Csalhatatlan jele annak, ha egy zenekarban megbomlik az egység, és tagcsere várható, ha válogatásalbumot jelentetnek meg, vagy az egyik tag szólólemezt készít. Így történt ez 1977-ben is, amikor sokak meglepetésére a Bergendy együttes ünnepelt sztárja, a basszusgitáros-énekes-zeneszerző-szövegíró Demjén Ferenc, vagy ahogy az egész ország ismeri: Rózsi, bejelentette, hogy zenészbarátaival hozzálátott az első önálló lemeze rögzítéséhez.
A borítón nagyon hosszú a közreműködők névsora, például a komplett anyazenekar szerepel a listán, ahogy az akkori Locomotiv GT, a Cini és a Tinik, Babos Gyula és számos jazz-zenész, valamint a Skorpió orgonavirtuóza, Papp Gyula és a Generál gitáristene, Tátrai Tibor is. A Fújom a dalt minden idők egyik legjobb hazai nagylemeze, leszámítva a penetráns megszólalást. Mire megjelent, Rózsi már ki is lépett a Bergendyből. Szóba hozták az LGT-vel is (alaptalanul), közben azonban nagy titokban formálódott egy új zenekar is: Rózsi Papp Gyulával, Tátrai Tiborral, Debreczeni Csabával és Tóth János Rudolffal tervezgetett, végül aztán 1977 szeptemberében csapatot hirdetett: a V’73-ból Lerch István és Herpai Sándor, a Fermből pedig Menyhárt János rúgták be a V-Motort. Azonnal készítettek egy kislemezt, amelynek két dalát és Demjén szólólemezét mutatták be első országos turnéjukon decemberben, a Mini társaságában.
A következő év meghozta az első nagylemezt, 1979-ben pedig az ghanai-angol Osibisa csapattal turnéztak Lengyelországban és hazánkban. (Közben elkészítettek két albumot Kovács Katinak, és egyet Katona Klárinak.) 1980 májusában jelent meg a cím nélküli második lemezük, amely szintén az elsők között szerepel a legjobb hazai albumok listáján. Ezt követően, megismételve a jól bevált módszert, újra kivettek két év alkotói szabadságot, majd rögzítették harmadik nagylemezüket, a szintén remekmű Gyertyákat. Ezen a klasszikus rockzenei hangszerelésüket alaposan frissítették a new wave elemeivel, Lerch István a Hammond orgona helyett az új Yamaha CS70M szintetizátorát használja, a későbbi albumaikon pedig szinte a végletekig fokozták a kor zeneipari forradalma legújabb vívmányainak csatasorba állítását. Időközben a második nagylemezükbe, különösen a Várj, míg felkel majd a Nap című dalukba beleszeretett egy külföldi menedzser, és Kóbor János, az Omega énekese is igyekezett nyugati kapcsolatait mozgósítani a V’ Moto-Rock érdekében. Felvettek egy angol nyelvű anyagot itthon, amit Frankfurtban turbóztak fel és kevertek véglegessé. Először az Omega német kiadóját, a Bellaphont szemelte ki Mecky, végül a szintén német X Records jelentette meg 1984-ben, Motorock címmel. Hazánkban Best of V’Moto-Rock címmel dobták piacra, nagyon alacsony példányszámban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat hanyag hozzáállását jelzi az is, hogy még külön borítót sem készítettek a lemezhez, a Favorit label egyentasakjában jelent meg, csak egy matrica utalt arra, hogy ez egy V’Moto-Rock-lemez, holott a tartalom egy vérbő „best of” a zenekartól:
A:
- Angel Girl (Angyallány)
- New Year (Új év)
- The 1001st Night (1001. éjszaka)
- You Should Let Me Go (El kell, hogy engedj)
- Fly Into the Light (Repülök a fénybe)
B:
- Come and Love Me (Gyere és szeress!)
- Red or White (Nincs középút)
- Buy the World (Világvevő)
- It’s O.K. for Me (Nekem így jó)
- Wait Until the Sunrise (Várj, míg felkel majd a Nap)
Mint látható, az angol szövegek kisebb eltérésekkel támaszkodnak a magyar eredetikre. Szövegíróként A. Lunn és I. Hauke szerepelnek a korongon. Az Omega meghívta a V’ Moto-Rock legénységét egy nyugati turnéjára is, hogy közelről tapasztalhassák meg, mennyi munka és energia-befektetés szükséges a világszínvonalú működéshez. Észak-amerikai meghívást is kapott a zenekar, de közben a kezdeti lendületük megtört. Igaz ugyan, hogy készítettek még három hazai nagylemezt, ám tíz év közös munka után feloszlottak. Demjén Ferenc és Lerch István is inkább a szóló pályafutásukra koncentráltak.
A V’ Moto-Rock volt talán a hetvenes évek hazai szupergrupp-hullámának utolsó nagy formációja. A zenekart a rockerek is kedvelték, de dalaikat azok is fújták, akik egy koncert közelébe se merészkedtek életük során.
Fotó: Fortepan.
Szerző: Rozsonits Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
