Felbecsülhetetlen kincs, amit a Locomotiv GT alkotott a magyar és az egyetemes rockkultúra számára. Meg se kíséreljük a számvetést, sokkal jobb, ha előkapjuk egy-egy lemezüket, teljesen mindegy, melyiket, mert az összes remekmű. Most két különlegesség akadt a kezembe tőlük, mindegyik példátlan és egyedi a hazai hanglemezkiadás történetében: a dupla kislemezük 1979-ből és az Óriás Kislemez 1984-ből. Vizsgáljuk meg a dupla kislemezt.
A hetvenes évek hazai folkirányzatának úttörőjének kétségkívül a Vízöntő számított, a legmaradandóbb életművet azonban az abból 1974-ben kivált zenészek által világhírűvé tett Kolinda tette. Az együttes igazából már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem is létezett: a magyar és balkáni népzenét igyekezett összehozni a nagyvárosi rockos élményekkel, helyenként jazzes ízű kalandozásokkal.
A Sirokkó egy 1983 elején alakult szupergrupp, tagjai Varga Miklós énekes, Lugosi László gitáros, Scholler Zsolt basszusgitáros és Soldos László dobos voltak. A banda megalakulásához összetett, több szálon futó előzménytörténet kapcsolódik, hányatott fennállása során pedig további híres zenészek is megfordultak benne.
Az együttes alapító tagjai korábban, amikor még csak amatőr zenészeknek számítottak, már játszottak közös zenekarban. Soldos László, Lugosi László és Scholler Zsolt 1978 előtt évekig a Fáraóban – mely együttes nem azonos az 1986-ban Gidófalvy Attila által alapított, azonos nevű zenekarral – zenélt együtt, mielőtt Lugosi a Beatricébe, Scholler pedig a Korálba került, Soldos pedig a Tűzkerék tagja lett. Soldos László és Varga Miklós 1980-ban a Zenit nevű zenekarban dolgoztak együtt, ahol Nagy István, a Mini korábbi tagja volt a basszusgitáros, és Aszalós Zoltán, a Beatrice egykori zenésze volt a billentyűs.
Sáránd. A Hajdú-Bihar megyei község tizenhárom kilométerre fekszik Debrecentől és magyar rocktörténeti jelentőséggel bír: innen indult a három Bokor fivér zenei pályafutása, ahol a szüleik a helyi iskolában tanítottak, édesapjuk volt az igazgató, édesanyjuk a tanítás mellett a helyi művelődési házat is irányította.
Rendkívül fontosnak tartották, hogy a gyerekeik zenét is tanuljanak: a legidősebb, Gyula zenei gimnáziumba járt, komoly zongorista karrierre számíthatott a tehetsége alapján, azonban fagottozni is tanult, és a fafúvós hangszer tartásától a zenészek legfélelmetesebb betegségét, ínhüvelygyulladást kapott. Úgy döntött, hogy pár hónapos tanulási hajrát követően felvételizik a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karára, ahova elsőre felvették. Ám előtte édesanyjuk ötletére a három testvér megalapította a Bokor együttest, hangszereket vásároltak a srácoknak, és édesapjuk szállította őket a környék településeire a fellépéseikre. Attila, a dobos-énekes tíz, Tibor, a gitáros-énekes (később basszusgitáros) tizenkettő, Gyula, a billentyűs-énekes tizenhat esztendős volt ekkor, így a szülői felügyelet is megoldódott egyúttal.
Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a zene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba, de most a hetvenes-nyolcvanas évek undergroundjára koncentrálva. A hatvanas évek tvisztelő, stoppoló fiataljai helyett ezúttal a csöveseké és a földalatti figuráké lesz a filmvászon. Az Extázis héttől tízig következő alkalmán, 2018. március 22-én Müller Péter Sziámi Ex-kódex című filmjét tekinthetik meg az érdeklődök. A vetítés utáni beszélgetésen a filmklub házigazdájának, Gelencsér Gábornak a vendége Müller Péter Sziámi, a film rendezője lesz.
A hetvenes évek derekára megerősödött népzenei revival mozgalomban a népzenére rácsodálkozók között a korábban bemutatott Sebő, Muzsikás és Vujicsics együttes mellett már kezdetekkor akadtak olyanok, akik nem annyira az ősi dallamok autentikus előadására helyezték a hangsúlyt, hanem azokat a kor kihívásainak megfelelően jazzes, rockos elemekkel keverték, átdolgozták, saját zenévé tették. Jobb híján nevezzük ezt a vonalat folkirányzatnak, amely ugyan a bigott táncházasok részéről nem sok elismerést tudott magának kivívni, de közben meg az „üzenetet” mégiscsak szélesebb körben terítették. És lemezeiken és koncertjeiken a magyar népzene értékeire olyanok szemét is rányitották, akik amúgy soha egy táncházba be nem tették volna a lábukat.
Sigma (1970)
A Sigma a magyar beatkorszak egyik olyan zenekara, akiknek majdnem sikerült a ligaváltás. A szintlépést sok évtizeden keresztül egy lemez elkészítése hozta meg: a hetvenes években, ha valaki „nagylemezes zenekarnak” mondhatta magát, az általában országos ismertséget, sikert jelentett. Ez a hatvanas évekre még nem volt jellemző, hiszen egyrészről nagylemezről magáról is csak 1967 után beszélhetünk, másrészről a korszak meghatározó hanghordozóját behelyettesítve, a „kislemezes zenekar” kifejezés sem jelentene sokat. Ennek az az oka, hogy akiknek kislemeze jelent meg, azok sem feltétlenül a saját dalaikat rögzítettek, hanem vagy nyugati menő zenekarok számait játszották újra, vagy mások dalait játszották fel, illetve gyakran – zenekari tagnak nem számító – sztárénekest kísértek.
A kenguru Zsombolyai János filmje (ő volt a rendező és az operatőr egyben), 1975-ben mutatták be Magyarországon, 1976-ban az NDK-ban és több, volt szocialista országban. Road movienak is tekinthető, amelyben nagyon hangsúlyos a zene, hiszen a főszerepet alakító Gálffi László hivatásos sofőrt alakít, aki egy ZIL 130-as szovjet teherautót kormányoz a Budapest-Paks útvonalon és a Balaton partján, közben pedig hordozható kazettás magnóról (!) hallgatja a korszak legnépszerűbb magyar előadóit. Arról álmodozik, hogy felveszik a Hungarocamionhoz és Nyugatra járhat majd egy Volvo F88-as svéd csodával. A film dalait önálló nagylemezen is megjelentette a Hungaroton és a szovjet Melodija kiadó Vengerszkaja Esztrada címmel. Érdekesség, hogy a szovjet kiadás 1975-ben, a film bemutatásakor, a magyar azonban csak egy évvel később látott napvilágot, és a két album szerkesztése is eltér egymástól.
A hetvenes évek derekára belendült, blogunkban korábban bemutatott népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője az 1974 tavaszán alakult Vujicsics Együttes.
Pollák János, Kubicsek Sándor, Paulov István, Krausz Ferenc (technikus), Mészner Tibor, Stryczek József, Kubicsek György (1963)
A Nevada legendás zenekar volt a beatkorszakban, majd a hetvenes években újra nevet szerzett magának egy megújult felállással. Játszott itt Radics Béla, Vörös István, Fischer László, Závodi János és Gallai Péter is.