1970 elején a Syrius új felállása, hasonlóan az akkori magyar beatzenekarokhoz, olyan nyugati együttesek dalainak feldolgozásaival jelent meg a magyar populáris zene színterén, mint a Beatles, a Spencer Davis Group vagy a King Crimson. A rajongók az 1970 és 1973 közötti Syriust a „legendás” jelzővel illetik, ezzel megkülönböztetve a régebbi és későbbi formációktól. Az akkori felállás tagjai Orszáczky Jackie (ének, basszusgitár), Ráduly Mihály (szaxofon, fuvola), Pataki László (zeneszerző, billentyűs), Veszelinov András (dobos) és a Syrius alapítója, Baronits Zsolt (szaxofon) voltak.

A rock és a politika – ha tetszik, ha nem – gyakorta érintkezik. A műfaj alapvetően protest indíttatású, és jó esetben valamiféle ideológiát közvetít. Hozzáállásában mindenképpen és gyakran a dalszövegeken keresztül direktben is. A jelenség létezik tehát, de szerintem az értelmezők gyakran túllihegik a politikai allúziókat. Amikor meg eleve politológusok vagy történészek vizsgálják a jelenséget, akkor jó eséllyel esünk át a ló túlsó oldalára.

Örömmel újságoljuk, hogy mostantól nemcsak olvashatók, de hallgathatók is a vagyunk, hiszen a Beat Rádió hullámhosszán hetente új, pop- és rocktörténeti beszélgetéssel jelentkezünk. Az adások elérhetők lesznek itt, a blog felületén is.

Müller Péter az URH elnémulása után a Kontroll Csoport nevű formációban landolt, ami amolyan underground szupergroupnak is nevezhető. Tagjai a művészetek különböző területeiről érkeztek: volt köztük klasszikus képzettségű zenész (Farkas Zoltán és Hajnóczy Csaba), valamint amatőr színjátszó is (Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László, Lehoczky Károly, Újvári János); hozzájuk csatlakozott a filmrendező, szövegíró Müller, de játszott az együttesben Iványi Norbert (dob), valamint Hajnóczy Árpád (szaxofon) is. Experimentális produkciókat hoztak létre törzshelyükön, az Ikarus Művelődési Házban.

A kilencvenes és kétezres években a bulvárújságírással kétes hírnevet szerzett Ómolnár Miklós egy évtizeddel korábban rocktörténetileg kulcsfontosságú, kiváló könyveket írt. Olyanokat, mint a Radics Béláról szóló kötet, vagy A rock napszámosai. A Pengék és halakat úgy kétévente rituálisan újraolvasom. Hogy ezúttal hogy tetszett? Mondom is.

Nagy Judit a Rangers énekesnője volt, 1970-ben pedig Algériában vendégszerepelt Cserháti Zsuzsával és a Thomastikkal. Piros tárcsákról, színfalak mögötti hubertusozásról, gázsikról és kiülésekről mesélt nekünk. Kiderült aztán az is, hogy a gázsik olykor elmaradnak, előkerülnek viszont a kések. Megdöbbentő kalandok a hetvenes években ORI-turnén innen és túl.

Bár a médiumokban gyakorlatilag nem látszott ebből semmi és a budapesti közönség sem ismerte ezeket a zenekarokat, de a hatvanas évektől vidéken is megindult a beatélet. A hetvenes években egyre több zenekar tudhatott maga mögött regionális rajongótábort. Ilyen volt az 1972-ben Szombathelyen megalakult Lord együttes is, amely hard rock zenét játszott. De hogy kerültek kapcsolatba az osztrák sógorokkal?

A Gemini együttest Várszegi Gábor alapította 1965-ben. Hosszú-hosszú évekig világslágereket interpretáló klubzenekarként tevékenykedtek, olyan muzsikusok is megfordultak a bandában, mint például Rusznák Iván (később M7-es) vagy Kékes Zoltán, aki a Gemini után a Fermben, a Juventusban, majd a Hungariában tűnt fel. Nagy népszerűségnek örvendtek, több gyár kultúrotthonában (Volán, Taurus Gumigyár) is rendszeresen felléptek, jelentős közönségbázisuk alakult ki.

Csengey Dénes éles megfigyelése szerint a Cseh–Bereményi-dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a lovagkor végét járó nemzedék (avagy az úgynevezett nagy generáció) egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus) viszonyban a mozdulatlanságba fagyott társadalmi léttel és benne önnön életével, melynek törvényszerűen underground színtér néhány szereplője is része lett. Többek között Gémes János Dixi és Baksa-Soós János is (a Kex együttesből). Róluk is dúdolnak a most következő sorok.

Életem első koncertélménye egy akkoriban Magyarországon feltörekvő divatos zenei irányzathoz, a heavy metalhoz köthető. Már 11 évesen hallgattam a „fekete bárányok” kalóz-, illetve hivatalos műsoros kazettáit a tíz évvel idősebb bátyám jóvoltából, és közülük is voltak, akik kacérkodtak ezzel a stílussal, de elsőként szikár, lecsupaszított, el nem mismásolt heavy metalt nem ők, hanem a Pokolgép tagjai játszottak (Nagy Feró sokat segített nekik, az első lemezük szövegeit is ő írta). A bátyám nem szerette a Pokolgépet, így amikor 1986 őszén megtudtam, hogy jönnek koncertezni Sárbogárdra, egy pillanatra tanácstalan lettem, kivel is menjek, és egyáltalán: elengednek-e a szüleim 13 évesen a sok züllött arcú rocker közé. Az osztálytársaim akkoriban Első Emeletet, R-GO-t és Dolly Rollt hallgattak.