Nemes Nagy Péter (1949) a hazai poprocktörténet egyik legjelentősebb dokumentátora és élő lexikona. A többség az ország első számú bluesszakembereként ismeri. 1984 és 2007 között állandó bluesműsora volt a Magyar Rádióban, később (azzal párhuzamosan) a Fiksz közösségi rádióban, mostanában pedig Klub Rádióban. 2000-ben A blues nyomában címmel könyvben foglalta össze a műfaj nemzetközi történetét. A Rockinform című rockzenei magazinban évtizedeken át írt havi rendszerességű blueslemezbemutatókat. Ő volt az 1992 és 2002 között működő Magyar Blues Társaság elnöke. Megszámlálhatatlan hazai blueskiadvány (kazetta, LP, CD, DVD) szerkesztője, kísérőfüzetének írója. Mindezeken felül az elmúlt harminc évben nem történt olyan jelentősebb bluesesemény Magyarországon, ahol valamilyen minőségben – műsorvezető, előadó, szerkesztő, tudósító – ne vett volna részt.

Jávorszky Béla Szilárd:
Zenei hatások? Volt-e zenész a családban?

[...]

Nemes Nagy Péter:
Otthon a fater hallgatta a rádiót, és közben a húgom keresztanyja – aki anyám édestestvére volt – vett egy lemezjátszót. 1958 körül lehetett. Hozzá 25 centis lemezeket. Nagyon tetszettek. Mindig is szerettem volna saját lemezjátszót, de persze sokáig nem jött össze. Általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályában egyszer – 1963 vagy 1964 lehetett – épp Szamosi Feri padtársam hozott egy Nők Lapját, abban volt egy fotó, négy almában négy Beatles-tag feje. Milyen hosszú a hajúak, de milyen egészségesek, mert almát esznek – valami ilyesmi süket dumával. Akkor figyeltem fel rájuk, hogy hú, ezeket hallgatni kell.

Augusztusban folytatódik a „Volt egyszer egy Ifipark”-koncertsorozat a világ egyik legszebb koncerthelyszínén, Budapesten, a Várkert Bazárban.

Az egykori „hangoskodók” közül a hősi idők felejthetetlen Mini – P. Mobil keddjeit megidézve újra együtt volt a legendás színhelyen a két csapat. Augusztus 12-e a P. Mobil számára duplán ünnepnek számított: aznap jelent meg legújabb lemezük, a Csoda történt, amit azon melegében be is mutattak.

Ha egy külföldi rockzene-rajongó barátom arra kérne, hogy vigyem el egy olyan hazai rockzenekar koncertjére, amely a legfontosabb és a legjellemzőbb csapat, amiből képet alkothatna arról, hogy mit jelent a rock Magyarországon, gondolkodás nélkül egy P. Mobil koncertet választanék.

Nem csak a Sziget híres magyar fesztivál, volt magyar Woodstock is, rendőri felügyelettel. Nézzük a rendőröket, és ifjúgárdistákat.

A fesztiválozás amerikai hippi álomból lett komoly üzlet. 1967-ben még gázsi nélkül léptek fel a Monterey Popfesztiválon Jimi Hendrixék, Woodstockban már volt fellépti díj, de még nem voltak biztonságiak, mert a hippik békések, mondták a szervezők. 1969-ben aztán Altamontban a Rolling Stones megijedt a tömegtől, és biztonságiakat kértek. Éppen a Pokol Angyalai, Amerika valaha volt legbalhésabb motorosbandája jött biztonságiként a segítségükre, és a folyton kiújuló verekedések közben halálra késeltek egy fekete Los Angeles-i diákot, Meredith Huntert. Ezzel a fesztivállal ért véget sokak szerint a hippikorszak is.

Magyarországon ilyen álom nem is merült fel a fesztiválokkal kapcsolatban, rendőrök, könnygáz, éjjelre fogda már annál inkább. Illetve mégis volt álomból született fesztivál, éppen az első. Tolcsvay Béla, és Kurucz Attila, aki helyi népművelőként és a miskolci Tolcsvay Klub vezetőjeként felvetette Tolcsvay Bélának, hogy milyen jó lenne Miskolcon is egy Ifjúsági park, ahol rockkoncertekre járhatnának a fiatalok. Ezért szervezték meg 1973. június 10-én a DVTK stadionban az ország első fesztiválját, ahol nem volt gázsi, a zenekarok csak útiköltséget kaptak, és minden bevétel a leendő miskolci Ifjúsági park építésére ment.

Hozzánk 1969-ben ért ide a Szerelem Nyara. Forró éjszakák a badacsonyi bazaltoszlopoknál, ahol a finom helyi boroktól és egymástól megrészegült magyar hippik csoportosan élvezték, hogy fiatalok. Nem háborúztak, hanem szeretkeztek. Sokat. Szabadon. Legalább itt. Naponta négy-ötszázan zarándokoltak Badacsonyba, a Tátika Presszóba, hiszen ott játszott a Mini. Varázslatos esték, mámoros éjszakák. A karmester Török Ádám volt.

„Elment a városba, metróra szállt,
kutyába sem vették!
Az aluljáróban kergette a sintér,
kutyának nézték
Jó pénzért elmehetett volna
ugatni egy ház körül.
Rákapott az italra,
és úgy érezte szabadon él!
Nem értem miért? úgy érezte szabadon él”

(Beatrice: Nagyvárosi farkas)

Beatrice-koncert

Hallgatás, kriminalizálás, látványos tömegdemonstrációk, zenekaros „oszd meg és uralkodj” – a hetvenes évek második felében jellemzően így reagáltak a hatalom képviselői, amikor – miként Cseh Tamás énekelte – „tetőzött az ifjúsági probléma”.

Az évtized derekán születő új tizenéves szubkultúráról, a csövesekről kezdetben egyáltalán nem vett tudomást se a hatalom, se a tömegkommunikáció. A köztereken csellengő fiatalok problémáját egyszerűen a rendőrségi ügyek közé sorolták, a Táskarádió című ifjúsági műsorban például Hajdú János „bűnözőarcú fiatalokról” beszélt, miközben a velük kapcsolatos tudósítások is általában a bűnügyi hírek között kaptak helyet.

1970-ben találkozott egymással a magyar zene egyik legmeghatározóbb párosa: egy rajztanár és egy olasz-magyar szakon végzett íróember: Cseh Tamás és Bereményi Géza. A találkozás szikrát vetett, s egy napra rá dallam és szöveg tökéletesen egymásra talált Cseh Tamás apró albérletében: „Egy biztos: akkor angyalok szálltak át a szobán, át azon az ócska szobán, el is illantak rögtön, de megmutatták ezt a dolgot, a dalt, ez megszületett, és mi, esküszöm, tudtuk, hogy valamit megcsináltunk.” Bereményi Cseh Tamás improvizálására írta szövegeit, nem taktusok alapján, hanem érzetre. A néha kántáló, máskor mesemondó énekes pedig tökéletesen visszaadta a szavak hol elfúló, hol kiáradó ritmusát.

Az Almássy téri Szabadidőközpont felhúzása volt a VI. ötéves terv egyik legnagyobb közművelődési beruházása. Az építés tervét 1976. július 1-jén hagyta jóvá a VII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottság – ekkor még egy úttörőház elkészítése volt a cél. Az átadás előtt egy évvel, 1982-ben változott meg a terv, amikor eldőlt: művelődési házra nagyobb szükség lenne. Vessünk egy pillantást a névpályázat legjobbjaira: Jonatán, Almás-kert, Csutka (Csuti), Tinipolisz, Szeszmagazin. Végül mégis a decens Almássy téri Úttörő és Ifjúsági Ház, Szabadidőközpont név lett a befutó, s egy háromnapos megnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a monstrum működése.

Knisch Gábor 1947. február 10-én született Budapesten. 1977 és 2008 között egyedüli alkalmazottként a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) könnyűzenei exportjáért felelős munkatársaként tevékenykedett, több világsikert érve el. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a Fonográfnak lehetett angol nyelvű lemeze. Ugyancsak az ő közreműködésével léphetett fel a magyar együttesek közül máig egyetlenként a Bojtorján együttes a Wembley Country Fesztiválon, ahogy Frankfurtba is sikerült őket kijuttatnia még a kádári időkben. Sőt, részben neki köszönhető, hogy utóbbi zenekar az USA színpadait is meghódította. Knisch Gábor azonban nemcsak menedzser, hanem maga is zeneszerző, szövegíró. Olyan nagysikerű slágereket írt, mint a Véget ért egy fejezet, vagy a Csak fújt közben a szél, miközben életre szóló barátságokat és ismeretségeket kötött a korszak emblematikus előadóival és szerzőivel.

Csatári Bence:
A Magyar Rádió Kádár-rendszerbeli rendezvényéhez fűződik az egyik legnagyobb külföldi sikert arató magyar dal is. Beszéljük arról, hogy az együtteseken kívül magukat a dalokat hogyan menedzselte Nyugaton!  

Knisch Gábor:
A legismertebb szám Nyugaton a nyolcvanas években egyértelműen Máté Péter Elmegyek című szerzeménye volt, amelyet Sylvie Vartan francia énekesnő vitt sikerre Nicolas címmel. Eredetileg ez a nóta nem is volt olyan nagy sláger, a szerző a rádió 1975-ös vetélkedőjén, a Made in Hungary-n mutatta be gitárkísérettel a József Attila Színházban, ahol magam is jelen voltam, mert egy számommal én is versenyeztem. Megtapsolták ugyan Máté Pétert, de átütő sikert érdekes módon akkor még nem aratott. Én viszont megláttam ebben a számban a lehetőséget, és 1980-ban felvettem a kapcsolatot Sylvie Vartan öccsével, Eddie Vartannal, aki az énekesnő producere is volt. Ebben az az érdekesség, hogy a testvérpár részben magyar származású, ugyanis bolgár volt az édesapjuk és magyar az édesanyjuk, ami nem kis részben segítette a dal menedzselését. Meg is tetszett nekik a nóta, írattak hozzá francia szöveget, tehát nem a szöveghű fordítást választották, és megjelentették a Tanday Music cégnél. Ez lett aztán az énekesnő legnagyobb slágere, hiába adott elő azt megelőzően már sok francia dalt. A menedzselést franciaföldön nem hagytam abba ezek után sem, bizonyára az „evés közben jön meg az étvágy” alapon. Ugyanezzel a kiadóval tárgyaltam – általában a januári MIDEM-ek után, 1981 és 1984 között – Zorán Apám hitte és a V’ MotoRock Várj, míg felkel majd a Nap! című számairól, amelyeket Sylvie Vartan lemezre is vett. Az énekesnővel és férjével, az amerikai médiamágnással, Tony Scottival is találkoztam egy ízben a cannes-i Majestic Hotelben. Szintén Franciaországban énekelte fel lemezre Dalida a Kovács Kati által előadott Elfutok című szerzeményt (amelynek szövegét részben maga a magyar énekesnő írta). Utóbbi azért is megérinthette a franciákat, mert jelentős sanzonos hatásokat mutat. Ezek az 1984-ig megjelent dalok tisztesen helytálltak, de az Elmegyek sikerét nem tudták felülmúlni. Ennek a piac némiképp kiszámíthatatlan voltán kívül az a magyarázata, hogy a Nicolas volt szerintem ezek közül a legjobban meghangszerelve.

– Hogy hívnak?
– Ööő!
– Mivel foglalkozol?
– Ööő!
– Mondj már valami érthetőt!
– Piramis!

(korabeli pesti vicc)

Cső alakúra szűkített farmernadrág és térdig érő kockás flaneling, alföldi papucs és western csizma, műbőrdzseki és szimatszatyor, biztosítótű és bőrékszer, kannás almabor és Technokol Rapid, no meg a kedvenc együtteseket ábrázoló kitűzők és jelvények – ezek a csöves szubkultúra elsődleges tárgyi rekvizitumai. Azé a virágkorát a hetvenes évek második felében élő ifjúsági mozgalomé, amelynek kulturális identitását a leginkább az egyre keményebb rockzene, illetve az azokat játszó zenekarok (Piramis, P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band, Korál, Edda) iránti rajongás határozta meg.

A Pamuttextilművek művelődési háza Dávid Károly, a Népstadiont és a Ferihegyi terminált is jegyző építész tervei alapján épült 1951-ben. Hívták Dallos Ida Kultúrháznak és Szakszervezetek Kultúrotthonának is, 1961-ben aztán több hasonló intézményt összevontak, ekkor született a Fővárosi Művelődési Ház elnevezés. Működött az FMH-ban Gyűjtők Klubja, Folklór Centrum és Újítók Klubja, és rengeteg zenekar is koncertezett itt. Innen indult a Ki Mit Tud-döntős Kék Csillag, készített itt felvételt a Syrius és az After Crying is. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy bármi történt a magyar rockzenében a rendszerváltásig, ahhoz az FMH-nak valamilyen formában köze volt.