Volt egyszer egy beatkorszak

Blues-rock hullám a Balatonon – Kárpátia

2018. május 09. - beatkorSzaki

karpatia_1970_siofok-balatonpresszo2_harmathalbert_soosandras_tatraitibor_operhalgyulafanyuvo.jpg

1970-ben a siófoki Balaton Presszóban a Kárpátia tagjai: Harmath Albert, Soós András, Tátrai Tibor, Operhál Gyula

Van néhány magyar formáció, melynek neve pár év alatt feledésbe merült, majd évtizedekkel később más zenekarok ugyanazt a nevet választották maguknak, mint ők, talán nem is tudva, hogy valaki korábban hasonlóan járt el. Ilyen volt a hatvanas években az Ossian beategyüttes és az 1969 végén alakult Kárpátia, melyeknek semmi köze a későbbi, azonos néven futó csapatokhoz.

A Kárpátia az 1970-es évek legelején a kései Liversing és a Sakk-Matt által megkezdett úton, a kialakuló hazai trendnek megfelelően a brit blues-rock hullámán kívánt haladni, leginkább a Free, a Cream és Jimi Hendrix dalait interpretálták, és már nem a táncolni vágyók igényeit próbálták kiszolgálni.

A zenekart Harmath Albert alapította, aki 1969 nyarán lépett ki a Sakk-Mattból. Gitárosnak az ifjú Tátrai Tibort hívta el, aki korábban az említett zenekar rajongója volt, így ismerkedtek meg. Vele kapcsolatban sokszor kicsit lesajnáló hangnemben meg szokták említeni, hogy a Sakk-Mattnak roadolt, de ez nem jelentett mást, mint hogy rajongóként gyakran segített a cucc pakolásában, hisz a közönség tagjai sokszor csak így tudtak ingyen bemenni a koncertekre. Felkaptak valamit, bevitték, és már bent is voltak. Tibusz egyébként korábban egy, a barátaiból álló zenekarban, a Tercs Kvartettben játszott, akikkel néha felléphettek a Sakk-Matt előzenekaraként a Bem Rakparton.

Basszusgitárosnak azt a Nagy Istvánt hívták, aki korábban az Európa nevű beatzenekar tagja volt és később a Mini nagy korszaka alatt, 1971 és 1976 között lett sztár. Az együttes billentyűse az a Soós András lett, aki később a Theatrumban folytatta. A Kárpátia így egy fura szupergrupp lett, egy már befutott énekessel és két, később híressé váló taggal. A dobos egy rövid időre Operhál Gyula „Fanyűvő” lett. Erről a korszakról egy amatőr némafilm is fennmaradt.

Ez az első felállás 1970 nyarán a siófoki Balaton Presszóban játszott minden nap, nagyobb közönség előtt. Ugyanezen a nyáron Fanyűvő helyétt Csurgai Attila vette át, aki nem sokkal később a Juventusban, majd a Hungáriában szerzett nevet. Harmath Albert pedig felvételt nyert a Színművészeti Főiskolára, ezért kilépett a zenekarból. Helyére az a Kalmus József került, aki később az M7 énekese lett.

1970 második felében az együttes körül feltűnt Papp Gyula, aki végül Nagy Istvánnal együtt a Minihez csatlakozott, Csurgait Attilát pedig behívták katonának, ezzel a Kárpátia megszűnt.

Fotók: Rockmúzeum archívuma.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7813901488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása