Míg az 1970-e és az 1980-as években az Egyesült Államokban, illetve Hollywoodban egy nagy ötvenesévek-nosztalgiahullám söpört végig, addig manapság éppen az 1980-as évek kultusza jellemző. Előbbire a Vissza a jövőbe (1985), utóbbira a Netflix Stranger Things című sorozata (2016–) a látványos példa.

Fredric Jameson a posztmodern jelenségek kapcsán értekezett az úgynevezett nosztalgiafilmekről (a Stranger Things esetében nyilvánvalóan ezt „nosztalgiasorozat”-tá kell átkeresztelni), amelyek megidézik ugyan a múltat, de nem annak hiteles képét nyújtják, hanem elképzelt, sokszor idealizált változatát építik fel. Jameson szerint az ilyen alkotásoknál nem annyira a történelmi hitelesség számít, hanem az adott korszakhoz kötődő stílus, mivel – a szerző szavaival – „stilisztikai konnotációkon” keresztül rekonstruálják a múltat arra alapozva, hogy a néző megérti a kulturális utalásokat, tehát egyfajta befogadói tudatosságot feltételez ez az eljárás. Jameson szerint a nosztalgiafilmek inkább elfedik a múlt társadalmi problémáit már csak az által is, hogy sztereotípiákon keresztül jelenítik meg a letűnt, aranykornak titulált érákat.[1]

Persze a Vissza a jövőbe és a Stranger Things sem csak „boldog békeidők”-nek mutatja be a választott korszakot, hiszen akkor nem lenne konfliktus, így akciódús cselekmény sem, de úgy ábrázolják ezeket, mint amelyek sokkal egyértelműbb, szebb idők voltak, amikor a hősök tudták, mit kell tenni, hogy jobbra forduljon a kisközösségek sorsa. Nem mellesleg az örökzöld slágerek, a Stranger Thingsben ezek mellett a nyolcvanas évekhez kötődő modern retroirányzat, a synthwave zenéken keresztül még vonzóbbnak és idillibbnek tűnik az ötvenes, illetve a nyolcvanas évek.

A 2022-ben az HBO Maxon indult, eddig egy évadot megért sorozat, A besúgó ugyan az Európa Kiadó Mocskos idők című klasszikusával indul, első látásra sokkal inkább rokona a nosztalgiafilmeknek, semmint a Kádár-korszak utolsó éveiben játszódó, kíméletlen rendszerkritikát megfogalmazó, 2021-ben bemutatott Eltörölni Frankotnak. A besúgó a Mocskos időkön kívül számos slágert és kultikus zeneszámot megidéz a korszakból, illetve a korábbi évtizedekből is, legyen szó a Kontroll Csoportról, az Eddáról, a P. Mobilról, a Piramisról, vagy a rövid életű Kexről. Ezeknek és persze az izgalmas thrillercselekménynek köszönhetően a sorozat széles közönség által befogadható és szórakoztató ‒ a közösségi oldalakon olvasható visszajelzések alapján kedvelték is a fiatal nézők. Ebben az értelemben tehát nosztalgiasorozatnak tekinthető.

A Szentgyörgyi Bálint által fejlesztett, Mátyássy Áron és Miklauzicz Bence rendezte sorozat 1985-ben játszódik, amikor is Mihail Gorbacsov liberalizációjának is köszönhetően elkezdett erjedni a rendszer, elkezdtek erősödni az ellenzéki hangok, így a parlamenti választásokon a korábbiaknál nagyobb számban bejuthattak a képviselőházba „spontán jelöltek” is. A besúgó hőse, Demeter Gergő (Váradi Gergely) egyszerű vidéki fiatalként csak jól szeretné érezni magát, illetve gondoskodik a családjáról, beteg testvéréről. Ám amikor felkerül Budapestre a közgazdasági egyetemre, akkor megkeresi őt a Thuróczy Szabolcs által játszott tartótiszt, hogy jelentsen egykori iskolai osztálytársáról, az egyetemi harcos ellenzéket vezető Száva Zsoltról (Patkós Márton), különben testvére nem fogja megkapni a szükséges asztmagyógyszert. A fiú két tűz közé kerül. Mivel erkölcsi érzéke nem engedi, hogy az elnyomó rendszer spiclije legyen, így aztán a cselekmény során segíteni próbálja az ellenzéket és Szávát. Ám a helyzetet bonyolítja, hogy egy-két ember, mint például Száva jobbkeze, Barna (Lengyel Benjámin) megsejti, hogy Gergő a besúgó. Ilyen módon a hős kísértésbe esik, hogy visszaéljen pozíciójával, hogy megzsarolja azokat, akik le akarják őt buktatni. A sorozat által megidézett slágerek jellemzően Gergő helyzetét, jellemfejlődését, valamint Száva ellentmondásos személyiségét és döntéseit kommentálják, rajtuk keresztül pedig társadalomkritikát fogalmaznak meg, mivel mindkét hős emlékeztet társadalmi-politikai típusfigurákra.

