Volt egyszer egy beatkorszak

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket! – Piramis

2017. december 23. - beatkorSzaki

piramis_1975.jpg

„Három éven belül világsztárunk lesz!” – nyilatkozta 1977-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat propaganda-igazgatója, dr. Erdős Péter. Ennek érdekében a franciaországi Cannes városában megrendezett MIDEM hanglemezfesztiválra és vásáron 1980-ban is népes delegáció képviselte hazánkat, felbuzdulva az előző év nagy sikerén. Köztük volt a Piramis együttes is.

1980-ra a Piramis már túljutott a csúcson. Mindent elértek, amit rockzenekar hazánkban megélhet. Egy generáció, a „csöves nemzedék” emelte a vállára és tartotta a csúcson a zenekart egészen addig, míg kopogtattak az új kedvencek: a Hobo Blues Band, a Beatrice, a Korál, a Karthago és az Edda Művek. A P. Mobil folyamatosan a legkeményebb rockerek kedvenceként járta az országot, de lemezük nem jelenhetett meg a maga idejében. Hatalmas, fanatikus rajongótáboruk kísérte őket, bárhova mentek. Nem véletlenül tartott tőlük a hatalom, ahogy ez mára kiderült a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat belső használatára szánt ügyiratából. Az Omega, a Locomotiv GT, a Mini, az Új Skorpió, a Dinamit, a Fonográf és a Generál folyamatosan a népszerűségi listákon szerepeltek, ám őket a közönség elsősorban a zenéjükért szerette, nem a lázadást testesítették meg.

A Piramis is elkészíthette angol nyelvű albumát a MIDEM vásárra, a Piramis című lemezt (Pepita International, SLPR 703). Az album felfogható egy Best of- vagy Greatest hits-válogatásnak is első két nagylemezük anyagából. (Elgondolkodtató, hogy A nagy buli című koncertlemezről [1979] vagy a harmadik lemezről, a Piramis III.-ról [1979] miért nem került fel egy dal sem az albumra? Holott mindkettő tartalmaz potenciális slágereket, például A szerelem ördöge vagyok, vagy a Kóbor angyal).

A lemezen szereplő dalok:

A:

  1. You Inside (Gyere közelebb)
  2. Mama, Papa Would You Leave Us Alone Tonight? (Másnap olyan hatalmas lett a világ)
  3. To See You (Őszintén akarok élni)
  4. Rocket (Short And Sweet) (Csak rövid idő)

B:

  1. Born to Be Free (Szabadnak születtem)
  2. Wish that I Had Two Lives (Ha volna két életem)
  3. Dracula (Mondj egy mesét)
  4. The Gift (Ajándék)
  5. Too Proud to Lose  (A becsület)

    piramis_front.jpgpiramis_back.jpg

Az összes angol szöveget Michael Gray írta, a felvételek a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában készültek, zenei rendező: Péterdi Péter, hangmérnök: Zakariás István. A tasak Sajnovits Sándor fotós-grafikus és Vető János fotós munkája.

Az albumon a Piramis ereje teljében mutatkozik meg. Érezhető, hogy a rengeteg koncerten alaposan bejátszott dalok új felvétele már az élő tapasztalatok beépítésével, magabiztosan, fölényes tudással és pikáns finomságokkal fűszerezve kerültek a korongra. A hangkép egységes, a zenekar úgy szól, ahogy egy vérbő rockbandának szólnia kel. Révész Sándort nem véletlenül hívta Radics Béla „a kis britnek”, angolul is olyan meggyőzően, hitelesen és helyes kiejtéssel énekel (volt mellette egy angol anyanyelvű korrepetítor  – bár nem sok munkája akadt), mint magyarul. Révész óta nem jelent meg még olyan szuggesztív rockénekes a hazai színpadokon, mint amilyen ő. (Szerencsére máig is aktív.) A Piramis angol nyelvű lemeze kitűnő munka. A dalok egy része jobban felkel a barázdákról, mint az eredeti, magyar nyelvű felvételen (habár azok is nagyon jók!). A MIDEM vásáron a Piramis iránt komolyan érdeklődtek több országból is, a lemez meg is jelent Svédországban. Mivel a csapat belülről már komoly válságot élt át, a nyugati befutás csak lehetőség maradt, a következő évben Révész Sándor kivált a zenekarból, a Piramis pedig a kor divatjának megfelelő new wave stílusjegyekkel ötvözte zenéjét, ám ez a kísérletük a közönség köreiben nem aratott sikert.

Fotók: Piramis-archívum.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4913060806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása