„A legjobbat akartátok, a legjobbat kapjátok!" - Omega-LGT-Beatrice-turné a Balatonon

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

2020. június 30. - beatkorSzaki

Volt egyszer egy... Persze… persze… több is volt, de most egy bizonyos koncertről van szó, az 1980-as Omega–LGT–Beatrice turnéról, annak is a balatonföldvári állomásáról. Természetesen nyár és hétvége. Akkoriban minden hétvégén lementünk a Balatonra, legtöbbször Szemesre, egy ismerősünkhöz.

Tovább

Hogy került Révész Sanyi és Fekete Samu az LGT-be?

Innen-onnan már köztudott volt, hogy Somló Tamás helyettesítésére az LGT 1986-ban külső segítséget vett igénybe. A beugrók nem kisebb kaliberű előadók voltak, mint Révész Sándor (ex-Piramis) és Fekete Tibor Samu (Korál, később Ákos stb.). Révész 1985-ös szólólemezén gyakorlatilag a komplett…

Tovább

Ilyenek voltunk külföldi füllel!

Magyar rockválogatás Prágából

A prágai illetőségű Supraphon kiadó 1979-ben Ruleta néven indított hanglemezsorozatot, amelynek keretében öt év alatt öt baráti ország könnyűzenei terméséből adtak ki egy-egy lemezre való válogatást. A lemezeket többnyire Miroslav Cerny szerkesztette, így az alábbiakban ő ízlését követhetjük nyomon.

Tovább

LGT 1976 – Innen szép visszahozni!

Az LGT 1976-os éve

A hetvenes évek közepét a „langyos víz” időszakaként szokták jellemezni a hazai rockszakértők. Egyáltalán nem volt ez így a Locomotiv GT számára, hiszen ez az élvonalbeli zenekarunk szinte egyik válságból a másikba esett ezekben az években. 1975-ben nem akárhogy álltak talpra az amerikai kudarcból…

Tovább

Varsóban elveszett a Somló?

Locomotiv GT in Warsaw és egyéb lengyel LGT-lemezek

Északi barátaink a magyar rockexport egyik legnagyobb felvevői voltak a hetvenes, nyolcvanas években. Ennek köszönhetően a saját lemezkiadásukban is megjelentek magyar előadók. Lengyelországban a Locomotiv GT-nek jelent meg a legtöbb kiadványa, szám szerint öt hanglemezről (illetve a nagylemez…

Tovább

Egy 1971-es LGT-s színpadi baleset margójára

Interjú Róna Györggyel

Róna György Az ismert Róna György az Edda basszusgitárosa volt, de mostani interjúalanyom – bár ugyancsak miskolci – nem az a Róna György, hanem egy színházi fénytechnikus, aki rockzenei eseményeknek is tanúja volt, először a Miskolci Nemzeti Színházban és a Diósgyőri Várban, majd Pestre költözése…

Tovább

„Nyújtsd fel a kezed, hogy mindenki lássa!”

Idén negyvenöt esztendős a Locomotiv GT Mindig magasabbra című nagylemeze

A Locomotiv GT 1975-re egy csalódott és túlterhelt együttes képét mutatta. Az ABC kiadóval kötött amerikai lemezszerződésük kútba esett, méghozzá úgy, hogy az 1974 nyarán rögzített, másodiknak szánt amerikai nagylemezük (All Aboard) végül mégsem került a boltok polcaira. Ráadásul a zenekar 1974…

Tovább

„Gyere, gyere ki a hegyoldalba!” – a Tabán

Az LGT a Tabánban Különös zárvány maradt fenn a késő középkori Budából, a Gellérthegytől északra eső dombos körzetben. Girbegurba utcák, kevéssé kiépített közművek, omló házikók, festők ecsetjére kívánkozó (és kerülő) motívumok… a Tabán már az 1930-as években történt lebontása előtt fogalommá vált…

Tovább

LGT 1974 – óriási siker, óriási bukás

Működésének negyedik évébe lépett a Locomotiv GT 1974-ben. Már három nagylemezük jelent meg (Locomotiv GT, Ringasd el magad, Bummm!), valamint színpadon és hanglemezen is játszottak, az óriási sikert aratott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben. Mindemellett 1973 őszén egy…

Tovább

Az LGT Nyugat-Németországban és Argentínában – elfelejtett lemezek

A magyar popexport elsősorban koncerteken keresztül működött, mind kelet, mind nyugat felé. Jó néhány külföldi hanglemez is megjelent magyar művészekkel, amelyek legtöbbször az adott országban zajlott fesztiválfellépésekhez vagy rövidebb-hosszabb turnékhoz kapcsolódtak, esetleg az előadó adott…

Tovább