Volt egyszer egy beatkorszak

Kié a Nagy P? – Pandora’s Box (P. Box)

2017. július 08. - beatkorSzaki

safar_jozsef-int-2011-pbox02-03.jpg

A zenekart 1980-ban alapította Bencsik Sándor „Samu” szólógitáros és Cserháti István „Pityi” billentyűs. Mindketten a P. Mobil tagjai és dalszerzői voltak, de miután az együttesnek éveken keresztül nem jelenhetett meg nagylemeze, új tagokkal és új névvel próbáltak meg érvényesülni. Sáfár József „Dödöle” basszusgitárossal kiegészülve kerestek további tagokat, s hamarosan Varga Miklós énekes és Szabó István „Putyur” dobos csatlakozott hozzájuk.

Az első, 1981-ben megjelent nagylemezüket – amelynek zenei anyaga az útkeresés jegyében eklektikusra sikerült – a kor eladási számai tekintetében nem lehet sikeresnek nevezni. Koncerteken az új anyag mellett néhány régi P. Mobil-dalt is játszottak, utóbbi banda közönsége azonban nehezen törődött bele, hogy Samu és Pityi elhagyta a Mobilt, kezdetben ezért komoly balhék kísérték a P. Boxot, Samut és Pityit pedig árulóknak tartották, noha a zenekarnév rövidített formájának P. kezdőbetűje éppen az „anyazenekarra” utal. A P. Mobil 1982-ben a Kié a Nagy P? című dallal foglal állást a kérdésben.

1982-ben Varga Miklós a nemzetközi babérokra vágyó Safari együttesnek is tagja lett. Samu és Pityi azonban nem fogadták el, hogy frontemberük egyszerre két zenekarban is énekeljen, így a P. Boxban Vikidál Gyula váltotta Vargát. Az új énekes egy kislemezzel mutatkozott be a közönség előtt, amelynek egyik oldalára a pár héttel korábban elhunyt Radics Béla emlékére írt A zöld, a bíbor és a fekete című dal került. Sokan máig ezt a Sáfár József zeneszerző és Csiga Sándor dalszövegíró által jegyzett dalt tartják a magyar hard rock himnuszának.

1983-ban megjelenik a Kő kövön című nagylemez, amely elsöprő sikert arat mind a szakma, mind a közönség körében. Vikidál Koppányt alakítja az István, a király című rockoperában. Oratorikus jelleggel több betétdal a P. Box programjába is bekerül, Vikidál mellett Varga Miklós, Deák „Bill” Gyula, Nagy Feró és Sebestyén Márta is fellép velük, ezzel a P. Box lesz a legsikeresebb koncertzenekar a magyar rockporondon.

1984-ben Sáfár helyét az Edda megszűnése után zenekar nélkül maradó Zselencz László „Zsöci” veszi át, majd 1985-ben Szabó helyére a régi P. Mobilos zenésztárs, Pálmai Zoltán kerül, így Vikidállal együtt már négy régi klasszikus mobiltag játszik az együttesben. 1985-ben megjelenik Ómen című harmadik nagylemezük, amelyre Földes László „Hobo” írja a szövegeket, de az átütő siker elmarad. A klasszikus hard rock a nyolcvanas évek közepére teljesen háttérbe szorul, a közönség létszáma megfogyatkozik, Vikidál pedig a színházi pálya felé tesz lépéseket, és 1986 elején elhagyja a zenekart. Zenésztársai folytatják a koncertezést P. Box néven, de Samu, Zsöci és Pálmai Mr. Basaryval kiegészülve egy Metal Company nevű formációban is játszanak. 1986 őszén csatlakozik a zenekarhoz Deák „Bill” Gyula, a P. Box nevet még néhány koncerten használják, majd az együttes neve Bill és a Box Companyra módosul.

Fotó: Passzio.hu.

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9012648335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása