Szörényi Szabolcs, a háttérben Bródy János

Szörényi Szabolcs (1943, Budapest) 1964 és 1973 között az Illés, 1974 és 1984 között a Fonográf együttes basszusgitárosa, énekese volt, Szörényi Levente testvérbátyja. Pályája elején Bajtala Jánossal és Kőszegi Imrével játszott, Mediterrán néven indultak az 1962-es országos Ki Mit Tud?-on, de csak az elődöntőig jutottak, viszont egy kislemezt rögzítettek Németh Lehellel. Szabolcs a hatvanas-hetvenes években többek között olyan Illés- és Fonográf-slágerekben vitte a prímszólamot, mint a Kétszer voltam kopasz életemben, Az ész a fontos, nem a haj vagy a Lökd ide a sört!. Zenekarai stúdiófelvételeinek, illetve Szörényi Levente színpadi műveinek (többek között: István, a király, Atilla – Isten kardja, Veled, Uram!, Árpád népe) elsőszámú zenei rendezője. 1990-ben Lökd ide a ...! (Kocsmadalok) címmel jelentette meg élete egyetlen szólóalbumát. Mindezek mellett lelkes vasútmodellező is.

Jávorszky Béla Szilárd:
Hol léptetek fel először és milyen volt a fogadtatás [az angliai turnén]?

Szörényi Szabolcs:
Ha jól emlékszem, a Marquee klub volt az első: kétnapos utazás után este fáradtan megérkeztünk, beraktuk a cuccot, függöny fel és játszottunk. Főleg magyarul, de tettünk bele pár angol számot is. Tipikus, keskeny angol épületben laktunk, szinte csak a lépcsőházból állt, fölötte a szobák. Betegeskedtem a fülemmel, úgyhogy ritkán lófráltam a többiekkel. Londonban még a Lyceumban koncerteztünk, tisztességes méretű, páholyos színház a Soho környékén, a Faces lépett fel előttünk. A végén meg Rod Stewart egy sportszatyorral a kezében a hátsó ajtón kiment, és hazasétált. Nem várta őt sportkocsi vagy luxusbusz, ugyanolyan jampi volt, mint mi. Aztán Cambridge-ben játszottunk, valami egyetemi bálon, ahol az amúgy táncolni vágyó fiatalok egy idő után leálltak és odajöttek a színpadhoz hallgatni minket. Furcsa érzés volt ez egy minden szempontból idegen közegben.

Jávorszky Béla Szilárd:
A híres-hírhedt BBC-interjún ott voltál? Amikor főleg Bródy beszélt arról, hogy ott mindenkinek hosszú haja lehet, de idehaza ez még probléma, meg jó lenne, ha Magyarországon is klubélet lenne, mint Angliában?

Szörényi Szabolcs:
Ott. És állítom, semmilyen rendszerellenes duma nem volt benne, csak kapóra jött az Illés megrendszabályozásában. Barnáné elvtársnő miniszteri főosztályvezető, aki kommunistaként megjárta a spanyol polgárháborút is, Aczél vagy Bors feleségének jó barátnője volt. Igazi szemét káder. Ahogy hazajöttünk, Keszler Pállal együtt behívatott bennünket raportra a minisztériumba, és kioktatott. Azt mondta, az Állami Népi Együttes az egész Egyesült Államokat végigturnézta és a tagjai mindig a hazájuk mellett szónokoltak. A velük utazó spiclik is csak csupa jót tudtak mondani róluk. „De hát mi a baj?”, kérdeztük. „Hát, hogy mindenfélét nyilatkoztak a BBC-nek.” „De mégis mit? Játsszák már vissza a szalagot”. „Azt nem lehet”, válaszolta. „Akkor miről beszélünk?” Na, erre jött az egyéves letiltás, s az is Keszler Pálnak volt köszönhető, hogy vidéken legalább felléphettünk. Ekkor mondta Tardos Péter, hogy mi vagyunk a vidék legjobb zenekara.

Jávorszky Béla Szilárd:
Az Illés másik akkori „botrányában”, a pécsi „kukarugdosási ügyben” egyedül te voltál benne a zenekarból. Miként láttad ezt a saját szemüvegeden keresztül?

