Annak volt szerintem igazán jó élete, aki a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években tengette suhancos éveit. Virágkorát élte a rockzene, ikonikus zenekarok születtek, szárnyaltak és intettek búcsút a világot jelentő deszkáknak.
Koncertek, barátok, haverok, száguldás, tivornya, kalandok, szimatszatyrok, Symphonia, Kőbányai, lemezek... Méghozzá bakelit-lemezek! Nélkülözhetetlen kellékei voltak minden zenei műfaj fejlődésének, terjesztésének, túlélésének.
Egy igazi rajongónak valóságos kinccsé magasztosult egy borító, ha sikerült azt a zenekari tagokkal aláíratni. Így volt ezzel Édesapám is. A Karthago 1982-ben adta ki az Ezredforduló című hanglemezét, és még abban az évben Hódmezővásárhelyen léptek fel. A buli frenetikus volt, lemez a kézben, viszont a dedikálás egy remélt jövőbeli koncertre maradt. Az élet más vizekre terelte az ember fiát, aki talán nem is gondolta volna sosem, hogy huszonöt évvel később a lánya végzi be a terveit.
Aki egyszer megszerette a rock and rollt, az sosem vonul el tőle igazán. Sőt! Faterom úgy döntött, kislánya altatásához a Karthago, a P. Mobil, az EDDA Művek, a Korál, a Bikini, a Dinamit és a Skorpió lemezeit rakja a lejátszóba. És milyen jól tette! A zenekar játszott, a csöppség álomba szenderült, az apa zenei szellemisége pedig tovább élt.
Tizenöt évvel később beérett a gyümölcs, hiszen 2007 indiánnyarán részt vettem életem legelső koncertjén, ahol a rock elefántjai dübörögtek. Ott és akkor éreztem, hogy végre rátaláltam arra a zenei világra, amit totálisan élvezek. A buli után Édesapám csillogó szemekkel jött oda hozzám és kezében szorongatta azt a hanglemezt, amit anno 1982 őszén hagyott meztelen.
– Tessék! Most már a tiéd is – mondta meghatottan, és átnyújtotta nekem.
– Köszönöm Apu! Tudod mit? Majd én aláíratom a zenekarral – és már sétáltam is a VIP-sátor felé. Katartikus hangulatban, könnyekig hatódva érkeztem Kocsándi Miklóshoz.
– Szia! Aláírnád, kérlek? – kérdeztem izgatottan és a kezébe adtam az Ezredfordulót.
– Hűha! Ez a tiéd? – kérdezett vissza meglepetten és amikor rám nézett, tekintetében ugyanazt a csillogást véltem felfedezni, mint Édesapáméban pár perccel azelőtt. Mélyen hiszem, hogy akkor újra átélt velünk valami szépet.
– Most már Édesapámmal közös emlékünk a Karthago – válaszoltam büszkén és elégedetten vettem tudomásul, hogy egy név már szerepel a borítón.
– Tudod, ez nagyon nagy dolog! Vigyázz rá! Örülök, hogy itt voltál! – mondta végezetül, és továbbadta Szigeti Ferencnek a lemezt.
– Ezt nézzétek! – kiáltott Szigeti.
Takáts Tamás, Kocsándi Miklós, Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila és Kiss Zoltán Zéró egy emberként kezdett nosztalgiázni a korong láttán.
Egy dolog azért mégis hibádzik. Hazaérkezve láttuk csak, hogy a nagy örömködésben Zéró elfelejtette aláírni... :)
Forrás: Gera Adrien archívuma.
Így történt hát, hogy családunk filléres emlékéből generációkat összekötő kapocs született.
Ez az írás második helyezést ért el a 2021 tavaszán kiírt „Filléres emlékeink” című pályázatunkon.
Szerző: Gera Adrien
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
