„Mindig higgadt volt és mértéktartó, mintha azt akarta volna másoknak megtanítani, hogyan szabályozzanak szépen egy vulkánt, miközben benne izzott, és várta, hogy kitörjön” – írja A jazzprofesszor című regénye címszereplőjéről Szántó T. Gábor. A zongoraművész, zeneszerző és zenetörténész Gonda János személyes harcait és a hazai dzsessz elfogadásáért vívott küzdelmét bemutató kötet izgalmas epizódokat láttat a Kádár-korszak politika- és kultúrtörténetéből is.
Mint az a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyvből kiderül, Gondának a dzsessz volt az élete. Lenyűgözte és idős koráig meghatározta őt a műfajjal való találkozás. Gyerekként látta az Al Jolson főszereplésével készült The Jazz Singert, az édesapja baráti köréhez tartozott a negyvenes évek legnépszerűbb big bandjét vezető Orlay Chappy, és a Gellért szálló teraszán hallgatta a Martiny együttes számait.
Nem véletlen tehát, hogy fiatal zeneakadémistaként Gonda a dzsessz irányába kezdett tapogatózni az ötvenes évek elején. Az életét bemutató regényben vele hallgatjuk Willis Conovernek az Amerika Hangja zavart sávján elhangzó felkonfjait, és végigkísérjük a pályáját attól fogva, hogy 1954 nyarán a sztálinvárosi Arany Csillag szállodában, Beamter Bubiek zenekarában játszott zongorán, egészen odáig, hogy az általa megszervezett jazz tanszak, amelyet 1997-ig vezetett, a rendszerváltozás idején főiskolai tanszékké alakul át.
Ahogy az alcíme is sejteti, a rögtönzés A jazzprofesszor egyik központi motívuma. „Megtanulható-e egyáltalán az improvizáció, a szabad játék, ahol a csak a rá jellemző belső ritmust és dallamot keresi az ember, és elszakadva a standardoktól, eljut valami senki másra nem jellemzőig?” – töpreng a regény egy pontján a címszereplő. És gondoljunk csak bele: a rögtönzés, amivel Gonda Jánosnak élete végétől dolga volt, talán a Kádár-kori művész-értelmiség egyik legértékesebb tulajdonságának tekinthető. Emiatt is érdekes, hogy Szántó T. Gábor kötete nemcsak a hazai dzsessz halhatatlanjai közül villant fel sokakat, hanem megismerjük belőle a főhős holdudvarába tartozó színházi- és filmrendezőket, valamint zeneteoretikusokat is.
Gonda János a mérnöki ismeretekhez érezte hasonlónak a zenét. A rend adott neki szabadságot a színpadon. A legmagasabbra azonban mégis akkor ért, amikor sikerült átlépnie a határokat. Hiszen, amint arra a regény is rámutat, a Sextetjével rögzített, a szibériai költészetből és az indiai zenei hagyományból egyaránt merítő, a dzsessz, a folk és a világzene ízeivel fűszerezett Sámánének a legsikerültebb lemeze.
A sámán rendszerint a törzse érdekeit szem előtt tartva lép kapcsolatba a magasabb szférákkal, és amikor a honi kultúrpolitika prominenseivel tárgyalt, Gonda is a „dzsessz-törzs” szempontjait igyekezett szem előtt tartani. De vajon, ha a saját helyzete úgy kívánta, tudott-e szembesülni a csenddel, képes volt-e szünetet tartani?
A Beatkorszak podcast legújabb részében a kelet-európai zsidóság 20. századi sorstragédiájával is számot vető, de alternatív műfajtörténetként is olvasható A jazzprofesszor szerzőjével, Szántó T. Gáborral beszélgettünk.
Sikerült-e a családi és személyes traumák miatt gyakran melankolikus, nehezen megnyíló és a munkába menekülő Gonda Jánosnak a zenén keresztül megtalálnia és kifejeznie magát? Meglelte-e végső soron az improvizációban a felszabadulást? Az adásból kiderül!
Szerző: Vass Norbert
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.