Kovásznai György (1934-1983) festő, író, filmrendező évtizedeken át a Pannónia Filmstúdióban készített animációs filmeket. Nevéhez fűződik a Habfürdő című egész estés alkotás 1978-ból, de az ottani munkássága elsősorban rövidfilmek megalkotásából állt össze. Általában Kovásznai volt filmjeinek ötletgazdája, forgatókönyvírója és rendezője is, és természetesen teljes mértékben ő felelt a képi világért. Akkoriban világszinten is különlegesnek számító technikát használt. Az egyes képkockákat teljes egészükben festette meg, tehát nem mozgatta külön a hátteret és a szereplőket. Így meglehetősen eltérő hangulatot hozott létre a megszokott animációs filmekhez képest, hiszen a képek folyamatosan, egész felületükben mozogtak, vibráltak. Igaz, a filmkockák festése nagyon munkaigényes volt, hiszen a kész film minden egyes másodperce 16-24 kész festményt villantott fel.

Igencsak különleges megjelenési formája volt a magyar rockzenének, amikor Magyar Kereskedelmi Kamara egy hanglemezmelléklettel ellátott kiadványt készített. 1976-ban jelent meg Magyarország: régi és új címmel az album, amely tulajdonképpen egy dupla nagylemezborítóba középen befűzött füzet volt. Képekben mutatta be a változó Magyarországot, tematikus oldalpárokban bal oldalon a „régi”, jobb oldalon pedig az „új” élet képeivel. Az oldalpárok a nehézipart, a műszaki találmányokat, a közlekedést, a híradástechnikát, a könnyűipart, az élelmiszeripart és a vegyipart tematizálták. Német, orosz és angol nyelven sorakoztak egymás után a képaláírások.

Sötétben káprázó jelenés – állt az egyik Gasner János által felvett lemez borítóján, Gémes János, alias „Dixi” rendkívüli szószólásainak sűrített archiváló gesztusaként. Dixi valóban egyszerre sötét és káprázatos jelensége nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna a nyolcvanas években fénykorát élő hazai újhullám; az underground körökben forogva, személyes kapcsolatokon keresztül magukra az underground zenekarokra is hatással volt, koncertjeiken és előadóestjeiken pedig gyakran ő is fellépett. De nemcsak ötletadóként, bennfentes közönségként vagy alkalmi beugróemberként volt jelen az egyes eseményeken, hanem valamiféle szellemi háttérként (alkalomadtán pedig központként is).

Cikkünk első része után 1970-től folytatjuk az itthon kiadott külföldi rocklemezek vizsgálatát. Első ránézésre a cikk alcímében esetlegesnek tűnik a korszakhatár. Az 1976-os év az MHV munkájában jelentett cezúrát, mivel az év novemberében Dorogon felavatták saját tulajdonú és működtetésű gyárukat. Az új gyárral megszűntek a kapacitásgondok, ettől kezdve a gyártási folyamat nem jelenthetett a kiadói munkában szűk keresztmetszetet.

Hogy a magyar Live Aidnek volt előzménye, erről szóló cikkünkben már jeleztük egy bekezdés erejéig: és bár az SOS Gyermekfalu - Sztárok a gyermekekért című rendezvényről is hasonlóan ellenmondásos cikkek születtek anno, utólag mégis elmondható, hogy sikeres, a fél országot megmozgató rendezvény vette ekkor kezdetét.

Ezerkilencszáznyolcvanhárom tavaszán még minden megvolt, ami fontos volt azelőtt, de már semmiben sem volt annyi erő, mint régebben. Mi viszont erősebbek lettünk, sokkal, biztosak voltunk ebben, és szükségünk lett volna valamire, ami tényleg illik hozzánk, ehhez az erőhöz, amit szerintünk összegyűjtöttünk. Valami, amit olyannak láthatunk-hallhatunk, amilyeneknek magunkat gondoltuk.

Amikor a Rockszínház későbbi igazgatója 1975 végén hozzákezdett a Keresem a szót, keresem a hangot... című interjúkötet elkészítéséhez, még aligha sejtette bárki is, hogy a következő év milyen radikális változást hoz a hazai ifjúsági kultúrában. A könyv erénye tehát – túl a rengeteg információn – a tökéletes időzítés. A szerző olyan fiatalokkal – köztük Adamis Annával, Bródy Jánossal, Demjén Ferenccel, Frenreisz Károllyal, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral, Radics Bélával vagy Szörényi Leventével – beszélgetett, akiket híressé tett a zenéjük. Egyre-másra előbukkan azonban egy hiányzó is, az országot másfél évvel a kötet megjelenése előtt elhagyó Orszáczky Jackie.

Északi barátaink a magyar rockexport egyik legnagyobb felvevői voltak a hetvenes, nyolcvanas években. Ennek köszönhetően a saját lemezkiadásukban is megjelentek magyar előadók. Lengyelországban a Locomotiv GT-nek jelent meg a legtöbb kiadványa, szám szerint öt hanglemezről (illetve a nagylemez kazetta- és CD-változatairól) beszélünk. Nézzük ezek történetét!

A Fonográf szerzőgárdája az 1975-ös évben három nagylemez anyagát is megkomponálta. Két albumot írtak Koncz Zsuzsának, melyek közül az elsőként megjelent Kertész leszek az énekesnő első verslemeze lett.Ezen az albumon a lemezcímke szerint új kísérőzenekara, a Korál tagjai is közreműködnek, Ne vágj ki minden fát című, vadonatúj számokat tartalmazó korongját viszont már teljes egészében a Fonográf kíséretében vette magnószalagra.

Pontosabban a Partiumból, mivel Józsa Erika és Horváth Károly 1970-ben alakított duója Nagyváradról indult. Két zenei világ találkozott a Concorde-ban: Erika gitárosként és szerzőként beatzenét játszott a Phosphor nevű amatőr lányegyüttesben, Károly pedig komolyzenei képzettséggel bírt, csellózott és reneszánsz zenével foglalkozott. (Érdemes megemlíteni, hogy a Phosphor együttes 1968-ban Nagyváradon csak lányokból alakult. Mivel megelőzték nemcsak a romániai, de a magyarországi lányzenekarokat is, ezért jó eséllyel egy kárpát-medencei elsőség is megilletné őket.)