Jelenetkép A besúgó című sorozatból. Forrás: HBO Max.

Találkozunk persze egyszerű aláfestő, hangulatfokozó zenékkel is, így például a P. Mobil Kétforintos dala szól egy klubban az első részben vagy az Alphaville slágere, a Forever Young az utolsó epizódban, amikor Gergő és szerelme, a tartótiszt lánya, Judit egymást átölelve táncolnak egy romantikus pillanatban ‒ amit a gyanakvó Kata (Szász Júlia), a Szávával szembefordult ellenzéki lány (aki rájött, hogy Gergő a besúgó) félbe is szakít. Ám az alkotók törekedtek arra, hogy a megidézett számok többsége egy adott vagy egy korábbi jelenetet kommentáljon.

A legdirektebb zenei kommentárt mindjárt a sorozat főcímében láthatja a néző. Ebben, mint említettük, az Európa Kiadó Mocskos idők című száma szól.

„Mocskos idők, szeretnem kéne / A jövő itt van és sose lesz vége / Mocskos idők, a sarokba bújva / Mocskos idők, kezdjük újra” – szól a refrén az összevágott archív felvételek alatt.

A snittek között szerepelnek amatőr videók vagy híradórészletek, amelyeken a balatoni nyaralás, a május elsejei úttörő-felvonulás és egyéb, szórakozással kapcsolatos képsorok tárulnak a néző elé. Ez a nosztalgia része, azonban szerepelnek bevágások Gorbacsovról, a hivatalból „csókolózó” Kádár Jánosról és a karhatalomról, valamint a rendőrségről. Ezek tehát a „mocskos idők” részei, amelyeket „szeretni kéne”. A dalszöveggel mint ironikus kommentárral Szentgyörgyiék egyértelművé teszik, hogy semmiképp sem a Kádár-korszak rózsaszín ködös megidézése a céljuk, azt a maga komplexitásában kívánják megragadni: a keserédes momentumait és a legsötétebb aspektusait egyaránt. Egyébként a cselekmény során egy sajátos stílusban Judit (Szőke Abigél), Gergő szerelme és a tartótisztjének a lánya is elénekli ezt a számot, amelynek révén az alkotók egyszerűen a karakter attitűdjét jellemzik, vagyis a lázadó fiatal megveti a rendszert, így meg fogja vetni apját is, amikor kiderül róla az igazság.

A készítők megerősítése nélkül persze csak spekuláció, mégis rendkívül jól kigondolt és frappáns húzásnak tűnik, hogy Száva első nagy, rendszerellenes beszédéhez kapcsolódik az István, a király emblematikus Koppány-dala Vikidál Gyula előadásában.

„Csak annyit kérdezek, a válaszra várva: / Rabok legyünk vagy szabadok?” – énekli Vikidál, ami szinkronban is van az ellenzéki törekvéssel, Száva és a főszereplő csapat céljával, hogy a kommunista diktatúrával együtt a szovjet megszállást is felszámolják.

Ám ez csak az egyik rétege a jelenetsornak, mert mint tudjuk, a radikális szabadságharcos Koppányt játszó Vikidál 1981 és 1986 között Dalos fedőnéven tett jelentéseket az állambiztonságnak. Száva nem besúgó, de maga is Janus-arcú, ez a sorozat első évada során nyilvánvalóvá válik például azon egyszerű oknál fogva, hogy az ellenzéki fiatalok által gyűlölt KISZ egyik oszlopos tagjába, Adélba (Hermányi Mariann) szeret bele, szerelme miatt pedig kész lenne elveit és az ügyét is feláldozni.

