A május 8-án, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjával és a Hangőr Egyesülettel közösen meghirdetett pályázatunkban közös emlékezésre hívtunk Titeket. A 2021 őszére tervezett, a rendszerváltozás előtti magyar könnyűzene és a vizualitás kérdéseit körüljáró tanácskozásunkhoz illeszkedve ezúttal zenekarokhoz, koncertekhez vagy klubokhoz kapcsolódó tárgyakat, illetve ezekről szóló történeteket kerestünk.
Ahogy a 2020 tavaszán meghirdetett, „Hogyha hallom én, minden az enyém” című, a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő, földalatti nemzedék legemlékezetesebb fellépéseiről szóló pályázatunk esetében, ezúttal is remek sztorikat kaptunk Tőletek. Megdöbbentő és érzelmekben gazdag visszaemlékezéseket.
A beérkező pályázatokat idén Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program elindítója, Bálint Csaba könnyűzenei szakíró, a Magyar Rockhírességek Csarnoka egyesület elnöke, Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, a Magyar Zene Háza munkatársa, Rozsonits Tamás zenei szakíró és Vass Norbert, a Beatkorszak-blog szerkesztője bírálták el.
Mielőtt a díjazott pályaműveket és szerzőiket megnevezném, engedjétek meg, hogy megosszam veletek zsűritársaim gondolatait.
Mivel magam is a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján voltam tinédzser, a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy azokban a gyakorta szürke és kilátástalan években mennyi erőt és reményt adott a rockzene. Köszönet a szerzőknek, hogy mindezt újraélhettem – írta Jávorszky Béla Szilárd.
A tavalyihoz hasonlóan ez a pályázat is megmutatta, hogy a magyar könnyűzene története szinte feldolgozhatatlan és megírhatatlan az egykori rajongók nélkül. Igazi kincsekre bukkanhatunk, ha megkérjük a rajongókat, hogy nyissák ki emlékeik titkos ládikáit, amelyekben – mint most kiderült – ritkaságok és különlegességek is lapulnak. Számomra a legnagyobb élmény azokat a tárgyakat volt „látni”, amelyek létezéséről szinte senki sem tudott, illetve azokat a gyűjteményeket „megismerni”, amelyeket jó lenne valahogy mindenki számára legalább virtuálisan elérhetővé, kutathatóvá tenni – fogalmazta meg Bajnai Zsolt.
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A személyes emlékezet történészi szemmel nézve néha nem túl pontos, de a korszak hatását a rajongók visszaemlékezései tükrözik a legpontosabban. Ezeken keresztül tárul fel az, hogy a magyar rockzene története mennyire része az életünknek, vagyis a magyarság történetének – emlékeztetett Bálint Csaba
A rockzene elválaszthatatlan a rajongástól, ami egy életen át tart. Ha rövidebb, az inkább csak fellángolás. Számomra a rock a szabadság, a lázadás, az önkifejezés, az összetartozás, a legfontosabb ügy. Boldog vagyok, hogy velem hasonlóan gondolkodókkal tehetünk együtt még többet, hogy ápoljuk és gondozzuk a magyar rock örökségét. Örömmel és nagy lelkesedéssel olvastam a pályázati anyagokat, mert érzem, hogy a tűz másokban is ég – mondta Rozsonits Tamás.
A magam részéről azt tenném még hozzá, hogy büszke vagyok rá, hogy ismét helyt adhatott egy, a rajongói emlékezet mozaikdarabkáit gyűjtő pályázatnak a Beatkorszak-blog, hiszen a könnyűzene-történeti kirakósban minden történet számít. Köszönjük mindazoknak, akik megosztották velünk az emlékeiket!
Most pedig következzenek azok a szerzők, akiknek az írásait a legjobbnak ítélte a zsűri.
A díjazottak:
1. Dittrich Panka: E. M.
2. Gera Adrien: Örökségem a Rock
3. Kiss Csaba: „… és közben szól a blues”
Gratulálunk nekik!
A blogon hamarosan olvashatjátok a pályázat díjazottjainak történeteit, illetve a továbbiakban is izgalmas cikkekkel készülünk, érdemes lesz tehát ezután is felkeresni az oldalt. Találkozzunk a Volt egyszer egy beatkorszak Facebook-közösségében, vagy egy nyári koncert közönségének soraiban!
A nyitóképhez felhasznált fényképek forrása a Fortepan.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
