Bakos István egykori plakátja a Kálvin téren.
Bakos István 1941. június 17-én született Budapesten. Festőművész, grafikus és fotográfus. Nevéhez fűződik az első magyar beat-nagylemez borítójának megalkotása és több, mára klasszikussá érett lemezborító elkészítése. A lemeztasakokon kívül számos könyvborító és filmplakát őrzi munkáját.
Bakos István:
Teljesen szabad kezet kaptam. Én készítettem a legelső magyar beat-nagylemez borítóját is, az International beat című albumét, 1964-ben. Akkoriban még nem fotóztam, csak rajzoltam, viszont a képet én komponáltam. Ebben az esetben először ki kellett találnom, hogy miről szóljon a borító. Meghallgattam a lemezt, elolvastam a szövegeket, ezek adtak ötleteket, akkorra már tudtam, mi van Londonban. Őrült beatzene-rajongó voltam magam is. Számomra a Beatles ma is mindenek fölött áll! Szóval tudtam, hogy a divat meghatározó. Na de honnan szerezzek itthon olyan ruhákat, amiket Angliában láttam? Végül az lett, hogy vettünk anyagot és megvarrattuk. Összehoztam a képre egy olyan beatbandát, aminek egy gyönyörű nő áll a központjában. A modell a borítón természetesen Betti. Megfelelő figurákat is válogattam mellé. Az összes fiú festő, barátaim a fősuliról, Veszely Feri, Méhes Laci – aki jelenleg Párizsban él – és Horváth László Xavér. Olyan ruhákat vettek fel, amiről azt gondolták, hasonlítanak a nyugati cuccokhoz. Szereztünk egy gitárt is, kölcsönbe. Egy nagyon jó haverunk fotózott, aki hamarosan Franciaországba pattant ki, a mai napig ott él és alkot, Zaránd Gyulának hívják és ő volt az esküvői fotósunk is. A borítófotó anyám lakásán készült, előtte feketére mázoltam az egyik falat, az a háttér. Vakuzni sem kellett. Tökéletesen beállítottam a kompozíciót, talán három felvétel készült összesen, nem kellett több. Aztán elvégeztem a grafikai munkákat, megrajzoltam, kivágtam és felraktam a betűkből a szöveget. Mindent manuálisan, nem úgy mint manapság.