Volt egyszer egy beatkorszak

Magyar lemezek külföldi rockzenével

1. rész: A hatvanas évek

2019. június 27. - beatkorSzaki

german_top_five_elsob.jpg

Itthon a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat volt a lemezkiadás egyedüli jogosultja a szocializmus több évtizedén keresztül. Ma már tudni lehet, hogy a tervezésen alapuló gazdasági rendszerben a vállalatra elsősorban nettó befizetőként számított a hatalom. Ennek az elvárásnak igyekeztek is megfelelni, aminek az egyik folyománya, hogy a kiadói munka során minimalizálni próbálták a kincsnek számító kapitalista, azaz ún. kemény devizaösszegek kiadását.

Amikor a rockrajongók külföldi zene iránti igényeinek kielégítéséről volt szó, akkor bizony a vállalatnak gúzsba kötve kellett táncolnia. Kelet-európai előadókkal nem is jelentettek meg lemezeket, mivel tisztában voltak azzal, hogy ezek még akkor sem lettek voltak eladhatóak, ha népszerű slágereket dolgoznak fel rajtuk. Nyugati előadókat kiadni viszont papírforma szerint kisebb-nagyobb keménydevizás kiadással járt. A közönség pedig igényelte a külföldi beat- és rockzenét. Mi lett az eredménye ennek a patthelyzetnek? A hatvanas évek során és 1970 végéig megjelent néhány lemezt nézzük most meg.

1965-ben két EP (hosszabbított játékidejű kislemez) jelent meg beatfelvételekkel. Orlando ismert francia táncdalénekes volt, lemezén egyebek mellett a The Rolling Stones Satisfactionjének francia nyelvű feldolgozása is szerepelt (EP 7343). A Stovepipe no. 4. nevű angol együttesről viszont Angliában is alig hallott valaki – lemezüknek, karrierjüknek nem maradt nyoma. Itthon azonban akkor több sikeres beatkoncertet adtak. Háromszámos (!) lemezükön aktuális rhythm and blues számokat játszottak (The House of the Rising Sun, Pretty Thing, My Babe, EP 7317). Mindkét esetben az MHV készítette a felvételeket, a lemezek egyedi, fényképes borítókban jelentek meg.

orlando_elso.jpg

stovepipe_elso.jpg

1967-ben a népszerű Spencer Davis Group fellépett Budapesten. Ehhez kapcsolódóan az MHV két kislemezt licencelt az angol Island Recordstól (SP 390 és SP 391), ezek egyforma, itthon tervezett, egyszerűen a zenekar nevét mutató borítókban jelentek meg.

spencer_elso.jpg

spencer_cimke.jpg

1968–1972 között egy kis sorozat jelent meg a szintén angol Decca-cég kislemezeiből, ami nagyrészt táncdalokat tartalmazott, Tom Jonestól, Engelbert Humperdincktől és másoktól. Évente 1-3 kislemezről volt csak szó. Különös kivétel volt ezek között 1969-ben a Rolling Stones Honky Tonk Women / You Can’t Always Get What You Want kislemeze, amellyel így naprakész, élvonalbeli rockszámokhoz juthattak a magyar lemezvásárlók (F12952). Ez az eset végül egyedinek bizonyult a hatvanas években. A Decca-licencekhez az angol kiadó küldte a kékeslila-ezüst címkéket, rajtuk „Made in Hungary” feliratokkal. A lemezvágást itthon intézték, a lemezek „Qualiton” vagy „Tánczene” feliratú egyenborítókat kaptak. Az angol katalógusszámokat meghagyták, így ezek az albumok kilógnak az egyébként konzekvens hazai sorszámozásból, amely a kislemezeknél akkoriban SP 101-től haladt felfelé. Saját borítót csak Tom Jones három kislemeze kapott, minden bizonnyal a magasabb példányszámaik miatt.

rolling_stones_cimke.jpg

1969-ben a német President Records egy kislemezt készített Zalatnay Saroltával, ez itthon is megjelent (Change of Heart / I am a Woman, SP 646). Így sajátos „visszalicencelés” jött létre, de egyébként 1967-től már nem született itthon angol nyelvű felvétel hazai előadókkal.

zalatnay_elso_1.jpg

zalatnay_cimke.jpg

1970-ben a Nashville Teens két kislemeze készült el a Qualiton saját felvételeivel (SP 732 és SP 733), ezek a kiadványok ismét az előadó magyarországi koncertezésével függtek össze. Ugyanebben az évben jelent meg – végre – egy nagylemez is külföldi felvételekkel. A borító szerint a zürichi S. M. International cégtől licenceltek egy albumra való ismert slágert, a nem túl ismert, „utánjátszó” The German Top Five, The Bluebirds és The Strangers együttesek előadásában (LPX 17416). Ez a kiadvány nyilvánvalóan takarékos projekt lehetett, a borítón nem szerepelnek az előadók adatai, fényképei sem. Az album kétféle gyári egyenborítóval, egyszerűen „Táncdal” felirattal jelent meg. A German Top Five és a The Bluebirds együttesekkel egy-egy kislemezt is kimásoltak erről az albumról (SP 734 és SP 735).

 

A fenti, teljességre törekvő bemutatás alapján elmondható, hogy ez a kiadói eljárás legfeljebb alibi-tevékenységnek volt nevezhető. Az anyagi feltételek hiányában minél kisebb ráfordítással, tehát csak alkalmi jelleggel jelenhetett meg külföldi beatzene Magyarországon.

Szerző: Kovács László (Moiras Records)

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5514914444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása