Volt egyszer egy beatkorszak

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

Skorpió: The Run

2018. február 18. - beatkorSzaki

Habima Records, Svédország, HSLP 7819

73-79_12.jpg

Frenreisz Károly

Az 1970-es évek vége hihetetlenül izgalmas időszak a magyar rockzenében. Az erőviszonyok az 1971-es nagy robbanást követően átrendeződtek, a legmeghatározóbb csapatok az Omega–Locomotiv GT–Skorpió–FonográfPiramisGenerál hatosfogatba tartoztak. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat úgy szerette volna az akaratát érvényesíteni a legsikeresebb művészek produkcióin, hogy úgynevezett „exkluzív szerződéseket” kínált fel több zenekarnak és előadónak, ami azt jelentette, hogy a szerződés időtartama alatt (általában öt év) minden évben egy új lemezt készíthet az adott alkotó, cserébe azonban kizárólagosan elkötelezi magát az MHV istállójába, és a kiadó igényt is tarthat a következő lemezre. Frenreisz Károly okos politikával kikerülte a már számukra is előkészített „mézesmadzag”dokumentum aláírását, így a Skorpió szabad maradt. (Több más zenekar sem élt a lehetőséggel.) Ha Karesz nem ilyen előrelátó, akkor a cikk itt érne véget.

Abban az időben többször hazalátogatott a Svédországban élő és ott közismert, sikeres gitárosnak számító magyar származású Bela Svardmark, aki pillanatok alatt összebarátkozott a honi rockmuzsikusok krémjével, legszorosabban Papp Gyulával, a Skorpió orgonistájával. Bela kapcsolatai segítségével a Skorpió több koncertet adott Svédországban és a Habima Records vezetője, Alex Rojal egy nagylemez elkészítésére kérte fel a zenekart. 1978 bitang kemény telén, december elején utazott a csapat Kumla városába, hogy az éppen akkor beüzemelt Kvarn Stúdióban rögzítsék első angol nyelvű lemezük, a The Run anyagát. (Kumla „nevezetessége”, hogy ott működik Svédország legkeményebb börtöne, a legelvetemültebb bűnözőket őrzik ott.)

73-79_7.jpg

Papp Gyula

Hazánkban a Skorpió addigra már négy nagyon sikeres nagylemezt tudhatott magáénak, így a The Run anyagát amolyan „Greatest Hits” módra válogatták A rohanás, az Ünnepnap, a Kelj fel! és a Gyere velem! dalaiból. A hangszerelésen nem sokat változtattak, mert nem is kellett, a dalok mesterművek már az eredeti felvételeken is, ráadásul a négy hangszeres virtuóz élőben még feszesebben, izgalmasabban adta elő dalait. Aki valaha átélte, az soha nem felejti el egy-egy Skorpió-koncert semmi mással össze nem hasonlítható hangulatát és atmoszféráját.

A The Run album az alábbi dalokat tartalmazza:

A. oldal:

  1. Let It Be Me (Who Tells You) (Hadd legyek én)
  2. Wandering Space Hobo (Vándorló űrhobó)
  3. At the End of the Day (Vége van a napnak)
  4. Don’t Tell Me That It’s Over (Miért kell elfelednem)
  5. Wake Up Man (Kelj fel jóember)

B. oldal:

  1. The Run (A rohanás)
  2. Lead Me Now Through the Night (Vezess át az éjszakán)
  3. Julien (A jó öreg orgona – Gyula játssz!)
  4. He Just Chewin’ the Gum (A rágógumi)
  5. Give Her Back to Me (Add vissza őt)

skorpio_front.jpg

skorpio_back.jpg
Szerzőként a zenekar (a borító szerinti hibákkal) Charles Frenriez (!)–Julien Papp–Anthony Szücs–Gabriel Nemeth szerepel, a felvételeken rajtuk kívül egy dal, a B/5 gitárszólóját vendégként Bela Svardmark játszotta fel, akinek a fotója is szerepel a borító hátsó oldalán, külön köszönettel. A zenekari tagok felsorolásában Frenreisz Károly már „Frenreiz” vezetéknévvel szerepel, egy „s”-betű azonban így is lemaradt.

A lemez hangmérnöki feladatait Ake Eldsater látta el, asszisztense Bengdt Andersson volt, a produceri munkát a Skorpió legénysége végezte, Alex Rojal közreműködésével.

A The Run borítója ízléses és szép munka, ahogy az addigi összes hazai Skorpió-borító, sőt, a tasakban található egy poszter is, ami azonos a lemez frontoldalával, sajnos alkotóira (fotós, grafikus) semmilyen információ nem utal.

A dalokat a csúcsformában muzsikáló Skorpió igazi örömzeneként játszotta fel. Minden a kezükben volt, hallatszik, ahogy a rendkívül bonyolult témákat is élvezettel és könnyedén játsszák, ami nem véletlen, tekintve a tagok rendkívüli képességeit, és a szinte megállás nélküli koncertezés miatti összeszokottságot.

73-79_13.jpg

Németh Gábor

A kiadó nagy reményeket fűzött a csapat nyugati sikeréhez, ezt a borítón kedvesen fel is tüntették: „We are very proud to have Skorpio on our label, and we hope you will like this album as much as we do.”, ám sajnos ez a lemez a Skorpió ezen formációjának a hattyúdala lett: 1979 elején jelent meg, a zenekar pedig alig három hónap múlva megszűnt, pontosabban radikálisan átalakult: Új Skorpió néven új utat kezdett.

A The Run világszínvonalú mestermunka. Évekig a gyűjtők álmaiban szerepelhetett kizárólag, de néhány éve elvétve itt-ott felbukkan, és a világhálón is fellelhető.

Fotó: Frenreisz Károly archívuma.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1713678140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása