Knisch Gábor 1947. február 10-én született Budapesten. 1977 és 2008 között egyedüli alkalmazottként a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) könnyűzenei exportjáért felelős munkatársaként tevékenykedett, több világsikert érve el. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a Fonográfnak lehetett angol nyelvű lemeze. Ugyancsak az ő közreműködésével léphetett fel a magyar együttesek közül máig egyetlenként a Bojtorján együttes a Wembley Country Fesztiválon, ahogy Frankfurtba is sikerült őket kijuttatnia még a kádári időkben. Sőt, részben neki köszönhető, hogy utóbbi zenekar az USA színpadait is meghódította. Knisch Gábor azonban nemcsak menedzser, hanem maga is zeneszerző, szövegíró. Olyan nagysikerű slágereket írt, mint a Véget ért egy fejezet, vagy a Csak fújt közben a szél, miközben életre szóló barátságokat és ismeretségeket kötött a korszak emblematikus előadóival és szerzőivel.

Csatári Bence:
A Magyar Rádió Kádár-rendszerbeli rendezvényéhez fűződik az egyik legnagyobb külföldi sikert arató magyar dal is. Beszéljük arról, hogy az együtteseken kívül magukat a dalokat hogyan menedzselte Nyugaton!  

Knisch Gábor:
A legismertebb szám Nyugaton a nyolcvanas években egyértelműen Máté Péter Elmegyek című szerzeménye volt, amelyet Sylvie Vartan francia énekesnő vitt sikerre Nicolas címmel. Eredetileg ez a nóta nem is volt olyan nagy sláger, a szerző a rádió 1975-ös vetélkedőjén, a Made in Hungary-n mutatta be gitárkísérettel a József Attila Színházban, ahol magam is jelen voltam, mert egy számommal én is versenyeztem. Megtapsolták ugyan Máté Pétert, de átütő sikert érdekes módon akkor még nem aratott. Én viszont megláttam ebben a számban a lehetőséget, és 1980-ban felvettem a kapcsolatot Sylvie Vartan öccsével, Eddie Vartannal, aki az énekesnő producere is volt. Ebben az az érdekesség, hogy a testvérpár részben magyar származású, ugyanis bolgár volt az édesapjuk és magyar az édesanyjuk, ami nem kis részben segítette a dal menedzselését. Meg is tetszett nekik a nóta, írattak hozzá francia szöveget, tehát nem a szöveghű fordítást választották, és megjelentették a Tanday Music cégnél. Ez lett aztán az énekesnő legnagyobb slágere, hiába adott elő azt megelőzően már sok francia dalt. A menedzselést franciaföldön nem hagytam abba ezek után sem, bizonyára az „evés közben jön meg az étvágy” alapon. Ugyanezzel a kiadóval tárgyaltam – általában a januári MIDEM-ek után, 1981 és 1984 között – Zorán Apám hitte és a V’ MotoRock Várj, míg felkel majd a Nap! című számairól, amelyeket Sylvie Vartan lemezre is vett. Az énekesnővel és férjével, az amerikai médiamágnással, Tony Scottival is találkoztam egy ízben a cannes-i Majestic Hotelben. Szintén Franciaországban énekelte fel lemezre Dalida a Kovács Kati által előadott Elfutok című szerzeményt (amelynek szövegét részben maga a magyar énekesnő írta). Utóbbi azért is megérinthette a franciákat, mert jelentős sanzonos hatásokat mutat. Ezek az 1984-ig megjelent dalok tisztesen helytálltak, de az Elmegyek sikerét nem tudták felülmúlni. Ennek a piac némiképp kiszámíthatatlan voltán kívül az a magyarázata, hogy a Nicolas volt szerintem ezek közül a legjobban meghangszerelve.

– Hogy hívnak?
– Ööő!
– Mivel foglalkozol?
– Ööő!
– Mondj már valami érthetőt!
– Piramis!

(korabeli pesti vicc)

Cső alakúra szűkített farmernadrág és térdig érő kockás flaneling, alföldi papucs és western csizma, műbőrdzseki és szimatszatyor, biztosítótű és bőrékszer, kannás almabor és Technokol Rapid, no meg a kedvenc együtteseket ábrázoló kitűzők és jelvények – ezek a csöves szubkultúra elsődleges tárgyi rekvizitumai. Azé a virágkorát a hetvenes évek második felében élő ifjúsági mozgalomé, amelynek kulturális identitását a leginkább az egyre keményebb rockzene, illetve az azokat játszó zenekarok (Piramis, P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band, Korál, Edda) iránti rajongás határozta meg.

A Pamuttextilművek művelődési háza Dávid Károly, a Népstadiont és a Ferihegyi terminált is jegyző építész tervei alapján épült 1951-ben. Hívták Dallos Ida Kultúrháznak és Szakszervezetek Kultúrotthonának is, 1961-ben aztán több hasonló intézményt összevontak, ekkor született a Fővárosi Művelődési Ház elnevezés. Működött az FMH-ban Gyűjtők Klubja, Folklór Centrum és Újítók Klubja, és rengeteg zenekar is koncertezett itt. Innen indult a Ki Mit Tud-döntős Kék Csillag, készített itt felvételt a Syrius és az After Crying is. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy bármi történt a magyar rockzenében a rendszerváltásig, ahhoz az FMH-nak valamilyen formában köze volt.

Cserháti Zsuzsa gyermekkora idillien indult. Nagyapja a Kőbányai Sörgyár igazgatója volt, a család a gyár Gitár utcai villájában lakott. Az idill azonban nem tartott sokáig: a nagyapa nyugdíjba vonulásával a családnak egy – szintén a X. kerületben lévő – panellakásába kellett költöznie, időközben pedig Zsuzsa szülei is elváltak. A nehézségek ellenére édesanyja beíratja balettozni lányát, aki arról álmodik, hogy híres táncosnő lesz, de többszöri próbálkozása ellenére sem veszik fel a Balettintézetbe. Énektanárhoz is jár, a kereskedelmi iskola elvégzése után pedig a Divatcsarnokban kezd el dolgozni.

…Varsóban, még a hetvenes évek közepén, de akkor, és ott meglett. Egy évvel ezelőtt sajnos végleg elvesztettük.

dr. Somló Iván Tamás Budapesten, a józsefvárosi Práter utcai általános iskola zenei tagozatán tanult hegedülni, majd édesapja ismerőse, Heinemann Sándor, az egykori Orfeum tulajdonosának javaslatára az Állami Artistaképzőben folytatta a tanulmányait, ahol a szakmai tárgyak mellett klarinéton és a szaxofonon is megtanult játszani. (Többször említette interjúiban, hogy bár inkább zongorázni vagy gitározni tanult volna.) Mivel az általános tárgyakat együtt hallgatták a Balettintézet növendékeivel, megismerkedett és összebarátkozott Horváth Károly balett-táncos növendékkel, aki később Charlie néven az egyik legeredetibb hangú énekesünk lett.

Dinnyés József lassan ötven éve vágott neki saját dalaival és kortárs költők énekelt verseivel az egész magyar nyelvterületet lefedő, évről évre ismétlődő körútjának. Ehhez – Szilágyi Domokos szavaival élve – olyan „hétmérföldes csizma-hit” kell, ami nem évül el akkor sem, ha úgy tűnik, hogy lassan lejár az élőszavú költészet ideje. Vagy még el sem érkezett igazán? Az immáron háromezerre rúgó dalkincs tulajdonosa mögött hiába van már megannyi kilométer és kereszteződés, a számtalan stoppolással és utcazenéléssel töltött nap, a klubokban, kocsmákban, kultúrházakban tartott koncertek, börtönökben és templomokban adott műsorok után ma is ugyanolyan lelkesedéssel indul neki (az első lemezéről kicenzúrázott, „Határtalanul szeretném hazámat” jelszó szellemében) egy-egy utazásnak – a jobb híján Régi Magyarországnak nevezett, szétszabdalt térség fogyatkozó népességű városai és falvai felé.

Papp Máté:
Bár már jó ideje énekeltél, lemezed mégse jelenhetett meg. Gondolom, a cenzúra közbeszólt.

Dinnyés József:
Természetesen a lemezpiacra be kellett volna kerülni. ’67-ben a Pol-beat Fesztivál kiadta a Karrier című dalt három Gerilla-szerzeménnyel egy lemezen. Hát mit mondjak, a Gerilla-rajongóknak én nem tetszettem, az engem szeretőknek meg a Gerilla nem tetszett, úgyhogy ilyen felemás, egynegyed-háromnegyedes lemez volt. A háromnegyed az egy bizonyos ritmushoz nagyon jó, például a keringőre. „Felkérés keringőre!” – így is hívtam ezt a lemezt. Az önálló lemez viszont nem nagyon akart összejönni, míg nem sikerült Buda Ferenc versével egy nagyon kellemes kislemezt készíteni. A Kex együttessel mentünk be a stúdióba, és egyfolytában egymást hülyítettük. Együtt is mutattuk be jó pár klubban, nagy élvezettel, hiszen abszolút marginálissá tett anyagok jelentek meg.

1986 elején Vikidál Gyula kilépésével a Pandora’s Box énekes nélkül maradt. Bencsik Sándor szólógitáros, Zselencz László „Zsöci” basszusgitáros és Pálmai Zoltán dobos ekkor hozza létre a Metal Company nevű formációt azzal a szándékkal, hogy a P. Box mellett egy alternatív formációval is fellépési lehetőséghez jussanak. Babári József – művésznevén Mr. Basary (ejtsd: Miszter Bazári) – előbb a Metal Company billentyűse és énekese lett, később azonban a P. Boxba igazolt. 1986 őszén Deák „Bill” Gyula csatlakozott a Metal Companyhez, így néhány koncert után felvették a Bill és a Box Company nevet, amelyet néha Bill Box Company formában is használtak. A névváltozást Bill belépésén kívül az is indokolta, hogy Cserháti Pityi felhagyott az aktív zenéléssel és a P. Box név használatát illetően Bencsikkel ilyen kompromisszumos megoldásban állapodtak meg.

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, zsidó családban. Fényképész szüleit szomszédok, barátok bújtatták, így úszták meg a Holokausztot, amelynek több rokonuk is áldozatul esett. A család a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt lakott, a Toldi mozi fölött. A filmszínház 1932-ben nyílt meg, de akkor még City mozi volt a neve, ahogy az utcát sem Bajcsy-Zsilinszkynek, hanem Vilmos Császár útnak hívták. Az ötvenes években már nem csengett jól a nyugatias név, a City moziból előbb Úttörő filmszínház lett, 1951-ben pedig Toldi.

A zenekart 1980-ban alapította Bencsik Sándor „Samu” szólógitáros és Cserháti István „Pityi” billentyűs. Mindketten a P. Mobil tagjai és dalszerzői voltak, de miután az együttesnek éveken keresztül nem jelenhetett meg nagylemeze, új tagokkal és új névvel próbáltak meg érvényesülni. Sáfár József „Dödöle” basszusgitárossal kiegészülve kerestek további tagokat, s hamarosan Varga Miklós énekes és Szabó István „Putyur” dobos csatlakozott hozzájuk.

Mielőtt szorgos kezek odaadó munkájával 1968-ben felépült volna Zuglóban a Kassák Lajos Művelődési Ház, a Kacsóh Pongrác úti lakótelep fiataljai mellőzni voltak kénytelenek a kerületi közművelődés áldásos hatásait. Amikor viszont kész lett a fővárosszerte Kassák Klubként emlegetett közösségi tér, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtára mellett az MSZMP három körzeti alapszervezete, valamint az ifjúsági klubmozgalom egyik legjelentősebb helyszínévé avanzsáló Zuglói Diákklub is a falai közé költözött.