A Pamuttextilművek művelődési háza Dávid Károly, a Népstadiont és a Ferihegyi terminált is jegyző építész tervei alapján épült 1951-ben. Hívták Dallos Ida Kultúrháznak és Szakszervezetek Kultúrotthonának is, 1961-ben aztán több hasonló intézményt összevontak, ekkor született a Fővárosi Művelődési Ház elnevezés. Működött az FMH-ban Gyűjtők Klubja, Folklór Centrum és Újítók Klubja, és rengeteg zenekar is koncertezett itt. Innen indult a Ki Mit Tud-döntős Kék Csillag, készített itt felvételt a Syrius és az After Crying is. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy bármi történt a magyar rockzenében a rendszerváltásig, ahhoz az FMH-nak valamilyen formában köze volt.

Cserháti Zsuzsa gyermekkora idillien indult. Nagyapja a Kőbányai Sörgyár igazgatója volt, a család a gyár Gitár utcai villájában lakott. Az idill azonban nem tartott sokáig: a nagyapa nyugdíjba vonulásával a családnak egy – szintén a X. kerületben lévő – panellakásába kellett költöznie, időközben pedig Zsuzsa szülei is elváltak. A nehézségek ellenére édesanyja beíratja balettozni lányát, aki arról álmodik, hogy híres táncosnő lesz, de többszöri próbálkozása ellenére sem veszik fel a Balettintézetbe. Énektanárhoz is jár, a kereskedelmi iskola elvégzése után pedig a Divatcsarnokban kezd el dolgozni.

…Varsóban, még a hetvenes évek közepén, de akkor, és ott meglett. Egy évvel ezelőtt sajnos végleg elvesztettük.

dr. Somló Iván Tamás Budapesten, a józsefvárosi Práter utcai általános iskola zenei tagozatán tanult hegedülni, majd édesapja ismerőse, Heinemann Sándor, az egykori Orfeum tulajdonosának javaslatára az Állami Artistaképzőben folytatta a tanulmányait, ahol a szakmai tárgyak mellett klarinéton és a szaxofonon is megtanult játszani. (Többször említette interjúiban, hogy bár inkább zongorázni vagy gitározni tanult volna.) Mivel az általános tárgyakat együtt hallgatták a Balettintézet növendékeivel, megismerkedett és összebarátkozott Horváth Károly balett-táncos növendékkel, aki később Charlie néven az egyik legeredetibb hangú énekesünk lett.

Dinnyés József lassan ötven éve vágott neki saját dalaival és kortárs költők énekelt verseivel az egész magyar nyelvterületet lefedő, évről évre ismétlődő körútjának. Ehhez – Szilágyi Domokos szavaival élve – olyan „hétmérföldes csizma-hit” kell, ami nem évül el akkor sem, ha úgy tűnik, hogy lassan lejár az élőszavú költészet ideje. Vagy még el sem érkezett igazán? Az immáron háromezerre rúgó dalkincs tulajdonosa mögött hiába van már megannyi kilométer és kereszteződés, a számtalan stoppolással és utcazenéléssel töltött nap, a klubokban, kocsmákban, kultúrházakban tartott koncertek, börtönökben és templomokban adott műsorok után ma is ugyanolyan lelkesedéssel indul neki (az első lemezéről kicenzúrázott, „Határtalanul szeretném hazámat” jelszó szellemében) egy-egy utazásnak – a jobb híján Régi Magyarországnak nevezett, szétszabdalt térség fogyatkozó népességű városai és falvai felé.

Papp Máté:
Bár már jó ideje énekeltél, lemezed mégse jelenhetett meg. Gondolom, a cenzúra közbeszólt.

Dinnyés József:
Természetesen a lemezpiacra be kellett volna kerülni. ’67-ben a Pol-beat Fesztivál kiadta a Karrier című dalt három Gerilla-szerzeménnyel egy lemezen. Hát mit mondjak, a Gerilla-rajongóknak én nem tetszettem, az engem szeretőknek meg a Gerilla nem tetszett, úgyhogy ilyen felemás, egynegyed-háromnegyedes lemez volt. A háromnegyed az egy bizonyos ritmushoz nagyon jó, például a keringőre. „Felkérés keringőre!” – így is hívtam ezt a lemezt. Az önálló lemez viszont nem nagyon akart összejönni, míg nem sikerült Buda Ferenc versével egy nagyon kellemes kislemezt készíteni. A Kex együttessel mentünk be a stúdióba, és egyfolytában egymást hülyítettük. Együtt is mutattuk be jó pár klubban, nagy élvezettel, hiszen abszolút marginálissá tett anyagok jelentek meg.

1986 elején Vikidál Gyula kilépésével a Pandora’s Box énekes nélkül maradt. Bencsik Sándor szólógitáros, Zselencz László „Zsöci” basszusgitáros és Pálmai Zoltán dobos ekkor hozza létre a Metal Company nevű formációt azzal a szándékkal, hogy a P. Box mellett egy alternatív formációval is fellépési lehetőséghez jussanak. Babári József – művésznevén Mr. Basary (ejtsd: Miszter Bazári) – előbb a Metal Company billentyűse és énekese lett, később azonban a P. Boxba igazolt. 1986 őszén Deák „Bill” Gyula csatlakozott a Metal Companyhez, így néhány koncert után felvették a Bill és a Box Company nevet, amelyet néha Bill Box Company formában is használtak. A névváltozást Bill belépésén kívül az is indokolta, hogy Cserháti Pityi felhagyott az aktív zenéléssel és a P. Box név használatát illetően Bencsikkel ilyen kompromisszumos megoldásban állapodtak meg.

