Volt egyszer egy beatkorszak

Sokkoló underground - Ráday Klub

2017. február 10. - beatkorSzaki

 szt_p850126-27.jpg

A Ráday Klub az akkoriban Marx Károly nevét viselő Közgazdasági Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) Ráday utcai kollégiumának alagsorában nyílt meg, 1982-ben. A hetvenes években diszkó működött itt, a ’82-ben érkező új klubvezető azonban a kultúrpolitika által ferde szemmel nézett újhullámos együttesek számára is megnyitotta a szórakozóhely kapuit. Az ő támogatásuk a kollégista Mesterházy Ernő ötlete volt, aki megnyerte elképzeléséhez Bognár Attila mérnökhallgatót is.

A Ráday Balaton- és Trabant-koncerttel nyitott, majd a Kontroll Csoporttól a Kampec Doloresig számos underground formációnak adott otthont. Az első időszakban a Sex-E-Pil számított házizenekarnak, az évtized közepére pedig a Sziámi különböző formációi váltak központi szereplővé. Abban az időben a hozzájuk hasonló alternatív zenekarok főleg külvárosi klubokban és a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai kollégiumában jutottak fellépéshez. A belvárosi helyszín és a rendszeres szombati koncertek viszont lehetőséget kínáltak a rajongói tábor növelésére.

A két szervező egyfajta menedzsere lett a kiszemelt zenekaroknak, többek között egy Latvia márkájú kisbusszal és próbák biztosításával is segítették őket. A zenészek számára jó megoldásnak tűnt a Bercsényi Klub zsúfolt próbatermei után egy kevésbé forgalmas helyet választani, bár a Ráday bizonyos szempontból szinte életveszélyes volt. Menyhárt Jenő (URH, Európa Kiadó, Trabant) visszaemlékezése szerint egyszer, amikor a Kontroll Csoportos Újvári Jánosnak nyitott ajtót, a kilinccsel a kezében nagyobb erősségű áramütést kapott, de Kiss László (URH, Európa Kiadó) elmondása szerint is hasonló sokkhelyzet állt elő, ha egy zenekari tag egyszerre két gitár nyakát fogta meg a nyilvánvalóan hibásan bekötött helyiségben.

szt_p870503a_1.jpg

Az alagsori klubba tömegesen érkeztek az alternatív zene rajongói, a Rádayba ugyanis nem kellett tagsági kártya sem. Talán ennek is köszönhetően, a koncertek előtt mindig hosszú sorok kígyóztak az utcán. Létszámkorlát nem volt, körülbelül kétszáz ember fért el a teremben, amely általában annyira tömve volt, hogy egy cigicsikket sem lehetett elejteni. Épp ezért bútorokra is alig volt szükség. A büfé külön, a koncertteremtől jobbra helyezkedett el.

A koncertek mellett filmklub, és különböző stílusú előadóestek is helyet kaptak a Rádayban. A szervezők külföldi underground együtteseket is meghívtak, fellépett itt mások mellett a Laibach és a Der Plan is.

A környékbeliek és a kollégisták gyakran panaszkodtak a hangzavarra, többek között ez vezetett ahhoz, hogy 1986-ban a klubot bezárták. A szervezők az Almássy téri Szabadidőközpontba tették át a székhelyüket, ahol a Klub 2000 elindításával szintén az alternatív kultúrának nyitottak teret.

Fotó: Artpool Művészetkutató Központ - Szőnyei Tamás Gyűjteményéből.

Szerző: Szabó Kata

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9311979596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása