A nyolcvanas évek elején a táncházmozgalom változatlan aktualitását nemcsak az 1982-től évente megrendezett Táncháztalálkozó növekvő sikere igazolta, hanem a mindennapi élet is: ebben az időszakban Budapesten már gyakorta megtörtént, hogy a hét minden napjára esett táncház. A hetvenes évek derekára kikristályosodott heti kínálat – kedd (Muzsikás, FMH), csütörtök (Sebő, Kassák Klub), vasárnap (Virágvölgyi, Bem rakpart) – idővel tovább gazdagodott, utóbbi helyére és napjára a Kalamajka (Belvárosi Művelődési Ház), illetve a Jánosi együttes (Közgáz Kinizsi klub) lépett, illetve Jánosiék később a MOM-ba tették át székhelyüket. A palettát csütörtökönként az Ökrös (előbb a Várban, majd a Lágymányosi Közösségi Házban), pénteken pedig a Téka (Táncsics utca, később Almássy tér) színesítette tovább. Emellett a bolgár, macedón, görög zenét játszó Zsarátnok (péntek, Lágymányosi) és szintén balkáni hangulatokat idéző Falkafolk (szerda, FMH) felbukkanásával erősödött a délszláv vonal.
A szofisztikált őrségváltásra már csak azért is szükség volt, mert a nyolcvanas évek első felében a táncházmozgalmat elindítók közül Sebő Ferenc és Halmos Béla más irányban keresték a továbblépés lehetőségét, Virágvölgyi Márta egyre inkább a tanítást választotta, a Magyar Állami Népi Együttes élére Timár Sándor energiáit pedig nagyban lekötötte az a küzdelem, amit az apparátussal, a kórussal és a nagy létszámú cigányzenekarral kellett vívnia. Ráadásul 1983 végén váratlanul meghalt a mozgalom szellemi vezére, Martin György. Úgyhogy egy évtizeddel az indulás után a pionírok közül csak a világhírnév felé meginduló Muzsikás, az ekkoriban főként Bartók népzenei ihletésű műveit az eredetivel szembesítő Jánosi együttes és a délszláv vonulatot képviselő Vujicsics maradt meg aktív táncházas zenekar.
Nyomukban viszont már ott izmosodtak a fiatal formációk, melyek közül kétségkívül a Téka együttes tevékenysége a legmeghatározóbb. Az 1976-ban, az abaújszántói táborban átéltek hatására alakult zenekar – Porteleki László (hegedű), Lányi György (kontra, duda, koboz), Havasréti Pál (bőgő, tekerő, ütőgardon) – a nyolcvanas évek második felétől a táncházmozgalom egyik alapmotorjává vált. Vélhetően azért is, mert roppant komolyan gondolták, hogy a táncházmozgalom nem csupán szórakozási forma, hanem az aktuális világra is folyamatosan reflektáló szellemi közösség. Aktivitásuk (klubszerű működés, nyári táborok, önálló újság) nagyban emlékeztetett a nyolcvanas évekre megszűnt Sebő klub széles horizontú tevékenységéhez. Mondhatni, átvették a stafétabotot.
1977-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség épületében, az I. kerületi Táncsics Mihály utcában indították be első, heti rendszerességű táncházukat, amelyet – hogy ne ütközzön a már létezőkkel – péntekre tettek. Még ebben az évben csatlakozott hozzájuk Nagy Zoltán (kontra, cimbalom, tambura), már vele nyerték el a Népművészet Ifjú Mestere címet. A később a Kolompos együttest alapító Nagyot 1989-ben Porteleki Zoltán (kontra) váltotta. Az alapító Porteleki László 1990-ben kivált (rövid nyugat-európai kitérő után előbb a Hegedősben muzsikált, 1998 óta pedig a Muzsikás tagja), a zenekar új prímása Vizeli Balázs (hegedű) lett. 1992-ben csatlakozott hozzájuk Tárnoki Beatrix (ének, koboz). Vizeli kiválása után néhány évig Ökrös Csaba hegedült, később Soós András és Kalász Máté. Koncerteken rendszeresen fellépett velük Dresch „Dudás” Mihály (furulya, szaxofon), Kerényi Róbert (furulya, kavál), Szokolay „Dongó” Balázs (duda, furulya, szaxofon) és Zimber Ferenc (cimbalom).
A nyolcvanas években az Almássy téren péntekenként tartott, idővel elképesztő népszerűségnek örvendő, egyszerre több száz fiatalt vonzó Téka-klubban a tánctanítással egybekötött táncházak mellett rendszeresen tartottak előadásokat, kiállításokat, beszélgetéseket. 1983-tól – előbb a Vadása tónál, majd Nagykállón, végül Boldogkőváralján – szervezett, szintén fiatalok százait vonzó táncházas táboraikban a népművészet minden műfaja helyet kapott. Nem véletlen, hogy Szomjas György itt forgatta az első igazán vérbeli táncházas filmet (Mulatság, 1989). Nem utolsósorban pedig 1983 szeptemberétől – Téka Tájékoztató Füzet címmel – tíz éven át jelentettek meg a táncházmozgalom egészéről beszámoló újságot, mely a Sebő klub Síppal-dobbal című kiadványa után maradt űrt igyekezett pótolni, s amelynek szinte egyenes folytatása lett az 1994-től jelentkező folkMAGazin.
Miként Lányi György, az együttes vezetője mesélte 2011-ben Török Ferencnek: „Nekünk, mint Téka együttesnek, mindig is fontos, hogy azt a zenei élményt adjuk át a hallgatóságunknak, amit mi éreztünk első pillanattól, amikor eredeti magyar népzenét hallottunk. E mellett köteleztük el magunkat, itt formálódott erkölcsünk, értékítéletünk, és soha nem akartunk divatos zenei irányzatokat meglovagolni. Fontos a Tékának, hogy a megszerzett tudásunkat átadjuk a fiatalságnak, egész életünkben tanítottunk, zenésztanfolyamokon, zeneiskolákban és magánemberként szerte a világban. Sok együttes megalakulását segítettük, ezek a mai napig jeles képviselői a magyar népzenének. Létrehoztuk a Téka Népművészeti Tábort, amely mintát adott, így igazán örömmel tölt el, hogy szinte az egész világon a Téka Tábor mintájára szerveződnek évről-évre hasonló táborok.”
Fotó: CoversClub.
Szerző: Jávorszky Béla Szilárd
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
