Nem kizárt, hogy Nádasy László 1962-ben készült Lopott boldogság című filmje a legkorábbi mozgóképes dokumentum, amelyben a hazai ifjúsági zene képviselői láthatók. A film zenéjét Petrovics Emil és Gyulai Gaál János írták, a forgatás 1962 júniusának elejétől augusztus közepéig zajlott, a mozik pedig októberben mutatták be az eredetileg Ellopott boldogság címet viselő alkotást.
Azt hiszem, a magyar könnyűzene történetében nincs még egy olyan ember, akinek a munkásságát olyan sok (jogos) kritika érte, mint az éppen száz éve született Erdős Péterét.
Ma lenne 100 éves Erdős Péter. A „popcézár”, a rendszerváltás előtti magyar popzene élet-halál ura. Sokan tisztelték, mások félték, megint mások gyűlölték. Sőt, az internet tanúsága szerint ezek az érzések máig sem múltak. Van, aki hálás a támogatásáért, más az ő számlájára írja a sikertelenségét. De vajon miért ezek a szélsőséges érzések, és őt mik motiválták őt a döntéseiben?
A nagyváradi Szent László Napok keretében, 2025. június 23-án helyére került a
Ezerkilencszáznyolcvanvalahányban egy
Vikidál Gyula nem sokkal a Dinamit feloszlását követően kapta meg első színházi feladatát. Vajon szintlépésként élte meg, hogy ezentúl nemcsak énekelnie, hanem játszania is kell? Melyik szerepet kellett visszamondania az István, a király miatt? Milyen érzés volt a színdarabból készülő film forgatásán összetalálkozni a színész hősével? Mikor érezte meg, hogy nagy siker lehet az előadás? Interjúnkból kiderül.
1995. május 19-én Zorán otthagyta kézlenyomatát a Rock Csillagok Falán. A hollywoodi Hall of Fame mintájára, a kilencvenes években indított gyűjteményt, rajta gitártest alakú keretben a legendák kéznyomával és aláírásával, ma a
1972. augusztus 6-án lezárult a
A szülei kémikusok voltak, a húga a Győri Balettban táncolt, és mindig volt náluk otthon egy zongora. Erdész Róbert a Solaris, Napoleon Boulevard és Cabaret Acoustic zenekarok billentyűs-zeneszerző-producere, számtalan díj tulajdonosa. Most az első nagy sikerükről mesélt nekünk. Megtudtuk továbbá, miért volt egyértelmű a zenekari névadás, hogy ki adott spontán dobkoncertet egy Üllői úti játszótéren, illetve, hogy miféle díszkíséretet kapott élete első Ifiparkos koncertje előtt.
Néhány napja szembejött velem a Facebookon egy