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, zsidó családban. Fényképész szüleit szomszédok, barátok bújtatták, így úszták meg a Holokausztot, amelynek több rokonuk is áldozatul esett. A család a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt lakott, a Toldi mozi fölött. A filmszínház 1932-ben nyílt meg, de akkor még City mozi volt a neve, ahogy az utcát sem Bajcsy-Zsilinszkynek, hanem Vilmos Császár útnak hívták. Az ötvenes években már nem csengett jól a nyugatias név, a City moziból előbb Úttörő filmszínház lett, 1951-ben pedig Toldi.

A zenekart 1980-ban alapította Bencsik Sándor „Samu” szólógitáros és Cserháti István „Pityi” billentyűs. Mindketten a P. Mobil tagjai és dalszerzői voltak, de miután az együttesnek éveken keresztül nem jelenhetett meg nagylemeze, új tagokkal és új névvel próbáltak meg érvényesülni. Sáfár József „Dödöle” basszusgitárossal kiegészülve kerestek további tagokat, s hamarosan Varga Miklós énekes és Szabó István „Putyur” dobos csatlakozott hozzájuk.

Mielőtt szorgos kezek odaadó munkájával 1968-ben felépült volna Zuglóban a Kassák Lajos Művelődési Ház, a Kacsóh Pongrác úti lakótelep fiataljai mellőzni voltak kénytelenek a kerületi közművelődés áldásos hatásait. Amikor viszont kész lett a fővárosszerte Kassák Klubként emlegetett közösségi tér, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtára mellett az MSZMP három körzeti alapszervezete, valamint az ifjúsági klubmozgalom egyik legjelentősebb helyszínévé avanzsáló Zuglói Diákklub is a falai közé költözött.

Juhász Előd szerkesztő és Bodnár István rendező, az MTV munkatársai (1981)

Juhász Előd televíziós-rádiós szerkesztő, műsorvezető 1938. május 4-én született Budapesten. 1956 és 1961 között végezte a Zeneakadémia karmester-, illetve zenetörténeti szakát. 1962-ben szerkesztő-gyakornokként dolgozott a Zeneműkiadónál, majd 1963–1981 között a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt, ahol többek között a Zeneközelben című műsort, illetve a Hétvégi panoráma és a Kettőtől ötig című élő adást, valamint felvételről a Muzsikáról – fiataloknak és a Találkozás a stúdióban című sorozatokat szerkesztette, illetve vezette, továbbá részt vett a Bartók-sorozat összeállításában is. 1981-ben átigazolt a Magyar Televízióba, ahol 2002-ig volt az emblematikus Zenebutik műsorvezetője, amely műfajok közötti és térbeli kirándulásra egyaránt invitálta a nézőket úgy, hogy közben a Kádár-rendszerben szokatlan módon világsztárokat is felvonultatott. Juhász Előd könyvet írt mások mellett Gerschwinről, több kötetet is Leonard Bernsteinről, valamint a Zenebutik adásait is megörökítette számos könyvben.

Csatári Bence:
A cenzúra a Magyar Televízióban a Zenebutik című műsorban is tetten érhető volt? Előfordult, hogy egyes „beszólásaiért” megbüntették, szilenciumot kapott?

Juhász Előd:
Alapvetően kétszer történt meg velem ilyesmi, de ezekben az esetekben azért én is ludas voltam. Egyik alkalommal, 1982 végén hangzott el a számból egy olyan mondat, hogy „azért vagyok ilyen barna, mert a MALÉV Air Tours utasaként Thaiföldön jártam”. Ez persze nem politikai elszólás volt, hanem inkább egy kis reklám, ami abban az időben nekem megengedhetetlen volt, és valószínűleg még most is annak lenne tekinthető. Mivel senki nem kényszerített arra, hogy én ezt mondjam, megkaptam a magam ledorongolását.

A perzselő forróságban megpróbálunk egy kis ízelítőt adni abból, milyennek is látta a nyarat anno a táncdalénekes, a disco-királynő, az alternatív, a rock’n’roller és a punk. A dalok nagy része kultikus sláger, ami pedig biztosan kiderül a válogatásból, az az, hogy nekünk, magyaroknak a Balaton a riviéra. Fogadjátok szeretettel – a hőségriadóra való tekintettel – a nyári túlélő-csomagunkat:

Felföldi Anikó – Németh Lehel: Nekem a Balaton a riviéra (1961)

Németh Lehel táncdalénekes és Felföldi Anikó színésznő ikonikus dala S. Nagy István szövegével tökéletesen összefoglalja a magyar szocializmus nyarait: a kötelező balatoni nyaralásokat a szolgálati üdülőkben, s a napozást a saját bejáratú tengerünknél. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk! Azonban a számot – főképpen a következő sorait – ironikusan is lehet értelmezni: „Sohasem kergetek én délibábot, / józanul járok, nem álmodom. / Utazni szeretek, de majd kibírom,  / ha nem lesz farmom Vadnyugaton.” S. Nagy a „Vadnyugat” mellett egyéb popkulturális utalásokat is beépít a szövegbe, remekül bemutatva, hogy a kor emberei elsősorban a filmvásznon keresztül szagolhattak bele a hanyatló nyugat ópiumába („Mert a Lollobrigida és a Sophia Loren, meg a Marina Vlady nekem te vagy!”).