1980-at írtunk. Kellemes későnyári napra ébredtem a nyitrai koleszban. Szeptember 3-án, szerdán volt a nagy nap! Este LGT-koncert a kolesz közvetlen szomszédságában található kultúrházban. Már napok óta erre vártunk. Ha minden a terv szerint halad, este egy levegőt szívhatunk a kedvenc bandánkkal.

A négyeshatost várom a Margit híd, budai hídfőjénél, jön át a zebrán egy lány. Morcos, és két copfba van fogva a haja. Kockás maxi kabátban van, a fején nagy kalap. Igen, ez ő. Nem hiszem el. Megáll előttem, azt kérdezi, mennyi az idő. Erősen festett szemeibe nézek, háromnegyed egy, mondom, erre…

A múlt évben már megírtam a megismerkedésünk eseményeit, ami egy régvolt Dinamit-koncerten történt. A mostani írásom a férjem története, ezek az ő szavai, csupán én fogom a tollat.

Akkor fejeztem be a nyolcadik osztályt és ősszel töltöttem a tizenötöt. Kezdtem a gimnáziumot. De előttem állt még az egész nyár ‒ minden csodájával és varázslatával. Tele voltam álmokkal, reményekkel, várakozással.