Ezzel persze nem szeretnénk ítélkezni Vikidál felett, hiszen a besúgók – mint azt maga a sorozat is lényegében jól bemutatja – súlyos morális válságba kerültek az állambiztonság zsarolása és manipulációja révén, sokszor nem maradt más választásuk. Egy rendszerellenes parabolában, az István, a királyban szerepelni és jelentéseket írni a rendszernek viszont éles kontrasztban állnak egymással, ahogy Száva esetében az antikommunizmus és a KISZ-románc sem szabadna, hogy megférjenek egymás mellett. A zenei kommentár erre az ellentmondásra világíthat rá, a fiú tettei pedig előrevetítik, hogy az esetleges rendszerváltás után a hatalomba kerülve politikusként lehet, egészen más elvek szerint cselekedne.

Jelenetkép A besúgó című sorozatból. Forrás: HBO Max.

Száva antidemokratikus tendenciái nyilvánvalóvá válnak, amikor szavazásra bocsátja, hogy az aszódi ellenzéki nagygyűlést elhalasszák-e, ahogy azt Kata javasolja a korábbi kollégiumi rendőri razzia hatására. Itt a szavazás eredménye döntetlenre jön ki, azonban Száva önkényesen és a bizonytalanok megfélemlítésével manipulálja a döntést, hogy rákényszerítse az akaratát a csoportra. Ennek a megdöbbentő jelenetnek a konklúziójaként csendül fel a Kontroll Csoport Nem én vagyok című száma, melynek szövege a következő:

„Nem én vagyok, aki valamit akar / Az te vagy és nem én / Nem én vagyok, aki valamire vár / Az te vagy és nem én / Nem én vagyok, aki valamitől fél / Az te vagy és nem én / Te vagy, aki csinálhat valamit és nem én.”

A zene tehát egyértelműsíti, hogy egyrészt a demokráciáról papoló vezető a gyakorlatban maga is hasonló ahhoz a rendszerhez, ami ellen harcol, másrészt pedig hangsúlyozza a törést, a feszültséget az ellenzéki fiatalok között.

Legalább két nagy kultikus-klasszikus zene kötődik a főhőshöz, Gergőhöz is, amelyek jól érzékeltetik a státuszát és annak változását. A harmadik részben még egy megfélemlített gyerek benyomását kelti, aki csak sodródik az árral, mintegy próbálja túlélni a helyzetét, hogy Száváékkal ért egyet, mégis aljas módon őket kell besúgnia a tartótisztjének. Így amikor leadja a jelentését, felcsendül a KFT Bábu vagy című száma.

„Bábu vagy, nem te lépsz, / valaki irányít. / Jól vigyázz, mi lesz majd, / ha megun és leállít? / Elszakad, elszakad / a zsinór, és leülsz. / Jól teszed, ha talpra állsz, / és mielőbb menekülsz” – ez a dalszöveg, ami didaktikus, mégis frappáns jellemzés, hiszen benne van a főhős minden dilemmája.

Gergő aztán a cselekmény során a sarkára áll, felfedezi, hogy hatalma van bizonyos értelemben, így még a tartótisztjét is megfenyegeti, aki egyébként a balul elsült aszódi rajtaütést követően kegyvesztetté válik. A hőst megkísérti a „sötét oldal”, erkölcsileg részben elbukik, hiszen már nemcsak a rendszer kiszolgáltatottjaként tűnik fel az első évad utolsó epizódjaiban, hanem mint aki a rendszer módszereit alkalmazva építi a karrierjét és egyengeti a saját útját. Részt vesz persze az ellenzéki tüntetéseken, de manipulál és fenyeget, akár a tartótisztjei, Barnát például ‒ akinek a rezsim amúgy is tönkretette a focista karrierjét ‒ komoly veszélybe sodorja.