Szörényi Szabolcs:
Ennél is példát akartak statuálni. Nem is kuka volt az, hanem egy 40x20 centis olajos bádogpitli. Egy tettyei kirándulásból sétáltam lefelé többedmagammal, az út közepén ott hevert a rozsdás pitli, az első félrerúgta, a másik kicsit lejjebb pofozta, a harmadik meg feltette a járda szélére. Na, erre jött szembe Vincze József, nővel a karján, és elkezdett üvölteni, hogy „huligánok, mit randalíroztok?”. Mire visszaszóltam, hogy „mit hőzöng, Józsikám?” A „Józsikámat” csak úgy általánosságban mondtam, de vesztemre őt éppen így hívták. Felgyűrte az ingét és nekiállt bokszolni. Próbáltuk nyugtatni, majd sétáltunk tovább, hogy a két sarokkal odébb lévő rendőrőrsön panaszt tegyünk ellene. De a szervek már tárt karokkal vártak bennünket, betereltek egy irodába és kihallgattak. Vincze Józsi mondta nekik, hogy meg akartuk őt támadni. Kérték, mutasson rá, melyikünk volt az. Ültünk, és mivel a hosszú hajammal és a szakállammal én néztem ki a legzordabbnak, rám bökött. Mikor felálltam, jól látszott, hogy legalább egy fejjel volt nálam magasabb. Aznap este Komlón vagy Kaposváron volt buli, és az ORI-ügyelő, Fényes Laci bácsi – tipikus bőrkabátos ejtőernyős, de jóindulatú csávó, tőle tanultunk egy csomó obszcén népdalt, amiket kapatos hangulatunkban a buszon hazafelé előszeretettel énekelgettünk, kórusban ordítva – feltelefonált Pestre, hogy be akarnak minket csukni, pedig koncertünk van este. Mire Pestről leszóltak az őrsre, hogy engedjenek el minket, majd később megteszik a feljelentést. Aztán volt valami tárgyalás, talán Pesten, és másodfokon felmentettek minket. Na, ekkor jött Szabó „Kékfény” László szemét cikke a Népszabadságban Megvédett rendbontók címmel, ami valamelyik hivatalt annyira felhergelte, hogy törvényességi óvást rendeltek el. Kezdődött minden elölről. Pécsre kellett mennünk tárgyalásra, reggel kilencre, úgyhogy muszáj volt előtte ott aludni. Gondoltuk, megszállunk a Tettye oldalában lévő Fenyves szállóban. Fél évvel korábban már laktunk ott, és hát az eléggé félelmetesre sikeredett. Pásztory a kisbusz indulásánál legalább egy órát késett, mire életbe lépett a „rundótörvény”. Ez azt jelentette, hogy öt és tizenöt perc közötti késés után egy kör sör, tizenöt és harminc perc közötti után két kör sör, fél órán túl pedig egy üveg viszki. Utóbbit Pásztory két láda sörre váltotta, amitől jól berúgtunk, úgyhogy randalíroztunk a szállodában. Feljött a portás, hogy rendet teremtsen, mire Pásztory szó szerint megfogta a grabancát, és kitette a folyosóra. Na, fél év múlva ugyanez a portás fogadott bennünket. És persze közölte, hogy nincs szoba. Mikor azonban Pásztoryt letagadtuk, egyből lett. Másnap megejtettük a tárgyalást, második fokon szintén felmentettek. Ennyi volt a nagy pécsi kukarugdosási ügy.

Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János

Jávorszky Béla Szilárd:
Bródy János nyilatkozta egyszer: szerinte az angol beatzene azért is járhatott annyival előrébb, mint a magyar, mert a szigetországban nem volt kötelező sorkatonai szolgálat. Az Illés együttesben mindenki megúszta…

Szörényi Szabolcs:
Leszámítva engem. De ez sem tartott tovább néhány hónapnál.

Jávorszky Béla Szilárd:
Akkor erről szól a Kétszer voltam kopasz életemben?

Szörényi Szabolcs:
Pontosan. Leventét a sorozáson a szeme miatt szuperálták ki, Bródy hosszan járt egyetemre, biztosan tudott valami papírt szerezni. Én nem tudtam. Pedig én is igyekeztem húzni az időt, halasztottam az egyetemen, de aztán lemorzsolódtam. Ez a hatóságoknak 1967- ben tűnt fel, októberben meg is kaptam a behívómat, november végén kellett bevonulnom a budaörsi Vasvári Pál laktanyába. Eléggé megviselt, és nemcsak azért, mert le kellett vágatnom a nyakig érő hajamat, hanem mert a seregben roppant proli vircsaft ment, főleg a kiskatonákkal, a kopaszokkal szemben. Alaki kiképzés, „katona, verje oda a bakancsát, hogy a giliszták agyrázkódást kapjanak”, ordította az őrmester, és ez így ment egész nap. A csizma feltörte a lábam, mentem a gyenguszra, tornacipő viselésére köteleztek, hűtöttem a levet. Közben felhívott Gábor őrnagy, igazi vérbeli komcsi, hogy tudja, zenész vagyok, verbuváljak a laktanyában egy zenekart. Húztam az időt, kaptunk próbatermet, de hát amit ez a kutyaütő társaság előadott, ahhoz képest egy malacbanda profinak számított. Persze, hogy nem lett zenekar. De szerencsére közben az egyik jófej ezredes kiszúrta, hogy ott senyvedek, elküldött egy egészségügyi századoshoz, aki a kérdezés közben a számba adta a kulcsszavakat ahhoz, hogy beutalhasson a Honvéd kórházba, ahol remekül éreztem magam három hétig. Ott ismertem meg a későbbi első feleségemet, Hedviget, aki EEG-asszisztensként dolgozott, és a csendespihenő alatt időnként lelátogatott hozzám a kórterembe. Majd megkaptam a zárójelentést, hogy szakszolgálatra alkalmatlan vagyok.

Fotó: Fortepan/Nagy Zoltán, Cseh Tamás Program.

Készítette: Jávorszky Béla Szilárd.

A teljes interjú szövege itt olvasható.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.