Nincs még egy olyan magyar rockzenész, akinek életét, pályafutását immár az ötödik könyv elemzi. Ezek közül kettőt Bálint Csaba írt Radics Béláról – hiszen róla van szó ‒, hogy kortársak emlékeinek felidézésével dokumentálja, elemezze, valamint értelmezze az RB Kapitányt övező mítoszt, legendát és a valóságot.
A szerző alaposságát, olvasmányos stílusát és makacs kitartását ismerjük az eddigi munkáiból. Ezzel a két kötettel hátradőlhet (úgysem fog), mert a magyar rocktörténet tán legizgalmasabb titkait fejtette meg, térképezte fel alaposan. A Béla életét 1969-ig lekövető Radics Béla a beatkorszakban című kötet után noszogatni kellett, hogy legyen folytatás, szerencsére győzött a szelíd erőszak, annyian presszionálták, hogy végre befejezte a tizenkét éve elkezdett kutatómunkát.
Nagyon vártam ezt a könyvet, mert Radics ezen zenekarai állnak hozzám a legközelebb: a Tűzkerék, és a Taurus. Természetesen a végjátékhoz közelítő zenész utolsó csapatait, az Alligátort és a Nevadát is sorra veszi az 562 (!) oldalas kötet. A szerző elképesztő munkával és – ahogy írja – néha a szerencsének köszönhetően találta meg a könyvében szereplő rengeteg beszélgetőpartnert. Közülük sajnos azóta már többen meghaltak, így ez a kötet a huszonharmadik óra utolsó perceiben készült el.
Fontos erőssége a könyvnek, hogy bár megszólaltatja Béla ismert zenésztársait is, de jelentős helyet biztosít a „kis embereknek”, akik nem lettek híresek, csak akár egy ideig együtt zenéltek Bélával, vagy a háttérből segítették őt szervezőként, fotósként, barátként. Mert ugye a győztesek írják a történelmet, de akkor kik ismerik az igazságot?
Rendkívül erős a könyv fotó-, dokumentum- és plakátanyaga, mintegy 700 képmellékletet találunk a kötetben, köztük számos olyat is, melyeket még soha nem publikáltak.
Radics Béla a Taurus próbáján, 1972-ben. Fotó: Novotta Ferenc
Bálint Csaba nem kizárólag rockzenészként mutatja be a Kapitányt, Béla magánéletét, mindennapjait, környezetét is megismerheti az olvasó: láthatja Béla édesanyját, Mamikát, megelevenednek a zenésztársak, a barátok, a haverok, a Radicson élősködő slepp, a csajok, a szerelmek, Jimi, Csurimacska, Ica, de még Szuszu kutya is (aki többek állítása alapján „nagyon komisz eb” volt). Járunk koncerthelyeken, kocsmákban, és különböző utcákon… és szinte halljuk a bíbor színű Gibsont.
Látjuk továbbá a Bélával kapcsolatos ORI-dokumentumokat, valamint a III/III-as jelentéseket. Eddig sosem publikált adalékokkal is találkozunk. Az egyik megszólaló emlékei szerint például az Omega 1968-ban szerette volna a tagok között Angliába vinni Bélát, de ő elutasította a lehetőséget. Kiderül továbbá, ki írta a Zöld csillag szövegét, illetve, hogy Béla 1980-ban, az új zenekarával megbukott az ORI-vizsgán és még sorolhatnám.
RB Kapitánynak találó jellemzését adja az egyik legismertebb dalának címe, A megátkozott ember. Ahogy olvastam a könyvet, egyre jobban erősödött bennem, hogy ezen az önsorsrontó, önpusztító zenészen nem lehetett segíteni, mert a legnagyobb ellensége saját maga volt. A kötetből kiderül, hogy Som Lajos hányszor nyújtott baráti jobbot Bélának, és Póka Egon is próbált segíteni (ahogy mások is). De Radicsnak ezt írták meg a (zöld) csillagok. RB Kapitány sorsában más zenészek, együttesek is osztoztak. Én mindig rossz ízűnek tartottam az „elhallgatott zenekarok” gyűjtőnevet, mert többen közülük maguktól hallgattak el, ugyanis ennyi volt bennük. (Nyilván a hivatalok és a rendszer csapdái is tönkretettek karriereket.) Bálint Csaba könyve mértéktartóan árnyalja a legendaképződés során kanonizált fekete-fehér képet, olyan megvilágításba helyezi ezt a jelenséget Radics Béla élettörténetén át, amit magam is maximálisan elfogadok.
Radics Béla az Alligátor színeiben gitározik. Fotó: Buday Zsolt
Például a Taurus-sztori. Bár a szerző szinte végig kiegyensúlyozott távolságot tart a vélemények között, a végén mégis kiírja magából magánvéleményét a Taurus együttesről:
„Szerintem teljesen fals azt állítani, hogy a Taurust elnyomták, meg így, meg úgy. A zenekar szűk egy éves fennállása alatt megjelent két kislemeze, amiből az első szerintem nagyjából a második másodpercben már a piacon volt. Talán az egy szem LGT-n kívül nincs más magyar zenekar, aki az egyéves fennállását nagylemezzel ünnepelhette. Mondjam a példákat? P. Mobil: 10 év. Piramis? 1975 elején megalakulnak, majd 1977 végén jelenik meg az első nagylemez és előtte összesen egy kislemez. Jó, a Dinamit lehet még ellenpélda, de ott tudjuk, mi történt, össze sem hasonlítható a Taurus sztorival. És arról ne is beszéljünk, hogy majd csak 1976-ban adják át a dorogi lemezprés-üzemet, előtte fizikai képtelenség volt mindenkit kiadni. Rágódok ezen már pár éve, és persze más ezt visszatekintve, a part széléről megítélni, de szerintem egyszerűen túl gyorsan dobta be a törölközőt a zenekar.”
Radics Béla szomorú története tipikusan magyar sors. Sajnálatos, de elkerülhetetlen halála után nem túl sok hanganyag maradt utána. Most újra hallgatom a Gitárkirály zenei örökségét úgy, hogy közben a kezem ügyében lesz ez a kötet is.
Bálint Csaba: Radics Béla a rock korszakban, MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület, Budapest, 2022.
A könyv bemutatója november 12-én 15 órától lesz a Rockmúzeumban.
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Buday Zsolt
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.
