„Ha egy szegedi író, egy humorista és egy dobos visszanéz…” – ez az alcíme a Jaj, ha Anyám látna…! című könyvnek. Bíztató kezdet, vágjunk is bele. Nem túl gyakran bukkan fel ebből a kötetből egy-egy példány, így örömmel értesültem, hogy a néhány éve antikváriumban előjegyzett könyv megérkezett (elég húzós áron, de ha az embernek kell valami, arra szívesen áldoz).
1995-ben már megjelent egy könyv Szegedi rock úttörők. Kiviszem a lovam „Gimme some loving” címmel, Bagaméry László szerkesztésében, a szerzők: Boncz Géza, Kelemen István és Molnár Gyula, talán innen az indíttatás.
A szerzőtrió címlapon szerepeltetése a Jaj, ha Anyám látna…! esetében megtévesztő: a kötet kilencven százalékát Kelemen István jegyzi, Nagy Bandó András „csupán” az előszót írta, Temesi Ferenc három története pedig megemeli a kötetet. Ők – ismertségük okán – a húzónevek. Rajtuk kívül a (karcsú) kötet szerkesztője és kiadója, Horváth György öt, Bagaméry László három, Dósa Gábor kettő, Árva Gábor, Szeles András Kami, Megyesi László, Boncz Géza, Lukács Béla „Nyalóka” és a három zenészfeleség: Berényiné Deim Éva, Kelemenné Molnár Mari és Molnár Gyuláné egy-egy történetet mesél el. Ők nem szerepelnek a feltüntetett szerzők sorában, csak az írásaik végén áll a nevük.
Mindig érdekelt (nem kizárólag a személyes érintettségem okán) a vidéki városok művészeti, ezen belül főleg a könnyűzenei élete. A közelmúltban Sár József a pécsi, most Kelemen István „Kelcsi” a szegedi zenés nappalok és éjszakák világába kalauzolt. Zenészek, zenekarok, csajok, helyek, hősök és bukott angyalok történetei olvashatók a könyv lapjain, jó stílusban, sztorizva, sok fotóval ‒ míg kezében tartja a kötetet, az ember egy kicsit „szögedivé” válik maga is.
A párhuzamos másik szál a gyerekkori barát, Boncz Géza elvesztése és pótolhatatlan hiánya. Megható emlékezések, képzeletbeli levél idézi meg hazánk egyik legtehetségesebb humoristáját, Kelcsi, Temesi Feri és a kortársaik baráti körének központját.
Boncz Géza és Papp Márió az ifjú humoristák rádiókabaréjának megbeszélésén. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán.
Kelemen István dobosként játszott szinte valamennyi szegedi zenekarban, például az Angyalokban (később nevet váltva, más tagokkal ez lett az East), ahol még Dinnyés József, a későbbi daltulajdonos is megfordult, de a helyi legenda Hatkéz és a PRT (Pincebulik Részvénytársasága) együttesben is (ez a csapat nyomta a leghosszabb ideig Szegeden a rock and rollt).
Hatalmas ötlet a zenészfeleségek megszólaltatása, Seneca nyomán: „Hallgattassék meg a másik fél is!” Itt derül ki, hogyan bukott át (kis segítséggel) Kelcsi az üvegajtón, miután egy fagyos téli napon a felesége leküldte a patikába a náthás kisfiuk számára orrcseppért, majd Hősünk két nap után került elő, zsebében az üvegébe fagyott gyógyszerrel…
A másik kuriózum egy zenész szleng szószedet, roma muzsikusoktól. Olyan kifejezések eredetét magyarázza meg, amelyek már rég beépültek a köznyelvbe, most kiderül, honnan.
Kelcsi 1992 óra szervezte Szegeden az Öreg Rockerek Buliját, hatalmas sikerrel. Két éve átadta a stafétát a szintén zenész Marci fiának, akivel közös zenekaruk a JuniOlds, ahol összefonódik az idősebb és a fiatal rocker életérzés.
Temesi Ferenc így meséli el belépőjét az egyik ilyen bulira: „A zenekar a »Local Hero« (Helyi hős) című Dire Straits-számot játszotta, amikor este nyolckor beléptem a Szegedi Ifjúsági Ház kapuján. Komor voltam, mert az utolsó, még az én időmben létező kocsmát is bezárták a szomszédban. Kövér patkányok ugrottak ki a Bárka pincéjéből. Belépőt nem voltam hajlandó fizetni. Ez elvi kérdés, mondtam a kidobó embernek. A haverjaim játszanak, és én is zenész voltam. Ez az »elvi kérdés« megzavarhatta, mert szó nélkül beengedett.”
Temesi Ferenc – Nagy Bandó András – Kelemen István: Jaj, ha Anyám látna…!, Magánkiadás, 2003.
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Apa és fia, azaz Kelemen István és Marci. Fotó: Kuklis István Délmagyar, Csongrád-Csanád Vármegyei Hírportál.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
