Most, mikor már komoly elvonási tüneteim jelentkeztek a koncertek elmaradása miatt, a koncertfelvételek hallgatása (néha inkább bömböltetése) közben egyre gyakrabban jut eszembe életem első igazi bulija, amely teljesen átszabta akkori énemet. Ez volt számomra A Koncert.

Tévedés ne essék, nem az emlékezetes, rejtélyes fekete plakátokkal felvezetett Illés-koncertre gondolok a Nemzeti Sportcsarnokban, hanem egy Hobo Blues Band fellépésre. Helyszín: Lakitelek-Tőserdő, időpont: nyolcvanas évek eleje. A gimnáziumi építőtáborban „keményen” építettük a szocializmust és az egyik nap végén fellépett az akkor még általam nem ismert csapat. A színpadon – amely egy füves focipályára kitett, nagyjából 25-30 cm magas dobogó volt – megjelent egy hosszú hajú tagokból álló banda. Minden különösebb felvezetés nélkül elkezdtek játszani, a szám tátva maradt és a szó szoros értelmében mindenem átvette az akkor élőben először hallott, igazi blues és rock and roll ritmusát.

Talán érzelmi okokból számomra a mai napig a klasszikus felállásnak tekintett zenekar játszott: Hobo, Bill, Póka, Kőrös, Szénich, Pálmai. Sorjáztak a mai napig rendszeresen hallgatott számok: Ki vagyok én?, Rolling Stones Blues, Középeurópai Hobo Blues, 3:20-as blues…

Zenei műveltségem alapját addig a zeneiskolában megismert klasszikus zene, Nővérem másolt diszkókazettái és a rádióban (Tánczenei koktél, Kívánságműsor sztereóban) hallgatott dalok jelentették. Ezek után a blues és a rock hangzása teljesen rabul ejtett, akkor éreztem úgy, hogy megtaláltam azt a zenét, amit hallgatni akarok.

Fénykép nem készült, mégis filmszerűen előttem van Hobo és Bill éneklése, Pálmai mindig mosolygós arca, Szénich flegma arcberendezése, Kőrös tűélesen pontos játéka és Póka basszusa.

A koncert után „kötetlen” beszélgetés kezdődött Hobóékkal a fűben heverve, majd egy emlékezetes focimeccs ugyanott, a focipályán. Egyik oldalon mi, másikon a banda, egy-két vendégjátékossal kiegészítve. Beégett retinámba a kép, ahogy Bill beállt a rögtönzött kapuba és esélyt sem adott, hogy gólt rúghassunk mellette. Ki is kaptunk Tőlük…

És hogy milyen hatással volt rám ez?

A visszafogott, eminens kisfiúból egy pillanat alatt lázadó kamasz lett, aki elkezdett politizálni (ezt szerencsére időben abba hagytam), és már nem a tanulás volt az egyetlen életcélja. Jött a másik élet, egyre több koncert, házibulik, beköszöntött a sör és a Fradi-meccsek előtti meggybor, javarészt a Katona József Színház melletti bokrokban kulturáltan elfogyasztva, az 55-ös buszra várva. Megérkezett számomra a Deep Purple, a Led Zeppelin, a P. Mobil, a Beatrice és talán kakukktojásként a Rolls Frakció.

A „jófiús” ruhatáramat felváltotta a csöves farmer, melyet Nagymamám félve a tű törésétől nem volt hajlandó féltett Singer varrógépén beszűkíteni, így azt mindig én varrtam zsákvarrótűvel. Jött a kockás ing, szigorúan kívül hordva és az elmaradhatatlan farmerdzseki, melyen egyre szaporodtak a jelvények. Nyári munkabérből vásárolt Alföldi-termékek, melyeket nem kis melóval tettem használt kinézetűvé cipőpaszta segítségével. Félévente cserélt 90 Ft-os fehér tornacipő, melyet Anyukám állandóan kimosott, így mindig össze kellett taposnom, hogy vakító fehérségét eltüntessem. A szarukeretes SZTK-szemüveget eldobtam, helyette érkezett a „divatos” fémkeretes, akkora lencsékkel, melyekből simán lehetett volna űrteleszkópot készíteni.

Nagyon várom már, hogy az első sorokban állva ismét beleremegjen a gyomrom a lábdob első ütemeire és felvijjogjon a gitár…

Szerző: "Mazsi"

Nyitókép: Fortepan/Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.