A beatkorszakot generáló hatvanas évek eleje és közepe, a gimnáziumi évek után az egyetem idején rock- és bluesrajongó lettem. Akkor már Hendrix, a Cream, illetve itthon Radics Béla voltak a sztárok. A nagy angol és amerikai bandák a nyolcvanas években kezdtek megjelenni a hazai színpadokon is, zömében a nagy budapesti helyszíneken. A Rolling Stones, Rory Gallagher, a Jethro Tull, a Deep Purple, Bob Dylan, a Colosseum, Junior Wells és a többiek koncertjeire persze nem sajnáltuk sem a fáradságot, sem az időt. Összedobtuk a benzinpénzt, és a Trabant kombiba zsúfolódva hajtottunk fel Pestre, hogy hallhassuk a rajongott zenekarokat. És akkoriban adta már magát a lehetőség, hogy a szomszédos Ausztriában is megtegyük ugyanezt. Egyrészt közelebb volt, másrészt a jegyárak sem voltak elszabadulva, legfőképpen pedig amiatt, mert néhány olyan előadót csíphettünk el, akiket itthon nem hallhattunk.

Fényképeket rejtő cipősdobozokban kutatok. Ha kinyitom őket, rám ömlik a múlt ezer emléke, és a sokszor gyűrött, szakadt szélű fotókon megjelenik minden, ami történt, ami fontos volt, vagy annak tűnt. Közöttük, bennük keresem az időt. Nyissuk hát ki a sötétkamra ajtaját, lépjünk be a szentélybe ‒ fixálók és más titokzatos varázsszerek közé ‒, ahol megszülettek, életre keltek ezek a fényképek! Hívjuk elő a rock and roll időt!

Fénykorában három Éva alkotta az idén ötven éves Kócbabákat: Csepregi, Fábián és Pál. A női vokálegyüttes a Neotonnal közösen érte el a legnagyobb sikereit, beutazták a világot, ám a trió végül szólóénekesekre bomlott, a máig népszerű diszkózenekar mellett pedig csak Csepregi Éva tartott ki.

Egy könyv nagyon hiányzik a magyar rocktörténet kötetei közül: Laux József önéletrajza. Pedig 1974-ben hozzákezdett, de csak a szinopszisig jutott el:

Bódy Magdi zenei tehetsége hamar megmutatkozott, már nyolcévesen felvették a Magyar Rádió Gyermekkórusába. Habár édesanyja nem feltétlenül ezt az utat szánta neki, mégis a színpadon teljesedett ki az élete. Középiskolásként a Korong és a Syrius együttesekkel dolgozott, aztán a Mikrolied vokál megalapításával folytatódott a karrierje. Később jazz tanszakra járt és pantomimezett is. A kezdetekről, a „nagy generáció” felől érkező impulzusokról és a nyugati turnékról is beszélgettünk vele.

Ha létezne a Minden idők legrejtélyesebb magyar származású menedzsere-díj, akkor egészen biztosan Halmai József (Joseph Ernest Hamvai, Joe Hamvai, Joe E. Hamvai, Joe Hamvay) kapná meg. A Nashville Teens, a Spencer Davis Group, Millie Small promoterének, Zalatnay Cini menedzserének zavarba ejtően látványos feltűnése és még látványosabb eltűnése fenekestül forgatta fel a magyar beatéletet.

1969 őszén, az Andrássy úti Ádám sörözőben Gryllus Dániel és Mikó István megalapították a Kalákát. A zenekart, amely Sebőék mellett megteremtette azt a sanzonhoz közeli műfajt, amit az egyszerűség kedvéért énekelt versként emlegetünk. Nemzedékek sora nőtt fel műsoraikon, találkozott általuk először a költészettel. Munkásságukat kétszer is Kossuth-díjjal ismerték el. A rendszerváltozás után Gryllus Dániel ráadásul kiadót alapított, amely idővel a folkos, énekelt verses szcéna egyik legfontosabb publikációs lehetősége lett. A hátborzongatóan szép Jeszenyin-albumról, a sokáig késő nagylemezről és a lórántffy-s örökségről is beszélgettünk vele.

Miskolci létedre pont az Eddáról nem akarsz írni? – kérdezte az egyik barátom. Mondtam, hogy nem. Nem akarok ugyanis döntőbíró lenni. Most mégis megszegem az ígéretem. Az alábbi sorok Miskolcról, a miskolciak vágyairól és az Eddáról szólnak. Ítélkezés nélkül.

Nemzetközi karrierrel a háta mögött, országosan ismert énekesnőként alapította meg Zalatnay Sarolta a Cini és a Tiniket. Bár a két vokalista, Várszegi Éva és Postásy Juli már nem voltak tinédzserek, de úgy hat-nyolc évvel fiatalabbak voltak Cininél. Várszegi úgy emlékszik vissza, hogy gimnazistaként az egyik nagy kedvence Zalatnay volt. A formáció 1975 decemberében debütált, ám a korszakra jellemző módon nem bizonyult hosszú életűnek: két-három éven belül Postásy és Várszegi is otthagyta Zalatnay-t, aki ezután tovább kereste az útját, a nyolcvanas évek elején például megalapította a Cinibabákat.

A magyar film és a rockzene története szempontjából is megkerülhetetlen Kopaszkutya című film alkotójának, Szomjas Györgynek, illetve rocktörténetünk egyik legmeghatározóbb kutatójának, Jávorszky Béla Szilárdnak köszönhetően nélkülözhetetlen forrást kapott a jövő a 80 Szomjas év című kötet megjelenésével.