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4711934649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása