A romániai magyar Ifjúmunkás Matinék (délelőtti műsoros rendezvény) kezdetét 1967. március 26-tól számíthatjuk, amikor Matekovics János az Ifjúmunkás folyó­irat (A romániai KISZ Központi Bizottságának magyar nyelvű lapja) szerkesztője megszervezte Marosvásárhelyen az első, a fiatalok erkölcsi nevelését szolgáló rendezvényt. Ezt követték a külön­böző tartományi és rajoni találkozások az ottani fiatalokkal.

A matinék tulajdonképpen 5-7 órás időtartamú magyar nyelvű rendezvényeket jelentettek, amelyek magukba foglaltak élő riportokat, műveltségi vetélkedőket, illemtant, irodalmi és szín­padi jeleneteket. Kezdetben évi 3-4 rendezvénynél többet nem sikerült megszervezni, mivel túlterheltséget jelentett a szer­kesz­tő­ségre, így a megyésítés után (1968) a rendezvény elsablono­sodott, végül Matekovics a laptól való eltávozásával megszűnt.

A Siculus fesztivál hatására (elvégre az Ifjúmunkás hasábjain gyakran foglalkoztak a fesz­tiválon fellépő díjnyertes együttesek bemutatásával) a hetvenes évektől a lap főszerkesztője, Cseke Gábor kezdeményezésére újra előtérbe került a könnyűzene témája és a fiatalság ne­velési szándéka, így két lehetőség állott a lap előtt: vagy el­fogadja és beolvad az 1973-tól működő, Adrian Păunescu által létrehozott Cenaclul Flacăra-t népszerűsítő Flacăra román folyó­iratba, vagy megpróbálja megőrizni magyar nyelvű lapot és közkedvelté tenni a fiatalság körében.

 A szerkesztőség az utóbbit választotta, meggyőzve a KISZ vezetőségét az anya­nyelven való közvetítés fontosságáról, és felhívást igyekeztek intézni az erdélyi magyar fiatal alkotókhoz. A főszerkesztő vezércikke szerint:

„…A mi hazafiságunk, amelynek Matinén­kat a legnagyobb természetességgel szenteljük, nem a kijelen­tések, a nagy szavak ingó pillérein nyugszik, hanem annak a felismerésén, hogy bármilyen tett, amivel jó közérzetünket fo­kozzuk, tudásvágyunkat kielégítjük, alkotó kedvünket a kö­zönséggel megosztjuk, a hazához tartozásunk érzelmeit erősíti, gyökereink kapaszkodását segíti…”

Ennek eredményeként indították újra az Ifjúmunkás Mati­nék sorozatát, amelynek a premierjére Csíkszeredában került sor 1976. július 25-én, Tar Károly szerkesztő vezetésével. Ezután következett Székelyudvarhely, Erdőszentgyörgy, Szo­váta, Segesvár, Dicsőszentmárton, Szászrégen, Marosvásár­hely, Nyárádszereda, Szilágycseh, Szilágysomlyó, Zilah, Nagy­enyed, Torda, Aranyosrákos, Csíkszentmárton, Csíksze­re­da, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Zete­laka, Székelykeresztúr, Kolozsvár (két előadás), Dés, Szecsele­város, Sepsiszentgyörgy (két előadás), Kovászna, Zágon, Kézdi­vásárhely, Kézdiszentlélek, Barót, Bardóc, Uzon, Sepsiszent­györgy, Lupény, Lónya, Végvár, Temesvár (két előadás), Arad, Székelykeresztúr, Nagyszalonta, Kolozsvár, Brassó, Nagy­károly, Szatmár, amely több mint ötven rendezvényt jelentett. Az előadásokat három téma köré szervezték: „Szülőföld”, „Homo faber” és „Mi, együtt”, amelyek többnyire a vers, folk és játék ötvözésével zajlottak.

Érdemei közé tartozott, hogy számos írót, költőt, több száz hivatásos és műkedvelő színészt léptetett fel, Baráti Köröket hozott létre, irodalmi pályázatot hirdetett Szülőföld, munka, testvériség témakörben, fotópályázatot Fiatalok címmel. Cseke Gábor visszaemlékezése alapján több tucat énekes és zenekar fordult meg a matinék színpadán: Avram Grete, Bálint Péter, a Breuer testvérek (Ferenc és Ildikó), Chifor Monica, Crisan Victor, Csortán Márton, Csutak István, Domokos Árpád, Györ­ke Gyöngyvér, Ion Elena, Kovács András, László Kálmán, Márkus János, Nagy László, a Papp testvérek, Pernes Radu, Trifán László, Váradi Imre folkénekesek, az Actinia (Csík­sze­reda), a Barozda (Csíkszereda), a Bodzafa (Kolozsvár), a Compact (Petrozsény), a Folk Group 5 (Csíkszereda), a Har­mat (Kolozsvár), a Metropol (Nagyvárad), az Origó (Sepsi­szentgyörgy), az Ördögszekér (Kolozsvár), a Táltos RT (Temesvár), az Univers (Temesvár), a Vox T 77 (Csíkszereda), valamint a Garabon­ciás (Temesvár) együttesek.

Az első újraindított csíkszeredai matinéról Molnár H. Lajos számolt be, aki a rendezvény meleg hangulatát emelte ki, amelyre főleg a fiatal közönség volt kíváncsi. A be­számoló szerint a színpadon nagy félkörben ültek a szer­kesz­tőség tagjai, valamint az előadók. A műsort a Zakariás testvérek kezdték, akik Prométeuszról és az emberek mindennapjairól énekeltek, ezt követte a román nép és az „együttélő nemzeti­ségek” közös múltjának kétnyelvű krónikája, versek és dalok hangoztak el a hazáról (Váli József, Vasile Avram, Dan Culcer, Cseke Gábor költők, Ion Elena, Verzár Ferenc, Anca Drăghici, Domokos Árpád folk énekesek). Az első félidőben még a székely­udvarhelyi pantomim-előadók szórakoztatták a közön­sé­get, majd a Zakariás testvérek zárták le az első részt.

A szünet után a székelyudvarhelyi irodalmi színpad tagjai léptek a pódiumra, ezt a sportszerkesztők interjúja követte, akiket az éppen aktuális olimpiai megmérettetésről kérdeztek (Nadia Comăneci sikereiről), majd a Zakariás testvérek együt­tese, a Harmat népdal-összeállítása váltott ki hatalmas tapsot. A biztosítékot a temesvári Univers együttes verte ki, a színpadi világító nagy bosszúságára, amelyről a cikkíró így emlékezett:

„A színpadi világítást biztosító fiatal mester hangulata akkor forrósodott fel igazán, amikor a temesvári Univers együttes lépett a deszkákra. A »hangos zenének« nemcsak előnyei van­nak. Egyik hátránya (amellett, hogy a négy idősebb néni rögtön elhagyta a nézőteret), az volt, hogy egy-egy erőteljesebb dob­ütésre, gitárpengetésre sorjában égtek ki a biztosítékok. Világo­sító barátunk négyet-ötöt cserélt egyidőben, hogy biztosítva legyen a folyamatos áramszolgáltatás, mégis az első énekszám után – teljes sötétség. Pár másodperc és folytatták a műsort, csak a tévé-tudósítót kérték meg: ne filmezzen, míg a fiúk »ter­he­lik a vonalat«.”

A négyórás matiné végén, a csíkszeredai Ifjúsági Klub együt­tese adta elő a Kádár Kata balladája című zenés táncot.

A szervezők az előadás estéjén röviden kiértékelték a csík­szeredai rendezvényt, mivel másnap már Székely­udvar­helyen várta a produkciót a nagyérdemű.

A municípiumban kellemes meglepetés érte a szervezőket, hiszen a művelődési házban már berendezett színpad állt, csak a másfél méter átmérőjű fémdomborítású emblémát (a székelyudvarhelyi fiatalok készítették) kellett a háttér bársony­falára felrögzíteniük. A műsorszámok hasonlítottak a megyeközpontban látottakhoz, viszont lerövidítették a „vers­dömpinget”, változtattak a zeneszámok sorrendjén. A műsor­számok iránt nagy érdeklődést tanúsítottak a helyi fiatalok, így nagy vonalakban ez a rendezvény is elérte a célját.

A szerkesztők megemlítették, hogy a soron következő gyergyószentmiklósi Matinét elhalasztották, mivel az előkészü­letek nem voltak megfelelőek. Az első két rendezvény anyagi és erkölcsi támogatását a KISZ Hargita megyei Bizottsága állta. A kezdeti sikeres rendezvé­nyek után, újabb és újabb, már említett helyszínen szórakoz­tatták a fellépők a közönséget szerte Erdélyben.

Az 1979-es kolozsvári Matinéról a következőképpen számoltak be a lapok:

„… S ha már a zenénél tartunk: Crişan Victor lírai hangulatú számai megkapóak, míg Trifán László professzionista virtuozitással ragadta magával a közönséget. Meglátszik rajta a Metropol iskolája. Amit próbál, az izgalmas, de ebben a műfajban egyelőre Márkus verhetetlen…” (Ifjúmunkás, 1979. március 11.)

Márkus János, viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy önképzés ide, önképzés oda, a beat műfaj megérett arra, hogy képzett oktatók segítsék a fiatal, tanulni vágyó zenészeket. Szerinte az énekoktatással nincs különösebb baj, de a pengetős hangszereket illetően, tudomása szerint egyetlen szakképzett gitártanár sincs az országban. A megoldást abban látta, hogy intézményi szinten (iskola, egyetem), össze kellene fogni a magas színvonalon játszó gitárosokat és általuk lehetőséget teremteni a fiatalok számára a tanulásra.

Leszámítva a kötelező ideológiai és propagandisztikus elemeket, a rendezvény felvállalta a színházi előadásokat, a táncházmozgalmat (hozzájárult az 1981-es kolozsvári tánc­ház-találkozó létrejöttéhez), a népművészetet és az előadások egyharmad részében a könnyűzenének szenteltek teret, ami az adott időszakban, ha szűkös keretek között is, de tovább éltette a romániai magyar együttesek létezését.

Egy 1981-es Szatmár megyei Matinéról így számoltak be:

„A termek mindenhol tökéletesen el voltak szigetelve a külvilágtól: fény és zaj se ki, se be… És a szülők közül sokan nem tudták, mi lehet a fiúkkal, a lányukkal… És ezt a figyel­met néha megzavarta a füttyel, zúgással kifejezett tiltakozás… És gyakran felcsattant a taps. […] De nem a légiriadó miatt sötétítették el, hanem azért, hogy semmilyen külső fény vagy zaj ne zavarja az Ifjúmunkás Matiné szereplőit és nézőit… De a szülők nem a becsapódó gránátoktól féltették gyerme­kei­ket, hanem a késői hazatéréstől. Mert az előadás kicsit elhúzó­dott, s a fiataloknak este 10 körül már otthon a helyük…”

Cseke Gábor így emlékszik vissza ennek a kezdeménye­zés­­nek a jelentőségére: „… Erdélyben akkor pillanatnyilag nem az volt a fő kérdés, hogy a könnyűzenében mely stílus­irányzaté legyen a döntő szó, hanem egyszerűen az forgott kockán, létezhet-e egyáltalán magyar könnyűzene, és ha igen van-e joga és lehetősége arra, hogy saját kifejezési formákra találjon.”

A rendezvénysorozat, a diktatúra elmélyülésével, az 1980-as évek közepére megszűnt.

Szerző: Demeter Csanád

Nyitókép: A Táltos RT zenekar. Forrás: kettospont.hu

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.