Ezért különösen megrendítő, amikor az első évad utolsó jelenete alatt felcsendül a Kex együttes József Attila-adaptációja, a Tiszta szívvel. „Nincsen apám se anyám / Se istenem se hazám / Se bölcsőm se szemfedőm / se csókom se szeretőm” – hangzik a szöveg, miközben Gergő a sötét Duna-parton áll, szemben a szintén sötétbe borult Parlamenttel. A hős ugyan látszólag győzött a cselekmény végére, hiszen Száva disszidálásával ő lett az ellenzék legfontosabb figurája, ugyanakkor valószínűleg besúgó maradt, ahogy azt az őt leleplező Kata is a képébe vágja a konfrontációjuk során (a lány rájött, hogy a nagygyűlésen a résztvevőkről írt listát csak Gergő lophatta el tőle). Vagyis képletesen a fiúnak nincs már senkije, mivel két szék közé huppant azáltal, hogy akarva vagy akaratlanul is, de jelentéseket írt társairól, miközben ők azt hiszik – a megfélemlített, hallgatásra kötelezett Barna kivételével –, hogy a főhős az „elvtársuk”. Így tehát a Kex kultikus dala a sötétbe borult Budapesttel együtt Gergő erkölcsi bukását szimbolizálja, hangsúlyozza.

A besúgót a korszak szemtanúja, az ellenzéki tevékenységet folytató szociológus, Hodosán Róza és Rainer M. János történész is kritizálták az ügynöki tevékenység és általában a nyolcvanas évek ellenzékiségének leegyszerűsítő, „tényferdítő” ábrázolása miatt. Mondandójuk lényege tulajdonképpen az, amiről Jameson is írt a nosztalgiafilmek kapcsán: a sorozat nem a valódi nyolcvanas éveket, hanem annak egy elképzelt változatát mutatja be. Az alkotók viszont ezekre a vádakra úgy reagáltak, hogy nem dokumentumfilmet, hanem egy kvázi parabolikus-allegorikus történetet készítettek, ami a jelennek, illetve a jelenről is szól. „Arcokkal ruházza fel egy kicsit ezt a korszakot, sok szempontból a gyökereit vizsgáljuk annak, amiben ma élünk” – vélekedett a HVG-nek adott interjúban Szentgyörgyi. „Próbáltuk nem retróra, egy lezárt, múltba révedő, nosztalgikus dologként megalkotni a sorozatot, hanem nagyon élővé, mai filmnyelven elmesélt sztorivá formálni. Az a közönség dolga, hogy ő ezt érvényesnek érzi-e a mai világban” – tette hozzá Mátyássy.

Jelenetkép A besúgó című sorozatból. Forrás: HBO Max.

„Amellett, hogy bizonyos szempontból nehéz volt, én mégis irigylem annak a kornak a fiataljait. Azt gondolom, hogy sokkal egyértelműbben lehetett valami ellen kiállni, ezáltal volt egy közös összekacsintás, egy nagy összefogás, ami rengeteg könyvnek, filmnek, zenének, színházi előadásnak adott mondanivalót. Úgy érzem, ez egy termékeny időszak volt, ahol igazi értékek születtek, művészi szempontból legalábbis, volt a fiatalokban tenni akarás, motiváció” – vélekedett a nyolcvanas évekről az imént már idézett interjúban Szász Júlia. Az igazság valahol Szász és az alkotók nyilatkozata között van, azaz A besúgó él a zsánerfilmekre jellemző leegyszerűsítéssel és kétségtelenül működik „retrosorozatként” is, viszont igen okosan használja a korabeli és korábbi slágereket, amelyekkel a szereplői és az egész ország akkori helyzetét kommentálja, sőt némelyik szám és dalszöveg, illetve sorozatbeli történés voltaképpen ma is aktuális. Azaz A besúgó pontatlanságai és szórakoztató mivolta ellenére sem szimpla „nosztalgiasorozat”: másképp, mint az Eltörölni Frankot, de bemutatja a Kádár-rendszer posványát.

[1] Jameson, Fredric, A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája, Budapest, Noran Libro, 2010, 23–73.

Szerző: Benke Attila

Nyitókép: Jelenetkép A besúgó című sorozatból. Forrás: HBO Max.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.