„Hosszas töprengés után úgy döntöttem, a Méta együttest harmincöt év után befejezem, lezárom. Molnár Vica távozásával a három alapítótag közül csak ketten maradtunk... Ez így kerek. Köszönöm mindenkinek az elmúlt 35 évet! (…) A Méta tábor és a Méta fesztivál marad, önálló nevet érdemelt ki magának, és emlékeztet a kiváló zenekarra. Bárkinek van archív felvétele az együttesről, örömmel fogadom és közzéteszem az emlékoldalon” – tudatta mindenkivel a formáció Facebook oldalán 2018 szeptemberében Salamon Bea, a Méta együttes prímása és motorja, egyben jelezte, hogy a továbbiakban a saját neve alatt muzsikál. Ezzel az aktussal végérvényesen pont került a táncházas zenekarok újabb hullámának egyik legígéretesebb képviselőjeként indult, többször átalakult, az utóbbi húsz évben a reflektorfényből kisodródott, de mindig is a magyar népzene sokszínűségét reprezentáló zenekar pályafutásának a végére.
A blogunkban korábban bemutatott Téka együttes mellett a nyolcvanas-kilencvenes években a Méta volt az, amelyik szintén roppant sikeres önálló klubot működtetett. A prímás-énekes Salamon Beáta által 1983-ban Pécsett alapított zenekar két évvel később Budapestre tette át székhelyét, és a nyolcvanas évek végére Nagy Zsolt (kontra), Mohácsy Albert (nagybőgő) és Berán István (fúvósok) csatlakozásával jött létre legismertebb felállása.
„Csapatunk a sok közös muzsikálás, a változatos feladatok és turnék eredményeként a kiforrott zenei hangzás mellett jó hangulatú baráti társasággá alakult – nyilatkozta a kilencvenes években Salamon Bea. – Mindenfajta munkánk alapja a táncházi zenélés, amely alkalmat ad egymás zenei megismerésére és képessé tesz arra, hogy zenénkkel kifejezhessük magunkat. A közvetlen hatást szerencsénk van lemérni törzshelyünkön, a 1985 óta működő vasárnap esti táncházunkban. A Méta-táncházat sikerült igazi klubbá formálnunk, hiszen – a tánctanítás és a szabadtánc szüneteiben – szinte hetente látunk vendégül hagyományőrző előadókat, folk- és blues-zenészeket, koreográfusokat, filmkészítőket.”
A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek első felében a Méta volt a legtöbbet foglalkoztatott színházi népzenei együttes, és a Hungarotonnál megjelent lemezük (Szabad madár, 1990) mellett öt cédéjük jött ki (részben a cimbalmos Balogh Kálmán közreműködésével) gyors egymásutánban a németországi ARC Music-nál. 1990-ben megnyerték a Magyar Televízió népzenei versenyét, majd bejárták Európát, és az Egyesült Államokban is turnéztak. Az akkori tagok mindegyike elvégezte a nyíregyházi főiskola ének-zene-népzene szakát, hogy az óbudai mellett a másik nagy zeneiskolai bázison, a budafoki művészeti iskolában taníthassanak. Ráadásul 1991 óta évi rendszerességgel szerveznek táborokat. Emellett folyamatosan végeztek gyűjtéseket, moldvai, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, Felső-Tisza-vidéki, Csongrád-környéki, Békés-megyei, Palóc-földi, somogyi és sárközi felvételeik és lejegyzéseik megtalálhatók a Magyar Művelődési Intézet Szakmai házában és az MTA Zenetudományi Intézet archívumában.
Bár a Méta alapvetően hagyományos táncházi zenekar, Salamon Beától sosem állt távol a rockkal való kacérkodás sem. 1992 és 1996 között az alkalmi jellegű HeavyMétában a métások mellett neves hazai bluesrockerek zenéltek: Sipeki Zoltán gitározott, Takáts Tamás énekelt, Ferenczi György szájharmonikázott és Mezőfi István „Fifi” dobolt (akit később Molnár Gábor „Lóhalál” váltott). Az elmúlt évtizedekben Salamon Bea emellett számos popprodukcióban (Nox, Balkán Fanatik, Ultramarin) is részt vett.
Fotó: A Méta együttes honlapja.
Szerző: Jávorszky Béla Szilárd
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
