Az 1970-es év az ország legnépszerűbb beatzenekaraként köszöntött az Illésre. Az előző év karácsonyára jelent meg a mára legendássá vált Illések és pofonok című nagylemezük, amely egyébként ma már nemzetközileg is jegyzett pszichedelikus beatlemeznek számít. Februárban Angliába utazhattak, ahol több koncertet adtak és a BBC magyar rádióadásában is felbukkantak. Az ott adott interjú azonban szomorú mérföldkőnek bizonyult az együttes pályáján.
Mai szemmel feltűnő mondatokat senki sem mondott. Bródy János a maga visszafogott, de határozott stílusában bírálta a szegényes magyar klubéletet, és azt is kifogásolta, hogy itthon még mindig túl sokat foglalkoznak azzal, ha valakinek hosszú a haja. Visszaemlékezése szerint a beattel szembeni itthoni merevségről a riporter a hullamerevség szóra asszociált, amit akár a rendszerre is lehetett érteni (amennyiben valakinek erre volt kihegyezve a füle).
Ezek a gondolatok, különösen a hullamerevség belekeverése az interjúba, sajnos bőven meghaladták a korabeli hatalom ingerküszöbét. A nyugati magyar adásokat rendszeresen lehallgató állambiztonsági szolgálat azonnal „leadta drótot”: a beatzenészek államellenes propagandát folytatnak az éter hullámain! A kulturális irányítás (azaz az informálisan egyeduralkodó Aczél György művelődési miniszterhelyettes) köreiből igen gyorsan mértek szankciókat az együttesre, legnépszerűbb hazai zenekar ide vagy oda. A fővárosban nem koncertezhettek, és a soron következő nagylemezük és a kapcsolódó filmszerepük nem jöhetett létre. Ez lett volna Mészáros Márta Illés-filmje, amely módosított történettel és közreműködőkkel azért elkészülhetett Szép leányok, ne sírjatok! címmel. Érdekesség, hogy végül még Illés-számok is szerepeltek a filmben, noha más közreműködőkkel (Kex, Metro, Tolcsvay, Syrius és Zalatnay Sarolta) ellentétben az Illés nem látszott a jelenetekben, sőt, a stáblistáról is lehagyták őket. Egyébként a tiltásnak nem volt semmiféle formális megjelenési módja: a minisztériumból egyszerűen „átszóltak” a rockzenével foglalkozó szervezetekhez, hogy mihez is tartsák magukat az Illés-együttest illetően. A nyilvánosság a Magyar Ifjúságból, a KISZ központi hetilapjából értesülhetett a tiltásról, ugyanis június 5-én itt jelent meg az ügyről írott Sértett szentek vagy Illésék és pofonjaik című cikk, amelyet Takács István jegyzett.
Egy kis érdekesség 1971 elejéről
1970 decemberében Illés Lajos audenciára járult Aczél György elvtárs színe elé. Erre a kivételes alkalomra rövidre nyíratta haját és öltönyt vett fel. Bizony eléggé megalázó módon zajlott le a találkozás. Aczél csak futó pillantást vetett a zenekarvezetőre és annyit mondott: „Látom, Illés elvtárs, tud Ön rendesen is kinézni, ha akar.” Ezzel elbocsátotta őt, és egyben a tilalmak ideje is véget ért. Népmesei fordulatnak hangzik, de a kommunista államgépezet olajozottságát mutatja: alig pár nap alatt került új nagylemezfelvételi lehetőség, valamint budapesti koncertlehetőség is. A zenekar az 1970-es év mélyrepülését követően ismét nyugodtabb légkörben dolgozhatott tovább.
