Oh, azok a nyolcvanas évek! Az ötven körülieknek mára ez jelenti a nosztalgiát. Kecskemét is belemászott a new wave-be rendesen! Már az évtized elején elkezdődött a nyüzsgés: punk- és újhullámos együttesek tekeregtek elő minden sufniból, és úgy forogtak önkörükben, mint szalagos magnó orsóján a szalag. Lefutottak – többnyire. Páran viszont zenészek lettek, például a Kilelét később tető (és padló) alá hozó Sebestyén család fiai.

Voltak helyek előtte is, igaz, nem sok, és nem is sokáig. Kecskeméten főleg kocsmák voltak. Lehetett járni a különböző szakegységeket, amelyekben akkor – vége volt addigra a vendéglátós zenészek nagy korszakának, pedig valamikor huszonöt-harminc élőzenés hely is működött a kisvárosban – már csak elvétve lehetett találni egy-egy zongoristát, cimbalmost, prímást. Legkésőbb éjfélkor záróra, hegedű a tokba.

Alternatív szórakozóhelyek és alternatív szórakozási formák!? Hát ezek az idő tájt jószerivel az egész országban ismeretlen fogalmak voltak. 1984-től 1986-ig létezett a Hírös városban a G-Ház, a Garabonciás Csoport nevű amatőr színjátszókör próba- és fellépőhelye nyilvános büfével. Afféle kis alter kultúrotthon! Bár a főprofil másról szólt, de azért zene is akadt bőven: rock- és dzsesszestek főleg, de innen indult például a jövendő Csík zenekar magja, akkor még Garabó néven.

Aztán vége lett, mint ahogy a nyolcvanas éveknek és a szocialista rendszernek is. Kecskeméten megint nemigen volt semmi… És akkor, pontosan 1992. december 26-án, egy kibérelt krumplispince helyén, a Jókai utca 34. szám alatt megnyílt a Kilele Music Café! A „kilele” afrikai ritmusszó, de lehet, hogy valamelyik ottani nyelven konkrét jelentése is van.  A tulajdonosok az Osibisa együttes Kelele című dala miatt választották. A helyet azóta is folyamatosan vivő Sebestyén Pétert idézem: „Alapvetően két fontos cél volt… Legyen egy állandó koncerthelyszín, ami kocsmázással együtt működik. Abban az időben hol itt, hol ott volt ugyanis koncert, és előtte vagy utána, másutt akadt csak alkohol… A másik pedig, hogy ne legyen bevakolva, és ne legyen »szép«, ne legyen »bajoros«. Ne legyen se barna bútor, se fehér fal.”

A bandák sasszemei rögvest felfedezték maguknak az új helyet: föllépők invitálgatásával azóta se kell fáradnia az üzemeltetőnek. A Kilele mindig is „mindenevő” volt. Egy ekkora városban egy ilyen kicsi hely nem is engedheti meg magának, hogy egy stílusra szűkítse a kínálatát. Akik bejönnek egy zenekarra, műfajra, azok máskor a hely hangulata miatt is lelátogatnak talán, még akkor is, ha épp más zenei világgal kell megbarátkozniuk – ez lehet a stratégia. A falatnyi színpadon – egy öttagú csapatnál az énekes már bizonnyal a pódium elé szorul mikrofonjával – természetesen a húrok közé csapott és csap Kecskemét mindenkori színe-java. Többen közülük országos hírnévig is jutottak zenekarostul vagy egyedül (Kortársak, Úzgin Űver, Venus, vagy Pulius Tibi a Supernemből). Az idők folyamán persze eljöttek Magyarország „kistigrisei” is (némelyikből később „nagyragadozó” lett)! Adott itt koncertet a még angolul éneklő Quimby, a Heaven Street Seven elődzenekarának tekinthető The Houdinis, Szabó Balázs, a Pély Barna-féle B The First vagy a punkok közül például a Fürgerókalábak és a Böiler. Manapság többé-kevésbé rendszeres fellépőnek számít itt az Anez, a Baron Mantis, a Run Over Dogs, Szabó Benedek és a Galaxisok és az Innergarden.

Mindenképpen megemlítendő a Kilele különleges nemzetközi felhozatala is. Egy lelkes önkéntes szervező, Almási Krisztián segítségével, vagy egyéb utakon, de a világ régóta megtalálja ezt a pincét. Koncertezett itt az észt Talbot, a japán Uramichi, az orosz Papamobile, a brit Illness. Játszott a Kilelében az amerikai Sabot, a dán Strange Party Orchestra, a svéd Bottlecap, és az új-zélandi Kerretta, de francia, portugál, belga, német, osztrák, cseh, szlovák, ukrán, litván és norvég formációk is. Nem ritka az sem, hogy a közönség szintén nemzetközi.

Fontos megemlékezni a Kilelebeli dzsessz-csütörtökökről, amelyek az utóbbi évekig rendszeresek voltak, és tizenhét évig az azóta elhunyt Studer Béla bácsi, a helyi legendás dobos és énekes vezette őket.

Szerdánként moldvai táncházat, szombaton a kezdetektől (most már retró) diszkót tartanak a pincében. Utóbbin a csúcsidőkben két-háromszázan is ropták.

A Kilele AZ ALTERNATÍVA Kecskeméten: nélkülözhetetlen!

Szerző: Bori Ernő