Volt egyszer egy beatkorszak


Szörényi Levente: „Csúcson volt a zenekar”

Interjú a Fonográf Jelenkor című lemezének negyvenedik születésnapja alkalmából

2024. október 04. - beatkorSzaki

Negyven éve jelent meg a Fonográf együttes Jelenkor című nagylemeze. Az az album, amelyet a zenerajongók az együttes legjobbjának tartanak. Az évforduló kapcsán Szörényi Leventével beszélgettünk. Nemcsak az albumon szereplő dalokat elemeztük, hanem a Fonográf 1984-es búcsúkoncertjét, illetve…

Tovább

Sárikától Viktóriáig – Csajok, lányok, asszonyok a ’60-as, ’70-es évek magyar dalaiban

Gyöngyhajú lány, nyári éjek asszonya, álomarcú lány… Ezek a nők a férfiember számára elérhetetlenek. Csodás látomásokban lebegve léteznek, fájdalmasan szép égi tünemények. Aztán amikor az Omega, az LGT és a többiek a keresztnevükön szólítják meg vágyaik, illetve szerelmük titokzatos tárgyát, akkor a…

Tovább

A Bergendy, avagy hatalmas vihar a magyar tengeren

A hősöm és én

Szenvedélyesen szeretem a magyar retrót, különösen a hatvanas-hetvenes évek dalait. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog ebből a korszakból, és lehetne sorolni, hogy az öltözködés, a hangzás, a karcos énekhangok, Kovács Kati lelkemig hatoló számai, de tulajdonképpen a történetek azok, amik…

Tovább

„Sportolni szép, érdemes csak észnél legyetek” – a 2. Zenével az edzett ifjúságért döntős dalai

Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Kitérek a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra,…

Tovább

„Talán egy szép napon, a végtelent lezárhatom” ‒ ötven éve jelent meg Koncz Zsuzsa Gyerekjátékok című lemeze

Koncz Zsuzsa ötödik, Jelbeszéd című nagylemezének története a könnyűzene kedvelőinek szélesebb körében ismert, mégis érdemes eme cikk elején pontosítanunk, hogy a sokat emlegetett betiltás hogyan is történhetett valójában.

Tovább

A nagymamák kedvencétől az instrumentális lakodalmasig ‒ a legmenőbb bandák kakukktojás-dalai

Minőségi rockzenét játszó zenekaroknál számos esetben előfordul, hogy egyszer csak készítenek egy, a profiljukba nem illő, a stílusuktól idegen, egyszerű vonalvezetésű slágergyanús szerzeményt. Hirtelen három nyugati példa jut eszembe. A Rolling Stonestól az Angie, a Kisstől az I Was Made For Lovin’…

Tovább

„A zene szól, s egy különös világba varázsol…” ‒ Negyvenöt éves a Fonográf Útközben című nagylemeze

Az 1977-es évben jelent meg a Fonográf Edison Fonográf Album című nagylemeze. Az 1976-ban készült FG4 után tehát ismét egy „lazán koncept” albummal rukkoltak elő, melynek kiindulási alapját az jelentette, hogy Erdős Péter megsúgta nekik: „jövőre százéves Edison találmánya, a Fonográf, készítsetek…

Tovább

Leviék esete Edison úrral, meg a Fonográf-ambivalenciám

Az Illés-zenekar nagy korszakának idején általános iskolába jártam. A dalaikat a rádióból ismertem, és elsősorban a vicces szövegűeket ‒ a Sárikát vagy A kuglit ‒ kedveltem, aztán ahogy idősödtem, egyre inkább a rockos nótáikkal hódítottak meg. A Rock and roll Rézivel és a Little Richarddal… Az…

Tovább

Egy hely, amit nem lehet pótolni – a Budai Ifjúsági Park könyves és filmes emlékezete

Bár a Budai Ifjúsági Park (BIP) története 1984-ben zárult le, már három évvel korábban tudni lehetett, hogy a hazai populáris zene tán mindmáig legfontosabb helyszínének napjai meg vannak számlálva. Érdekes belegondolni, hogy amennyiben nem hanyagolták volna el a szórakozóhely karbantartását, és…

Tovább

Szekusok a Neoton-bulin ‒ magyarországi rocklegendák Kolozsváron

A Ceaușescu-korszakban magyarországi zenekarok csupán néhány évig turnézhattak Románia területén, 1976 és 1981 között. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen kolozsvári középiskolás rockrajongóként épp elcsíptem ezt az időszakot. Igaz, azóta sok víz lefolyt a szőke Szamoson, de még viszonylag jól…

Tovább
süti beállítások módosítása